Gyurkity Péter

Először észleltek marsrengést

Sikerült megmérni a rengést, vagyis a bolygó még mindig aktív.

A NASA Insight névre keresztelt új landolóegysége tevékeny munkát végez a Mars felszínén, ahol az egyik fő feladat a bolygó belső szerkezetének felmérése. A kutatóknak most először sikerült észlelniük egy kisebb rengést, vagyis beigazolódott az, amit régóta sejtettek.

A francia űrügynökség hivatalos közleményéből kiderül, hogy még április 6-án észlelték a mozgást, amelyet több másik hasonló eredmény előzött meg és követett a sorban, ez utóbbiakról azonban még nem tudták eldönteni, hogy valóban egy belső forrás munkájának eredményeként jöttek-e létre. Ennél azonban fontosabb, hogy sikerült visszaigazolni az említett példányt, vagyis kétséget kizáróan belső rengést regisztráltak, ami egyben azt is egyértelművé teszi, hogy a szomszédos bolygó még mindig aktív, itt tehát a jövőben is érdemes lesz figyelni a további szeizmikus hullámok esetleges jelentkezését. A tektonikus lemezek teljes hiánya tehát nem akadályozza meg a rengéseket, bár a műszernek nagyon érzékenynek kell lennie, hogy megfelelő módon regisztrálja a finom mozgást.

A pontosság érdekében ezt a műszert egyébként a leszállóegység mellett, közvetlenül a felszínen helyezték el, ahogy azt az Insight külsejét megmutató képeken is jól látni. Az erős szelektől való védelem érdekében egy fehér kupola (dóm) veszi körül az eszközt, emellett pedig azt is meg kell oldani, hogy egyetlen érzékelő alkalmazásával őrizzék meg a háromszögeléses visszaigazoló eljárást, amit a Földön egy erre kijelölt hálózat révén valósítunk meg. A jelek szerint végül sikerrel jártak, bár azt gyorsan leszögezték, hogy a rengés nem volt kellően erős ahhoz, hogy ez egyben a bolygó belső szerkezetébe is bepillantást nyújtson, vagyis itt várni kell még a komolyabb jelekre. A landolót egyébként egyéb műszerekkel is ellátták, hogy a meteoritok által keltett rengéseket is megfelelő módon észleljék, illetve felmérjék a belső hőáramlásokat – ez utóbbi egy fúrófejen csücsül, amely azonban rövid idő után leállt, valószínűleg azért, mert egy sziklába ütközött.

A marsi szeizmológia ezzel útjára indult, a kutatók azt remélik, hogy itt további jelek hosszú sorát regisztrálják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!