MTI

Az elektromos autók nem lassítják a globális felmelegedést

Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint.

Az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) megállapította, hogy az elektromos járművek forgalomba állítása nem járul hozzá számottevő mértékben a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Ehelyett a közlekedésben sokkal inkább a földgáz, hidrogén és bio-metán üzemű belsőégésű motorok elterjesztésére kellene helyezni a hangsúlyt. Németországban az áramtermelési energia-mixet és az akkumulátorgyártás áramigényét is figyelembe véve az akkumulátor-üzemű teljesen elektromos járművek összesített járulékos szén-dioxid kibocsátása még a legjobb esetben is kissé meghaladja a dízelmotorokét, sőt átlagban magasabb annál.

Az ifo gazdaságkutató intézet jelentése a kölni egyetem és a müncheni egyetem már kereskedelmi forgalomban lévő elektromos és modern dízelautókkal végzett konkrét kísérleteire és számításaira alapuló tanulmányát idézi. A tanulmány az akkumulátorgyártás áramigénye mellett figyelembe vette az alternatív energiahordozókra épülő áramtermelés szerepét is az elektromos járművek összesített szén-dioxid-kibocsátásra gyakorolt hatásában. A számítások kimutatták, hogy a földgázüzemű autók már a ma rendelkezésre álló technológiával is mintegy harmadával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a dízeles járművek.

Hosszabb távon mindemellett a hidrogén üzemű járművek kínálhatnak további előnyöket azáltal, hogy a hidrogén alkalmas a szél- és naperőművek által csúcsidőben termelt áram "tárolására" és későbbi felhasználására. Márpedig a csúcsidőben termelt áram tárolására egyre inkább szükség lesz azzal párhuzamosan, ahogy a technológia részaránya növekszik az energiamixben.

Az ifo által idézett tanulmány élesen bírálja azt az uniós jogalkotási gyakorlatot, amely "zéró" szén-dioxid-kibocsátással veszi figyelembe az elektromos autókat az elterjesztésüket ösztönző intézkedésekben. Ez az eljárás azt a benyomást kelti, mintha az elektromos autók nem termelnének szén-dioxidot, holott erről szó sincs - hívja fel a figyelmet a tanulmány. Valójában az elektromos autók gyártása és az akkumulátorok gyártása egyaránt meglehetősen energiaigényes folyamat. A forgalomban lévő elektromos autókat pedig a rendelkezésre álló energia-mix alapján termelt árammal töltik fel.

A tanulmány szerint a szén-dioxid-kibocsátás tényleges és hatékony csökkentéséhez a hagyományos belsőégésű motorokkal először földgázüzemre, majd később a valóban "zéró" szén-dioxid-mérleggel rendelkező bio-metánra kellene átállni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #127
    Ha esetleg valaki szeretne a cikk témájáról értekezni, itt található a "tanulmány" : http://www.cesifo-group.de/DocDL/sd-2019-08-sinn-karl-buchal-motoren-2019-04-25.pdf

    Természetesen annyira komoly tanulmány, hogy kizárólag német nyelven készült el. Azért ki lehet silabizálni.

    Ami a tartalmát illeti, na az kb olyan színvonalú (és akkora csúsztatásokat tartalmaz), mint itt némely hozzászóló remekművei.

    2WD (4Matic?? piszkosul hiányosak a technikai részletek !) dízel mercit hasonlít 4WD Tesla model 3-hoz.

    Ráadásul Teslából a maxi legnagyobb performance változathoz.

    Merci 7,3 sec alatt 100-on, Tesla meg 3,2 sec. Szóval talán hasonlóval kellene (ok, talán a világon nincs dízel ami 3,2 alatt lenne 100-on)

    A merci fogyasztását 4,5-re hazudja (gyári 4,5-5,3 adat, hát ugye miért ne az alját vegye a kis csaló).
    Pedig https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2019/02/04/teszt-mercedes-c-220d-4matic/ ők 7,6L-es fogyit mértek télen !!!
    Valamint https://alapjarat.hu/autoteszt/szemfenyveszto-mercedes-benz-c220d-teszt ők 6,8L-es fogyit mértek !
    Szóval a 6L-el (jééé, hát nem épp annyival számoltam lent lásd #100 ) még bőőőőven kedvezően számoltam a dízelt, és a 7 reálisabb lenne.

    Dízelnél 117 g/km CO2-vel számol ... na ugye tudjuk mennyire megbízhatóak az EU mérési adatok, meg 4,5 fogyi helyett 7 meg minden.
    Szóval 50-55%-al simán emelném is, hogy reálisak maradjunk. Alaphangon.

    Az általuk számolt 15 kWh/100km Teslánál teljesen reális, az én számításom is hasonló értéket hozott ki (15,6)

    Na innentől kezdve viszont kb SG fotelforradalmár mértékű hasraütéses ámokfutásba kezd, amiben rátippeli, hogy ezért Tesla 232-257 g/100km CO2 értéket hoz. (82 g/100km áram német mix alapján egyébként)

    Na és mi is hiányzik a számításukból ? Huhh, hát csak a lényeg :D
    Összesen 150.000 km aksi élettartammal számolnak (15 ezer x 10 év), ami nevetséges. Már ma többen versenyben vannak 500.000 km felett Teslájukkal.
    Még igen durván TAXI-ként használt, és igen durván folyton Superchargerrel 100%-ra töltve is 194.000 mérföld (312.000 km) után is 6%-ot csökkent csupán a kapacitása.
    https://e-cars.hu/2018/07/18/igy-nez-ki-egy-tesla-tobb-mint-600-000-km-utan/

    Valójában a tömeges adatok ismeretében azt jósolják, hogy Model S és X aksik 840.000 km után még 80%-osak lesznek
    https://www.teslarati.com/tesla-battery-life-80-percent-capacity-840km-1-million-km/
    Tehát lehet azt mondani, hogy 1 millió km élettartam még bőven benne van (egy 20-25% kapacitás csökkenéssel, mert ez még akkor sem az aksi vége)

    Aksi élettartam után recycle hasra.
    Benya-dízel előállítás (bányászat, lepárlás) és annak CO2 vonzata ... semmi. Na nem úgy az áramnál ugyebár.
    Benya-dízel szállítás (tankerek, tartálykocsik, környezeti katasztrófák, ...) semmi.
    És innentől a mese habbal kezdődik a tanulmánynak csúfolt sajtcetliből. De tényleg, gyakran offtopic félreduma, se számok, se adatok, semmi. Néhol agyatlan ömlengés, néhol scifi. Mondom, átlag(alatti) SG user.

    Szóval ez kb annyit se ér, mint az az áram amit elhasználtak az elkészítése közben.
  • ostoros #126
    Látom nagyon megy a fingfűrészelés. :D
  • defiant9 #125
    "Most attól tekintsünk el, hogy teljesen vakvágányra vitted a topicot, és annyira OFFTOPIC-ba, hogy már köze sincs a cikkhez."
    Nem én hoztam fel az önvezetés témát, sem az esőben optikai érzékelését, én csak reagáltam rá. Ha te úgy láttad hogy ez oggtopic akkor miért is folytattad a szálat? Bagoly mondja tipikus esete.
    Én azt látom hogy te egy Tesla fanboy vagy emiatt nem tudsz a témában objektívan véleményt alkotni sem, és emiatt érzed személyes küldetésednek hogy mevédd Elon-t, akár az értékesítési adatok akár a műszaki megoldás akár a szervíz problémák a kérdés.

    Ott viszont már nekem gurul el a gyógyszerem, amikor linkelten hazudsz:
    " A #107-ben jött először elő az ár, amit speciel én írtam."
    Továbbra is tartom az állításom, Ezt írtam az optika kapcsán:
    "maga a vas viszont olcsóbb."
    Ez egy teljesen ár releváns állítás. Konkrét árat nem írtam, mert nem ismerem a konkrét árát sem a használt kameráknak sem a Lidar-nak. Relatív különbséget viszont egyértelműen tudok tenni.
    Sajnos te vagy akinek nem megy a magyar nyelv. Ha valaki azt mondja hogy olcsóbb/drágább a sertéshús mint a marha akkor az árakról beszél. Ostoba vagy megint.

    "Unalomig ismételgeted, hogy rosszak a számaim, de te magad a saját légből kapott számaidat (már amikor van egyáltalán) SEMMIVEL se támasztod alá. "
    Azért ismételgetem mert ebből áll a hozzászólásod, és én veled ellentéteben reagálok a állításaidra, de kértem hogy ne kelljen még 10x hanem értsd meg hogy a valós árak nem ismertek.

    "de te magad a saját légből kapott számaidat (már amikor van egyáltalán) SEMMIVEL se támasztod alá."
    Egyik számot sem én találtam ki amit leírtam. Ezek a számok csak azt bizonyítják hogy te sem ismered a valós számot, ezek sem a tényeleges értékek. Azt csak kevesen ismerik, és ők nincsenek itt a topic-ban.

    "A nem ismerek, nem publikus ... ez nem érv, ez nem tény. Ez a tények HIÁNYA."
    Igen ez egy tény. Ahogy az is hogy te ostoba módin vergődsz hogy ez a tény ne legyen igaz.

    "A hasra ütésre kitalált dolgaid amit viszont tényként tálalsz"
    Üres lózung, konkrétum nélkül

    "Se egy érv, se egy tényadat, se új információ, se logikai levezetés, se egy érvelés, se egy példa ... szín tiszta trollkodás."
    Üres lózung, konkrétum nélkül

    "Amit meg is értek, lévén nem szakember vagy, se végzettséged, se ismereted a témában nincs. Még véresszájú amatőrnek is túl nagy az amatőrséged.
    Mint egy droid akinek beragadt a lemez, újra és újra ugyanazokat az ostobaságokat ismételgeted. "
    Üres lózung, konrkrétum nélkül

    "Közben 2 mondatot nem tudsz elolvasni és értelmezni.
    És az isten szerelméért, legalább a szalmabáb érvelési hibának olvass már utána hogy mit jelent !"
    Üres lózung, konrkrétum nélkül

    "Rengeteget új dolgot tanultam. Na nem hála neked, hanem a saját kutatómunkámnak. Pl amit linkeltem IR megfigyelő kamera annyira tetszik, hogy szerintem lecserélem a régieket a házon."
    Magánügyed.

    "A Xiaomit már nem sokat használom, de lehet az új dashcamra veszek filtert a glare kiszűrésére. Az autóba való TermoIR rendszer ugyancsak felkeltette az érdeklődésem, de azon még vacilálok. "
    Magánügyed.

    Technikai vonalon tökéletes a kihátrálásod, a kínos kérdések/állítások elöli elsunnyogás. Ezzel akkor az érdemi vitát úgy látom le is zártuk amit csúfosan elvesztettél, az utolsó hozzászólásodban bár terjedelme volt már gyak. semmi releváns nem volt, inkább csak érzelmi ömlengés.
  • mrzed001 #124
    Bevallom, egy kissé kezdesz fárasztani. Nagy népnevelőnek tartanak, de a butaság ami süt belőled már kezd túlnőni a tűrőképességemen.
    És mivel szerencsére [Darth Vader:] nem én vagyok az apád, de még a tanárod se, így nem az én dolgom a fejedbe verni a VITA és érveléstan alapvető szabályait (se).
    Most attól tekintsünk el, hogy teljesen vakvágányra vitted a topicot, és annyira OFFTOPIC-ba, hogy már köze sincs a cikkhez.
    Végülis admin nem jár erre, maga a fórum világ is haldoklik a face óta ... szóval hagy menjen.

    Ott viszont már nekem gurul el a gyógyszerem, amikor linkelten hazudsz:
    " A #107-ben jött először elő az ár, amit speciel én írtam."

    Tudod, ha más nem, legalább ezt követően viselkedhettél volna férfiként (már ha az vagy és annak is "tartod" magad ... honnan tudjam én azt.)
    Nem szégyen leírni, hogy bocs, hülyeséget írtam. Revideálom.
    Vagy írsz egy elnézést, rosszul fogalmaztam kezdetűt, és kifejted mit is akartál ott írni, és hogy sikerült ott így elb-szni.
    Tudod, az írás azért van, hogy kifejtsd amit gondolsz. Igen, gyerekeknek, meg kezdőknek, meg más anyanyelvűeknek nem megy olyan jól, gyakorolni kell. Az önkifejezés alapvető módszere. És ha nem megy, újra próbálkozni.
    De a h-lyeséget magyarázni ... na az már tényleg az önégetés a köbön kategória. Az ilyen "kínos-kínlódós" filmeket se bírom, nem tudok azonosulni a színésszel.


    Ennyit erről, remélem tanulsz belőle. Lássuk az érdemi részt.
    Unalomig ismételgeted, hogy rosszak a számaim, de te magad a saját légből kapott számaidat (már amikor van egyáltalán) SEMMIVEL se támasztod alá. Vagy igen, de akkor meg újságírói találgatásokkal. Ezt mint érv és tény elfogadni NEM LEHET. Ez a mendemonda kategória. Próbálkozz vele bíróságon, majd meglátod milyen nagy ívben fognak kipenderíteni a tárgyalóból.
    A nem ismerek, nem publikus ... ez nem érv, ez nem tény. Ez a tények HIÁNYA.
    A hasra ütésre kitalált dolgaid amit viszont tényként tálalsz, még a "szerintem" jelzőt se használva ... ez pedig a szín tiszta hazudozás kategória. És itt már én kérek elnézést, hogy te le merted azokat írni. Nem te, mert te még véded is a h-lyeséged. Egy 5 éves gyereknél ilyenkor mosolyog az ember (persze jocóka, felrúgod a labdát a holdra), de egy felnőttnél ledöbben.


    A többi amit írtál tisztán TROLLKODÁS.
    Se egy érv, se egy tényadat, se új információ, se logikai levezetés, se egy érvelés, se egy példa ... szín tiszta trollkodás.
    Amit meg is értek, lévén nem szakember vagy, se végzettséged, se ismereted a témában nincs. Még véresszájú amatőrnek is túl nagy az amatőrséged.
    Mint egy droid akinek beragadt a lemez, újra és újra ugyanazokat az ostobaságokat ismételgeted.
    Közben 2 mondatot nem tudsz elolvasni és értelmezni.
    És az isten szerelméért, legalább a szalmabáb érvelési hibának olvass már utána hogy mit jelent ! Mert vagy 20x használtad helytelenül ... ok valójában kizárólag csak helytelenül használtad. Kíváncsi voltam mikor jössz már rá, hogy azt se tudod mit jelent, de ez már nekem kínos.


    Rengeteget új dolgot tanultam. Na nem hála neked, hanem a saját kutatómunkámnak. Pl amit linkeltem IR megfigyelő kamera annyira tetszik, hogy szerintem lecserélem a régieket a házon. A Xiaomit már nem sokat használom, de lehet az új dashcamra veszek filtert a glare kiszűrésére. Az autóba való TermoIR rendszer ugyancsak felkeltette az érdeklődésem, de azon még vacilálok. Ezen a téren még mindig a Knight Rider 2000-ben bemutatott technológia az, amit (el)várok a gyártóktól.

    Szóval szerintem el is értünk ennek a vitának a végéhez.
    Tovább nem fogok gyermeteg társalgásodban részt venni, mert nem látom értelmét.

    UFFFF

    Utoljára szerkesztette: mrzed001, 2019.05.04. 22:03:15
  • defiant9 #123
    "Akkor kérlek miért hazudsz ilyeneket"
    Nem hazudok, csak a te nyelvi feldolgozó képességeid korlátozottak. Az ár kérdés nem egyenlő azzal hogy konkrét árat írok. Leírtam többször hogy a Lidar drágább a kamerához képest(nem tudom mennyivel, de szignifikáns), és leírtam hogy a kamerának vannak feloldhatatlan korlátai a LIDAR-hoz képest (a feloldási megoldások hatásossága a jövő kérdése). Amikor később konkrét számokat írtam azt már csak azért tettem hogy rámutassak hogy a te számaid egészen biztos pontatlanok.

    "Olcsósítottam neked 85-ről 80-ra."
    Nem, te ugrálsz a különböző értékek közt. Jellemzően azért mert túlozni/nagyot mondani szeretnél.

    "És ha nem tudsz más árat mondani, alátámasztani, akkor kénytelen vagy elfogadni amit én hozta."
    Már hogy lennék kénytelen. Te vagy olyan ostoba hogy azt hiszi ismeri az árat azért mert talált a neten pár retail listaárat. Én tudom hogy ez az ár nem publikus információ.

    "Logikailag nincs más választásod. sak a h.lye kisgyerekek szoktak rinyálni, hogy nemAAAANYI, nemAAAnyi, de nem tudom mennyi."
    Nem, a hülye az aki biztos abban hogy ismer valamit mert van róla elképzelése, a tény elismerése hogy valami ismeretlen számunkra épp az értelem ismérve (ennek vagy hijján).

    "Most komolyan idézzem az összes őrült teóriádat amit már 1x soronként megcáfoltam ? NEM. Olvass vissza."
    Szalmabábot láttunk ismét, csak már akkorát hogy definiálni sem tudod hogy mi az alapja, csak dobálózol a szavakkal.

    "A logika szabályai szerint ugyanígy pontonként cáfold érvekkel, tényekkel, linkekkel .."
    Cáfoltam is, jellemzően irreleváns linkeket adtál. Te viszont több témában elsunnyogtál, de még arra sem választál hogy miért is sunnyogsz. Én jellemzően egy videó/képet csatolok be, ami mutatja hogy mire gondolok, az hogy beraksz 5-öt ami irreleváns az rossz irány, meg sem nyitom csak az elsőt, vagy amiről azt mondod hogy az szemléltet legjobban. Én is betehetnék 500 linket, de irreális elvárás lenne hogy mindre várjam tőled a tételes elemzést. Ez a flood-olás ismét az alacsony szintű vitakultúrádból fakad, azt hoszed hogy többször elmondva ugyanazt igazabbá válik valami. Megrekedt óvódás pszichológiai szint.

    "Mert én HIVATALOS árat hoztam."
    Nem ismered a hivatalos nagyker árat sem, ez nem publikus. Azt ismerheted hogy retail ügyfélként mennyiért juthatsz az adott szerkezethez. Az hogy mi a waymo belső ára meg végképp nem ismered. Hadd ne kelljen ezt még 10x leírnom.

    "Ha egy termék >2x annyiba kerül, mint a konkurens termék, és még többet nyújtani sem tud"
    Többet tud nyújtani, mivel HW szinten szolgáltatja a mélységi információt, X,Y,Z koordinátákat ad, nem pedig X,Y+RGB pixelt. A világ modellezése szempontjából ez nagyon nagy könnyebbség, A 3D modellre csak rá kell húzni a kamera textúráit, nem a textúrából kell felépíteni azt.

    "az nem piacképes"
    Azt sem látod hogy mi a piac. A mai generációk az autó birtoklás helyett a shared modell irányába tolja a világot. Ez az 'öko' szemlélet számára egyébként nagyon jó.

    "És mond, hol is tartanak vele ?
    Hány országban indult már el eme szolgáltatásuk ? 0 ?"
    1 országban indult el, pilot jelleggel. Bár nem tudom ez miért releváns, az üzleti modell ettől még fejlesztési fázisban is létezik.

    "Namármost ott a google kocsik specifikációja, amit publikáltak, árral, technikai leírással ... én meg linkeltem neked. Ennél többet mit akarsz tőlem? A forráskódját ?!??"
    Remek, akkor még1x kérném az akutális waymo model(ami már nem velodyne lidar-t használ specifikációját és árát(lehetőleg a teljes flotta gyártására vetítve). Fogalmad sincs ezekről a releváns adatokról, közben vered a melled hogy már megadat. No, mutasd hol.

    "Mármint hogy egy a 40-50 e$ kocsira még pluszba egy 60 vagy 85 e$ kütyüt teszel pluszba ... részletkérdés."
    Ez sem igaz, az autógyárak filléres tételeken is küzdenek, 25.000 dodó nagyon nem részletkérdés az üzleti számításokban sem.

    "Amikor a konkurencia az alap 40-50 e$-ból megcsinálta."
    Mutasd milyen önvezető taxit csinált a konkurencia? Semmilyent, jelenleg nincs kamerás rendszer ami a waymo >11000 mérföld/1 disengagement szintjén lenne. A Tesla is messze van ettől, bár itt sem jelentenek semmi,t ami megint csak kevésbé megnyugtató ahogy a 'várólista' publikálásának megszüntetése is,
    2019.02: Tesla reports no autonomous miles in California again

    "Betettem, hogy a google mennyiért."
    Ismét. Nem tetted be, mert nem tudod. Ezeket az adatokat nem publikálja a waymo.

    "Ugye nem gondolod, hogy a waymo annyival de annyival okosabb, hogy sokkal olcsóbban meg tudnák oldani."
    Nem gondolom hogy az insource-al egyből olcsóbb lett volna, eleinte csak nyelte a pénz, azonban most már látszik hogy a piacra szánt megoldás is versenyképes áron van. A bevétel nélkül a kiadás egyébként nem sokat ér a profitábilitás megítélése szempontjából.

    "Bénábban + olcsóbban persze igen. Amire lépett konkurens is. Csak hát az meg igen béna."
    Nem tiszta hogy itt mire gondolsz. Talán arra hogy a velodyne is kénytelen volt felezni a legnépszerűbb terméke árát? A piaci árverseny már csak ilyen, ez jól mutatja hogy a google döntése hogy megszabaduljon a vendor-lock -tól jó irány, monopolisztikus beszállítóra nagyon kockázatos építeni, bármikor duplázhatta is volna az árat amikor a te pénzedből jutott olyan fejlesztési előnyre amit egyre nehezebb lett volna behozni.

    "Az, mert ahogy te is beláttad ez "sz-rra" se jó."
    Ezt nem láttam be, azt hogy 16 nyaláb kevésbé jó felbontású képet ad mint 64 az triviális. Te vagy aki inkompetens számítással 16 sugárra vezeti le a teljes autó detekciós képességét.

    "Az ilyen "Waymo claims" precizitású reklámcikknek meg képes vagy bedőlni. Te tényleg nem tudod hogy működik a részvénypiac ?"
    Mutass rá kérlek hogy mi a csalás. Az hogy hansználja az újságíró a claims szót egyáltalán nem minősül részvénypiaci manipulációnak. Maga az oldal eleve nem egy pénzügyi site, inkább egy kütyüs portál.Engadget is the original home for technology news and reviews. Kicsit hasonlít az sg-re, itt sem részvényárfolyamok manipulálása miatt jeleneik meg 1-1 önvezetés infó, hanem mert érdekli az olvasókat (a klikkvadász címek célja megint más). Úgy látom ezzel megint nagyon mellélőttél a valóságnak a nagyotmondás iránti vágyad által vezérelve.

    "Én csúsztatnék? Ki is írja, hogy "de nem ismerem a részleteket" ??"
    Én írom, mert mert ez tény, nem ismered a waymo specifikációjét.

    "Hát te. Semmit se tudsz, semmiről sincs valós technikai információd, csak a sejtéseid alapján gondolkodsz."
    Üres lózung, konrkétum nélkül

    "Márpedig eddigi írásaidból messzire bűzlik, hogy se közlekedés, se robotika mérnöki végzettséged nincsen."
    Üres lózung, konrkétum nélkül

    "Így aztán a sejtéseid még csak szakmai megérzés szintjét se érik el."
    Üres lózung, konrkétum nélkül

    "A témához úgy szólsz hozzá és osztod az eszet, hogy csak egy hozzá nem értő AMATŐR vagy."
    Üres lózung, konrkétum nélkül
    Egyébként tényleg nem vagyok szakember/fejlesztő a témában. Te egyébként az lennél?

    "A 8 nyalábot megint nem én, hanem a google szállítója jelentette be. Hivatalosan"
    Ez megint egy ordas nagy félreértésed.
    A google saját magának gyártja a LIDAR-t. Tehát akkor mit is jelentett be ezzel kapcsolatban egy másik gyártó?
    Másrészt az hogy gyárt valaki 8 csatornás berendezést mondjuk egy alacsony sebességű robothoz, nem jelenti azt hogy erre kell építeni az önvezető platformot. A velodyne pl. (nem véletlenül) 128 csatornás rendszert javasol önvezető autókhoz.

    "Aham, mert meg van szabva."
    És mit változtat ez a tényen? Azért van megszabva mert a hatóság tudja hogy ennyi idő alatt nagyon nagy futásteljesítményt abszolválnak ezen járművek. A lényeg hogy a te 20 éves ciklusod irreleváns taxi üzemben. Ismét csak felsültél és próbálsz kihátrálni.

    "Tudom, a tények csak zavaró tényezők egy ilyen alternatív világban"
    Én leírtam a tényt. 3.3 év. Várom a te tényed a 20 éves adatról (NYC taxi). Ostobaságot te írtad le, de szerencsére azt mondtad hogy te mindent linkekkel alátámasztottál. Hát akkor mutasd.

    "Ahogy írtad 3,3 év a ciklus, és 5 ciklust kellene egy LiDAR-nak kihúzni ... akkor 16,5 évig kellene a LiDAR egységnek üzemelni."
    Akkor végre itt elismerted hogy igazam volt a 3.3 -vvel és a te 20 éved ami irrelváns adat.
    Az 5 ciklus nem tény adat volt, így írtam:
    Ha mondjuk képes 5(példa) autót is kiszolgálni az életciklusában akkor az egy autóra vetített fajlagos költsége kb. csak 20%
    Megint csak a szalmabáb érvelés jól ismert mintájához lépsz vissza (más eszköz nem nagyon van a tarsolyodban). A példa azt szolgálta hogy egy drága eszközt nem kukáznak, az autók jelentős része újrahasznosul (ez jó a vliágnak). Ez a tény pedig azt jelenti hogy az üzleti modellben más ár szerepel, nem csak az eszköz első előállítására vonatkozó.

    "10 évesen mennyire lesz az már elavult technika"
    Valamennyire az lesz, ennek jövőbeli mértékét én nem ismerem, de pl. a HDL-64E Announced August 2007.

    "Azt se tudod, hogy a csapágya kibír-e egyáltalán akár 2-3 évet :D"
    Miért, kibír? Vannak erre vonatkozó adait? Egyébként egy ilyen mechanikai RENEW lépés elég kézenfekvő amikor átszerelik mondjuk a következő taxiba. Úgy gondolom hogy a mérnök aki tervezte a csapágyat megkapta paraméternek hogy mennyit kell bírnia, ez egyébként nem egy űrtechnika, futómű csapágyat sem kell 2-3 évente cserélni. Újabb öngól részedről.

    "Szaggassam tovább, vagy belátod magadtól is, hogy ez az elképzelésed legalább annyira hamvába halt, mint maga a LiDAR az autonom autókon ?"
    Szaggasd mert amit eddig mondtál az még a felületet sem karcolgatja.Egyébként te miért gondolod hogy okosabb vagy a Waymo/Uber/Apple mérnökeinél? Tényleg érdekelne a válasz hogy szerinted mi az amit te látsz/tudsz és ők nem? Ez egy nagyon fontos szempont lenne, próbálj meg egyenesen válaszolni.

    "Vagy csak ég a képed, hogy egy Tesla annyiba kerül, mint egy hasonló Mondeo.
    És nem 15x annyiba, mint ahogy voltál kedves ámítani."
    Nem 15 hanem 16. Megmutattam hogy van olyan autó ami 16-od áron tudja az alap autó funkciót. Ahogy írtam már ez az egész szál azt a célt szolgálta hogy felismerd hogy már az almát a körtével összehasonlítás is erősen problematikus tud lenni. Az összehasonlítás alapját pedig nem te határozod meg, tudtam olyan alapot hozni ahol ilyen magas a különbség, akár nagyobbat is lehet találni, biztos hogy Indiában/Kínában még olcsóbb autók is vannak.

    "És itt a pont. Megcsinálta. QED."
    Nocsak, mutasd a linket. (ugye te mindent alá tudsz támasztani tényszerűen). Vagy nem, és csak hazudsz ismét:) (ez utóbbi az igaz, és könnyű lenne megcáfolni ha nem lenne az)

    "Aham, várjál, mindjárt elhiszem, hogy kizárólag a saját robotaxijaik számára."
    Ez nem hitkérdés, jelenleg a waymo deklaráltan nem a retail piacra gyártana hanem a saját flottát épít a waymo one szolgáltatáshoz.
    Az hogy mennyire piacképes (nem a tesla a konkurencia), azt a piac dönti el nem a te móricka szintű gazdasági ismereteid, vélhetően a waymo/uber/aplle számításai azt mutatják hogy megéri a projekt, de a pakliban simán benne van hogy hármuk közül csak egyiknek fogja megérni, ez üzleti kockázat.

    1, Magyarán felvetsz egy technikai problémát.
    2, Szállítom a megoldást.
    3, Neked nem elég jó
    4, Szállítok egy brutál, sokkal jobb megoldást. (és nem a LiDAR árkategóriába)

    1. OK.
    2. Pontosabban mutatsz valami ami szerinted megoldás.
    3. Megmutatom egy videón hogy nem, közel sem lát 30 méterre az a kamera, ami eleve "up to" 30 kategóriában van.
    4. Ezen is megmutatom hogy mit nem lát, amire 'elfelejtesz' reagálni, és vázolom hogy a kamera elhelyezése egyáltalán nem illeszkedik egy autóéhoz. Erre is elfelejtesz reagálni. A szokásos elsunnyogásodat látjuk ismét, majd elmantrázod újra a hülyeséget.
    Továbbra arra sem válaszoltál hogy ilyen jól működik (szerinted). akkor miért is nem ezt használja a tesla. Talán mert mégsem működik olyan jól? Vagy ők is sokkal hülyébbek mint te aki itt a fórumon osztja az észt(ész nálad = ostobaság)? Ismét megkérdezem. Nem érzed magad gerinctelen/jellemtelen alaknak amikor egy konkrét kérdéseket ignorálsz és válasz nélkül hagysz? Élőszóba ilyenkor mit csinálsz? Csak hümmögsz, vagy mellébeszélsz ott is?

    "Amit nem fejlesztenek, az halott. Semmi köze az árnak a tudásszintbeli különbséghez."
    Egyrészt ami előtt meghalt még fejlesztették. Az analógia lényege hogy az ár és a tudás az összefügg. A vevő többet is hajlandó fizetni a nagyobb tudásért(értékért). Nemhogy a közgazdaságtani szinten nem ismersz alapfogalmakat, de ilyen kijelentések alapján egy háziasszony konyhapénz költési szempontjai és meghaladnak.

    "Tényleg, miért nem adod el a kocsid, és veszel egy Polsi Fiat-ot ?"
    Szalmabáb ismét. Képtelen vagy a kilépni a vitakultúra ovis szintjéről. Tényleg szánalmas, kevesen vannak ennyire mélyen ezen a portálon.

    "Na itt mit csinál a LiDAR? Szörnyethal."
    Mit csinál a kamera? Nincs optikai rálátás a keresztutcára. A LIDAR egyébként itt előnyben van, az autó elején lévő egység szolgáltat először információt amikor mondjuk egy 'fal' mögül tolod ki az orrát, az autó tetején lévőnek van leginkávv esélye hogy átlásson egy nem túl magas 'fal' felett. Pl. a Tesla alacsonyan lévő kamrája ilyenkor sokkal később detektál ennek minden következményével együtt. Ezzel ismét csak egy szép nagy öngólt rúgtál:)
  • mrzed001 #122
    "Konkrétan sehol, mert nem ismert a waymo által használ ár."
    Akkor kérlek miért hazudsz ilyeneket: " A #107-ben jött először elő az ár, amit speciel én írtam."
    Nem értelek.

    "Csak te hiszed naivan hogy ez a valós ár. Egyébként itt más árat írsz mint később."
    Olcsósítottam neked 85-ről 80-ra. Nem gondoltam, hogy ebből az 5 ezer $-os "engedményemből" ekkora problémát csinálsz, hisz ez össz 6%-os eltérés. És nem nagyságrendi.
    És ha nem tudsz más árat mondani, alátámasztani, akkor kénytelen vagy elfogadni amit én hoztam. Logikailag nincs más választásod. Csak a h.lye kisgyerekek szoktak rinyálni, hogy nemAAAANYI, nemAAAnyi, de nem tudom mennyi.


    "Mi is lenne a teóriám? Idézd már be légyszi."
    Most komolyan idézzem az összes őrült teóriádat amit már 1x soronként megcáfoltam ? NEM. Olvass vissza.
    A logika szabályai szerint ugyanígy pontonként cáfold érvekkel, tényekkel, linkekkel ... ha tudod.
    Ha meg nem, tedd fel szépen a kiskacsóidat.


    "Másrészt ha valamire azt írják hogy 75.000 máshol meg azt hogy 85.000 akkor vajon miért nem a kisebb árral számoltál? "
    Mert én HIVATALOS árat hoztam. Tényadat. Az újságírói 75-85 között lehet majd kapni találgatások meg TALÁLGATÁS.
    Ezt azért érted ?


    "És? Ez semmit nem mond el a technológiáról, ahogy arról sem hogy piacképes-e a termék."
    Ha egy termék >2x annyiba kerül, mint a konkurens termék, és még többet nyújtani sem tud ... az nem piacképes (hacsak nem a zseni Lölő vagy)


    "A waymo egy nagy flottát akar létrehozni amin kereskedelmi szolgáltatást ad, ahogy az Apple(a jelenlegi ismertek alapján) meg az Uber is."
    És mond, hol is tartanak vele ?
    Hány országban indult már el eme szolgáltatásuk ? 0 ?



    "A paramétereket a fejlesztők ismerik és nem publikálják, akármennyit is vergődsz itt akkor sem fogod megtudni."
    Namármost ott a google kocsik specifikációja, amit publikáltak, árral, technikai leírással ... én meg linkeltem neked.
    Ennél többet mit akarsz tőlem? A forráskódját ?!??



    "Nálam már arányokat tekintve a 60e USD meg a 85e USD sem ugyanaz. A te közelítő szinteden lehet. Nincs jelentősége az alapkérdés szempontjából."
    Mármint hogy egy a 40-50 e$ kocsira még pluszba egy 60 vagy 85 e$ kütyüt teszel pluszba ... részletkérdés.
    Amikor a konkurencia az alap 40-50 e$-ból megcsinálta.
    Ha 10 e$ extra, már az is húzós, már az is +25% ár a 40-hez képest.


    "Tedd be légyszi akkor mégegyszer hogy mondjuk a waymo jelenleg mennyiért is szereli be az autójaiba a saját LIDAR-ját,"
    Betettem, hogy a google mennyiért.
    Ugye nem gondolod, hogy a waymo annyival de annyival okosabb, hogy sokkal olcsóbban meg tudnák oldani.
    Csodák nincsenek.
    Bénábban + olcsóbban persze igen. Amire lépett konkurens is. Csak hát az meg igen béna.
    Sose sakkozták, malmozták, römi ... bármi ahol követned kell a konkurens lépését és ellenlépéssel válaszolni ?



    "Az életszerűtlen hogy egy ilyen LIDAR-al odanák meg az autót."
    Az, mert ahogy te is beláttad ez "sz-rra" se jó.
    Az ilyen "Waymo claims" precizitású reklámcikknek meg képes vagy bedőlni? Te tényleg nem tudod hogy működik a részvénypiac ?


    "Ugye látod hogy a kereskedelmi termékük a honeycomb lidar -ból van az autó elején három darab. És ez ugye nem a felső fő LIDAR-juk. Ez így akár 112 csatorna is lehet(3*16 + 64), de nem ismerem a részletek, te pedig az egész számításodat 16 csatornával végezted el, aztán már belengetted a 8-at is. Látod ugye hogy hol csúsztatsz?"
    Én csúsztatnék? Ki is írja, hogy "de nem ismerem a részleteket" ??
    Hát te. Semmit se tudsz, semmiről sincs valós technikai információd, csak a sejtéseid alapján gondolkodsz.
    Márpedig eddigi írásaidból messzire bűzlik, hogy se közlekedés, se robotika mérnöki végzettséged nincsen. Így aztán a sejtéseid még csak szakmai megérzés szintjét se érik el. A témához úgy szólsz hozzá és osztod az eszet, hogy csak egy hozzá nem értő AMATŐR vagy.
    A 8 nyalábot megint nem én, hanem a google szállítója jelentette be. Hivatalosan. Több technikai részlet nem is kell, mert ez már magában is hipersz-r.



    "Ma egy NYC-i taxi átlagos kora is csak 3.3 év."
    Aham, mert meg van szabva. Idehaza pl az autók max életkora (+mérete +csomiméret) amit taxiként le lehet vizsgáztatni.
    NY-ba durvább, mert típus-évjárat szerint meg van szabva, hogy mi lehet (yellow) taxi. Pl már 2007-ben elkezdték lecserélni apránként mindet hibridre. 2012-re már 59%-uk hibrid volt.
    Hát még ezt se tudtad?

    Olvasol egy információmorzsát, és egy egész "alternatív valóságot" kreálsz köré ?
    Tudom, a tények csak zavaró tényezők egy ilyen alternatív világban, de egy google keresést azért megejtenék helyedben mielőtt leírsz ekkora ostobaságot a képzeletbeli világodból. Pláne, hogy én nem vagyok lusta egy kereséssel az orrod alá dörgölni, hogy mekkora ostobaságot írtál már megint le.

    És hogy mennyit is mennek ezek a NY-i taxik? Ennyit:
    https://www.autotrader.com/car-news/highest-mileage-new-york-city-taxis-arent-what-you-255766
    Szóval, igen szánalmas volt ez az érvelésed.
    De tudod mit, még ami maradt is porrá zúzom a logika tiszta oltárán :D
    Ahogy írtad 3,3 év a ciklus, és 5 ciklust kellene egy LiDAR-nak kihúzni ... akkor 16,5 évig kellene a LiDAR egységnek üzemelni.
    Szerinted kinek fog kelleni akár egy 3 éves LiDAR, amikor a 3 éves autó már nem ? 10 évesen mennyire lesz az már elavult technika, hogy még mindig azt az öreg kerregőt feltegye valaki egy új vas tetejére ? Azt se tudod, hogy a csapágya kibír-e egyáltalán akár 2-3 évet :D
    Szaggassam tovább, vagy belátod magadtól is, hogy ez az elképzelésed legalább annyira hamvába halt, mint maga a LiDAR az autonom autókon ?


    "Ezek szerint sikeresen, mert rájöttél hogy más célt szolgáló eszközöket nem szerencsés arányosítani."
    Vagy csak ég a képed, hogy egy Tesla annyiba kerül, mint egy hasonló Mondeo.
    És nem 15x annyiba, mint ahogy voltál kedves ámítani.


    "Jelenleg a waymo-é a legfejeltebb önvezető platform, ha valaki kamrával csinál jobbat(éjjel-nappal, bármikor) akkor valszeg igazad van."
    És itt a pont.
    Megcsinálta. QED.


    "Ahogy már írtam, nem végfelhasználók számára gyártják ezeket az autókat."
    Aham, várjál, mindjárt elhiszem, hogy kizárólag a saját robotaxijaik számára.
    Mert azokat aztán már holnap üzembe is helyezik. És bár egy autó ára is csillagászati, majd ez fog részeg utasokat hurcolászni NY belvárosában, és még meg is térül nekik.
    Álomvilágban élsz.


    "
    1. Belinklesz egy olcsó kamerát hogy az 30 méterre ellát.
    2. Megállapítom hogy ennek sok a 30 méter, és eleve up to 30 meters a hivatalos adatlapon, csak te nem azt nézted.
    3. Belinkelsz egy drágább kamerát ami már up to 70 méter mert több az infra led rajta, ráadásul ideális magas pozicióba tették ahol valóban van amit megmutat 70-ről, van amit meg 50-ről sem.
    Most akkor ki a pofátlan? Szerintem az aki menet közben(felsülések hatására) módosítgatja az álláspontját, vagyis te."

    1, Magyarán felvetsz egy technikai problémát.
    2, Szállítom a megoldást.
    3, Neked nem elég jó
    4, Szállítok egy brutál, sokkal jobb megoldást. (és nem a LiDAR árkategóriába)
    Majd elkezdesz rinyálni, hogy de ezé de buzé nem jó.
    De jó. Tettem egy állítást (30m aktív IR jól lát), és bebizonyítottam, sőt megdupláztam, hogy még akár 70-80m-ről is működik.
    Más ilyenkor magába száll, hogy OK, QED megvolt és nem tudom megcáfolni, de ezek szerint te ehhez sem vagy elég intelligens, és tovább égeted magad. Nosza rajta, jót nevetünk rajtad


    "Emléxel a Nokiára? Hiába volt drágább az Apple, mégis a Nokia halt el, az ár nem minden."
    Amit nem fejlesztenek, az halott. Semmi köze az árnak a tudásszintbeli különbséghez.
    Tényleg, miért nem adod el a kocsid, és veszel egy Polsi Fiat-ot ? Há ocsóóóóbb :D Ugyan se légzsák, se LE, de ócsóóó :D
    Tényleg csak ennyire telik tőled ? Logikai bukfencre ?


    "Egyébként miért is nem a Tesla infra kamerás felvételélt tetted be?"
    Míg te a haldokló LiDAR mellett vagy leragadva, én már azt sorolom mivel lehet tovább fejleszteni a Tesla képességeit.


    "Pongyola a szituáció leírásod, de az autó tetején lévő Lidar látja a távolról érkező autót, ez nagyon közelre nem lát, itt van a holttere, de ezt meg lefedik az autó elején/oldalán lévő lidar-ok."
    Te tényleg nem jártál még BP belvárosban? A sok egyirányú 2 oldalon parkoló autókkal tele belvárosban ?
    Mert akkor tudnád, hogy saroktól-sarokig állnak a kocsik (-járda, nagy ritkán zebra).
    Csak bezoomoltam hasra, tessék egy életszagú példa:
    google maps
    Na itt mit csinál a LiDAR? Szörnyethal.
    És ennél sokkal zsúfoltabb, sokkal kevésbé belátható kereszteződések tömegét tudom mutatni bármikor.





    Utoljára szerkesztette: mrzed001, 2019.05.03. 20:25:27
  • defiant9 #121
    "Mutasd kérlek, hogy francba írtál te a #107-ben a LiDAR-ra árat ????? !!!!!!! ??????"
    Konkrétan sehol, mert nem ismert a waymo által használ ár. Korábban sem volt az, egy cég messze legnagyobb ügyfele nagyon ritkán vásárol publikus listaáron.

    "Az első és EGYETLEN megerősített (valós) ár a LiDAR-hoz az amit a #108 óta írok"
    Csak te hiszed naivan hogy ez a valós ár. Egyébként itt más árat írsz mint később.

    "És te, mit is tettél, milyen alátámasztást hoztál légből kapott teóriáidhoz ? SEMMIT ! "
    Mi is lenne a teóriám? Idézd már be légyszi. Az egész ár hajcihőt azért tolod mert technika vonalon felsültél. Ár kapcsán soha nem írtam hogy a Lidar olcsó. Annál szükségszerűen olcsóbb amit te állítasz róla, viszont egy belső fejlesztés/gyártás esetén kontrollingos legyen a talpán aki megadja az egzakt bekerülési árat (ami egyébként a velodyne esetén sem egyezik meg a piaci árral).

    "Nesze vissza Nem annyi, 85.000 "
    Eleve csak ötödannyi találatod van. Másrészt ha valamire azt írják hogy 75.000 máshol meg azt hogy 85.000 akkor vajon miért nem a kisebb árral számoltál? Az hogy a tescoban valami 85 forint pl. közel sem jelenti az hogy a termelő is ennyiért adja el.

    "Tééényleg, már én vagyok a piacot nem ismerő? Nem én voltam aki hanyatt dobta magát a LiDAR árától, meg nem is annyi, meg blablabla rinya ... hanem te."
    Jól láthatóan neked nincs fogalmad az árképzési mechanizmusokról. Én semmitől nem dobtam hanyatt magam.

    "Egy szaros LiDAR egység magába többe van, mint a világ legjobb gyorsulású luxus széria közúti autója :D"
    És? Ez semmit nem mond el a technológiáról, ahogy arról sem hogy piacképes-e a termék.

    "Te, ha nem tudod mennyibe kerül, akkor mégis mit gondolsz, ki a fux fogja megvenni ?"
    Ki az a butuska aki azt hiszi hogy a waymo el akarja adni az autóit? Ja hogy te. Hát nem. A waymo egy nagy flottát akar létrehozni amin kereskedelmi szolgáltatást ad, ahogy az Apple(a jelenlegi ismertek alapján) meg az Uber is.

    "Hol vannak a technikai részletek? Nyalábok száma? Látószög? .... SEMMI !"
    Továbbra is kérdezem hogy akkor mi alapján is számoltad ki hogy alkalmatlan a rendszer. A paramétereket a fejlesztők ismerik és nem publikálják, akármennyit is vergődsz itt akkor sem fogod megtudni.

    "Úgy mellesleg, arányokat tekintve ez pont akkora, mint amit linkeltem, hogy a 64 helyett 16 nyalábbal csak 8.000 $-ért."
    Nálam már arányokat tekintve a 60e USD meg a 85e USD sem ugyanaz. A te közelítő szinteden lehet. Nincs jelentősége az alapkérdés szempontjából.

    "Egyrészt fillérre pontosak, lévén alátámasztva, linkekkel közlöm őket. És te ?"
    Én csak pislogok a kijelentéseden,. Tedd be légyszi akkor mégegyszer hogy mondjuk a waymo jelenleg mennyiért is szereli be az autójaiba a saját LIDAR-ját, és ezek hány csatornásak is. Köszi.

    "Mégis mit gondoltál, az általad leírt 90%-os olcsósítást, azt hogy oldották meg? Hát így, az általad is "életszerűtlen"-nek titulált 16-ossal."
    Az életszerűtlen hogy egy ilyen LIDAR-al odanák meg az autót. Ugye látod hogy a kereskedelmi termékük a honeycomb lidar -ból van az autó elején három darab. És ez ugye nem a felső fő LIDAR-juk. Ez így akár 112 csatorna is lehet(3*16 + 64), de nem ismerem a részletek, te pedig az egész számításodat 16 csatornával végezted el, aztán már belengetted a 8-at is. Látod ugye hogy hol csúsztatsz?

    "És mégse láttam tőled EGYETLEN SZÁMÍTÁST SE ! Még hasra sem, nemhogy linkekkel alátámasztva."
    Mit számolnék ki? A tecnológiai megoldás szemszögéből irreleváns az ára, én pedig erről vitáznék, csak ezen a téren már régesrég kifogytál az érvekből, és a gazdaságossági vonalon lovagolsz ami annyira komplex téma hogy a te láthatóan korlátos ismereteid számára ez megugorhatatlan. Egyébként a waymo pontos üzleti terve nekem is az lenne nem ez a foglalkozásom, az a különbség kettőnk közt hogy én ezt felismertem.

    "Ezt ugye viccnek szántad? Egy autó életciklusa 20+ év."
    Ismét csak tévedésben vagy, és ismét nagy mellénnyel adod elő a hülyeséget. Egy tipikus autó ami megy napi 1 órát a többiben meg parkol nagyon más szinten amortizálódik mint egy önvezető taxi ami akár napi 20 órát is képes menni + hétvégén és még nyaralni sem megy el. Ma egy NYC-i taxi átlagos kora is csak 3.3 év.

    "Na bakker, ez már tényleg a csúsztatások királya ... "
    Az éppen nem, mivel azt hivatott bemutatni hogy a "te butuska megközelítésedben" mi a gond. Ezek szerint sikeresen, mert rájöttél hogy más célt szolgáló eszközöket nem szerencsés arányosítani.

    "1. Lehet.
    2. Méregdrágán.
    3. Nem gazdaságosan.
    4. Ugyanúgy kell mellé a kamerarendszer, mert a LiDAR sz-r.
    5. Sőt felesleges megfelelő kamerarendszer mellett."

    1. Ez igaz, és ez a lényeg, végre akkor elismerted hogy a LIDAR képes ellátni azt a feladatot amire szánták, adatokat szolgáltat a 3D-s modellhez közel/közepes távolságva (nem, nem lát át a ködön sem 200 méterre nem hatékony, és a lámpa jelzését sem ismeri fel, ezek nem feladatai)
    2. Ez relatív, olyat tud amit más nem, innentől adott a kérdés hogy mihez képest, ahhoz képest ami nem tud távolság információkat szolgáltatni?
    3. Na erről végképp fogalmad sincs.
    4. Kamerát kell mellé tenni, csak ezen kamera feladata más, nem az hogy a frame-ek közti elmozdulásból kalkulálva 3D-s világot hozzon létre. Ebben ui. sok a hibalehetőség.
    5. Ez téves. Az hogy mi a megfelelő persze nehezen értelmezhető. Jelenleg a waymo-é a legfejeltebb önvezető platform, ha valaki kamrával csinál jobbat(éjjel-nappal, bármikor) akkor valszeg igazad van.

    "Visszakérdeznék ... és került már LiDAR-os autonom (L2, L3 vagy L4) autó értékesítésre ? NEM."
    A visszakérdezés a sunnyogás egy módja. Ahogy már írtam, nem végfelhasználók számára gyártják ezeket az autókat.

    "Vannak ilyen fejlesztések ... aztán majd szépen elzárják a pénzcsapokat, és szép sorjában elhalnak."
    Emléxel a Nokiára? Hiába volt drágább az Apple, mégis a Nokia halt el, az ár nem minden.

    "És csak a következő videókig kellett volna kitartanod az olvasással,"
    Azt mondtad ez a legrelevánsabb videó, ezért ezt néztem meg. Látható hogy a nappal a háttérben nem látja a táblát, ahogy kb. egy biciklist sem látna. Az hogy mutatsz más videón ahol mások a fényviszonyok az nem relevánsabb. Mellesleg a követekező videó egy éjszakai felvétel.

    "Ezt nevezem pofának öregem.
    Állítod 30 méterre nem lát el IR.
    Berakok videót ahol 2,5x annyi, 80 !!! méterről is KIVÁLÓAN látszik ember."
    Nézzük csak ki is a pofátlan.
    1. Belinklesz egy olcsó kamerát hogy az 30 méterre ellát.
    2. Megállapítom hogy ennek sok a 30 méter, és eleve up to 30 meters a hivatalos adatlapon, csak te nem azt nézted.
    3. Belinkelsz egy drágább kamerát ami már up to 70 méter mert több az infra led rajta, ráadásul ideális magas pozicióba tették ahol valóban van amit megmutat 70-ről, van amit meg 50-ről sem.
    Most akkor ki a pofátlan? Szerintem az aki menet közben(felsülések hatására) módosítgatja az álláspontját, vagyis te.

    Egyébként miért is nem a Tesla infra kamerás felvételélt tetted be? A tesla mérnőkei vajon miért 8 hagyományos kamerát szeretlek be amikor te innen az sg.hu-ról frankón megmondod hogy az infrát kellene tolni, az még ködön is átlát. Hülyék lennének? :)

    "Mármint ha véletlen a 16 sugár egyike eltalálja ? "
    Várom a linket amire alapozod hogy a waymo önvezető rendszere 16 csatornán dolgozik. Szalmabáb érvelés továbbra is amit művelsz.

    "Továbbra se tudtál egyetlen indokot se mondani, hogy miért nem elég az optika + radar + ultrahang ami a Tesla-ba van."
    Dehogynem, leírtam többet is. Elsősorban azért mert nehéz belőle felépíteni a 3D-s modell-t. Ezentúl gyenge/nagyon erős fényviszonyok mellett megnő a hibázás esélye az elégtelen bemenő képi információ miatt.

    "Egy parkoló autó, és ki is takarja az oldalról érkezőt ... csatt."
    Pongyola a szituáció leírásod, de az autó tetején lévő Lidar látja a távolról érkező autót, ez nagyon közelre nem lát, itt van a holttere, de ezt meg lefedik az autó elején/oldalán lévő lidar-ok.

    Az sem kizárt hogy a google vagy a többiek a jövőben átváltanak a kamerára. Az aki előszőr dob piacra működő önvezető platformra épülő flottát az letarolhatja azt a konkurencia előtt. Ezt nagyon jól megtanulták már ezek a tech óriások. Miközben a lidar alapú rendszer működik elkezdhetik a lassabb kamerás rendszer fejlesztését, nem kellene már annyi tesztautó sem, a lidar adta bizonyosság mellett lehet gyűjteni az adatokat.
  • mrzed001 #120
    " A #107-ben jött először elő az ár, amit speciel én írtam."
    Mutasd kérlek, hogy francba írtál te a #107-ben a LiDAR-ra árat ????? !!!!!!! ??????
    "egy doboz amiben 30.000 $ van." ... az teherautóról leesett pénz te szerencsétlen agyrém. Te írtad, legalább tudnád mit hazudsz.
    Ez azért már tényleg szánalmas, még egy hozzád hasonszőrű fórum trolltól is.
    Az első és EGYETLEN megerősített (valós) ár a LiDAR-hoz az amit a #108 óta írok. (sőt még le is spóroltam 5.000 $ és csak 80.000-et írtam 85.000 helyett )
    Természetesen linkkel és technikai leírással is alátámasztottam #110 -ben.
    És te, mit is tettél, milyen alátámasztást hoztál légből kapott teóriáidhoz ? SEMMIT !
    Mert nem ennyibe kerül állításod szerint, hanem olcsóbb, sőt valami 90%-al még olcsóbb valamiről is írtál valamihez képest ami azt se tudod mi és mihez képest ... Szánalomvölgy vagy, jó mély.


    "Nem annyi. 75,000"
    És idedob a szerencsétlen egy google keresést. Te, amúgy normális vagy?
    Nesze vissza Nem annyi, 85.000


    "Az hogy google nagyker méretben mennyiért adják az megintcsak nem publikus, csak neked nincs annyi piaci ismereted hogy erre rájöjj."
    Tééényleg, már én vagyok a piacot nem ismerő? Nem én voltam aki hanyatt dobta magát a LiDAR árától, meg nem is annyi, meg blablabla rinya ... hanem te.


    "Ahogy már írtam(felvilágosítottalak) a waymo egy ideje nem vásárol, insource-olta a fejlesztést/gyártást, valszeg félt a vendor lock-tól ileltve olcsóbban jön így ki."
    Mennyivel? Így már olcsóbb egy 64-es LiDAR egység, mint egy maxi fullos Tesla 3 ? Mennyi, így már csak 70.000 $, vagy 65.000 $ ???
    Viccesebbet mondok, egy übergiga Tesla Roadster-t ami 1,9 sec alatt van 100-on is megkapsz 50 pár ezer $-ért.
    Ééééérted az árakat ?!?? Egy szaros LiDAR egység magába többe van, mint a világ legjobb gyorsulású luxus széria közúti autója :D


    "Sehol, csak te vagy olyan naiv hogy azt hiszi hogy van ilyen. Ezek üzleti titkok. Ha komoly vevő vagy(és nem waymo konkurens) akkor aláírsz 1-2 titoktartásit majd megkapod a dokiskat és egy személyre szabott árat annak függvényében hogy mennyit rendelnél."
    Te, ha nem tudod mennyibe kerül, akkor mégis mit gondolsz, ki a fux fogja megvenni ?
    Vagy te úgy vásárolsz, hogy kérek két aranyórát ... ár nem izgat ?



    "John Krafcik 2017-es nyilatkozata szerint a vállalatnak sikerült a csúcstechnológiás LiDAR szenzorok akkori ipari átlagnak számító 75 ezer dolláros darabonkénti árát mintegy 90 százalékkal csökkenteniük - ez 7500 dollár környéki árcédulának felel meg."
    Hol vannak a technikai részletek? Nyalábok száma? Látószög? .... SEMMI !
    Úgy mellesleg, arányokat tekintve ez pont akkora, mint amit linkeltem, hogy a 64 helyett 16 nyalábbal csak 8.000 $-ért.
    Szóval, mivel varázslat ugyebár csak a mesékben létezik, ezért így hasraütésre is über biztos, hogy ők is pontosan ugyanezt csinálták.
    Ezzel tehát megint adva lett a sz-rnak egy nagy pofon. Mosd le magadról, mielőtt rád szárad ...


    "Egyrészt a számaid pontatlanok."
    Egyrészt fillérre pontosak, lévén alátámasztva, linkekkel közlöm őket. És te ?

    "Az áltlad hasznél 8/16 csatorna láthatóan életszerűtlen."
    Általam? Én fejlesztem talán azt a sz-rt ? Ugyanmár !
    Mégis mit gondoltál, az általad leírt 90%-os olcsósítást, azt hogy oldották meg? Hát így, az általad is "életszerűtlen"-nek titulált 16-ossal.
    Vagy te tényleg ennyire buta vagy, hogy azt hitted a 90%-os olcsóság megy az eredeti 64 nyalábbal? Nem lehetsz ennyire h.lye .... ugye nem ?


    "amit vitattam az hogy a te számaid hibásak."
    És mégse láttam tőled EGYETLEN SZÁMÍTÁST SE ! Még hasra sem, nemhogy linkekkel alátámasztva.
    Tudod erről az jut eszembe, amikor a szőke nő megkéri a férjét, hogy fessen ki.
    Ipse nekiáll, nő meg folyamatosan ott liheg a fülébe, hogy ez nem jó, ne úgy, azt inkább úgy csináld ...
    Mire a férj kezébe nyomja a pamacsot, és morogva távozik, hogy akkor csináld b+ te ha úgyis jobban tudod.
    Szóval, csináld akkor te, ha jobban tudod? Nem, nem tudod ? Hát, elég szánalmas vagy (szőke nő színvonal)


    "Ez az amit te nem végeztél el a Lidar esetén. Ha mondjuk képes 5(példa) autót is kiszolgálni az életciklusában akkor az egy autóra vetített fajlagos költsége kb. csak 20%."
    Ezt ugye viccnek szántad? Egy autó életciklusa 20+ év. Már 10 év után a bele épített eszközök elavultnak mondhatók.
    Mi a fuxot akarsz te kezdeni 5x20 = 100 év múlva egy ősi LiDAR egységgel ???
    Kb azt amit ma egy 1920-as Ford T motorral : KIÁLLÍTOD MÚZEUMBAN



    "Újabb csúsztásod, de valszeg ez nem szándékos, egyszerűen ilyen szűk látókörű a gondolkodásod.
    A legdrágább modell X az 145e USD. Egy új Dacia Sandero kb 9000 USD EU-s adókulccsal. Tehát ez valójában 16x-os szorzó."
    Na bakker, ez már tényleg a csúsztatások királya ...

    Egy giga luxus Tesla SUV-ot hasonlítani a román szarderóhoz ... hát bakker, akkor miért nem már a Polski Fiat-hoz hasonlítod ?!??
    Szerinted a kettő egy kategória ?!?? Komolyan ?

    Nem mellesleg 74-95 ezer $, +6 az autopilot, szóval azt a 145 e$ kérlek támogasd alá némi linkkel ha tudod (áraim: tesla.com !! )
    Vagy már megint csak a jó nagy hasadra ütöttél, hogy most mondasz valami eszméletlen nagyot ...
    csak hát a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát ...

    Mert ahogy én írtam, a Model 3 és a Ford Mondeo ugyanúgy sedan, sőt a mondeo még csak nem is luxus kategória.
    És mégis egy árban vannak.
    De egy alja dácsiához hasonlítani egy önvezető luxus Tesla-t, hát bakker, azt hittem ennél nincs már lejjebb neked ... de van.



    "Mellesleg egyetlenegy linket sem tettél be ami azt bizonyítaná hogy nem lehet lidar-t tartalmazó önvezető platformot létrehozni."
    Hol írtam ilyen hülyeséget?
    Lehet.
    Méregdrágán.
    Nem gazdaságosan.
    Ugyanúgy kell mellé a kamerarendszer, mert a LiDAR sz-r.
    Sőt felesleges megfelelő kamerarendszer mellett.


    "Te viszont semmiféle magyarázattal nem tudsz szolgáltatni arról hogy miért is fejlesztenek erre évek óta. "
    Visszakérdeznék ... és került már LiDAR-os autonom (L2, L3 vagy L4) autó értékesítésre ? NEM.
    És került már autonom Tesla értékesítésre ? IGEN, sokszázezer.
    Fejlesztenek LiDAR-ra, mert azt hiszik meg tudják oldani az igen durva problémáit, és a hihetetlen magas költségét.
    Hát ... NEM.
    Vannak ilyen fejlesztések ... aztán majd szépen elzárják a pénzcsapokat, és szép sorjában elhalnak.
    Emlékszel te még a RAMBUS-ra ? (RDRAM). Csak 30-40%-al volt drágább, mint a SDRAM, pedig jelentősen gyorsabb volt nála, mégis kihalt.
    Ez vár a LiDAR-ra is.



    "De OK. nézzük a videót, mert a probléma ezen is fennáll. Sajnos itt oldalról süt a nap, tehát egy út széli tábla az amin jelentkezik. Erről nem igazán tud a kamera információt adni, szinte még azt sem látni hogy ott van:"
    És csak a következő videókig kellett volna kitartanod az olvasással, hogy egyetlen filléres filterrel a lencsére meg is van oldva a glare probléma.
    Nem rossz, most már legalább az elejét el tudtad olvasni. Ez már javulás, gratula



    "A két kamera közt az a lényegi különbség hogy sokkal erősebb IR megvilágítást használ és magasra helyezték el. Természetesen olyan reflektort is lehet építeni ami 500 méterre elvilágít. Egyébként a hiányosságok is szépen látszanak, a jobb oldali rózsabokor sor gyakorlatilag láthatatlan, te pedig ennél kisebb köveket akarsz kerülgetni."
    Ezt nevezem pofának öregem.
    Állítod 30 méterre nem lát el IR.
    Berakok videót ahol 2,5x annyi, 80 !!! méterről is KIVÁLÓAN látszik ember.
    De rögtön a rinya jön, hogy így nem jó, úgy nem jó ...
    Működik, bebizonyítva. QED. Deal with it !



    "A kamera korlátos, nem szolgátat mélységi információt, az optikai algoritmusok becsaphatóak mintázattal a LIDAR pedig ekkor is konstans hiteles információt szolgáltat a környező világról."
    Mármint ha véletlen a 16 sugár egyike eltalálja ? És van róla 1 pixelnyi adatod, ami lehet csak zaj is

    "Nem egy képfeldolgozó algoritmus találja ki hogy az ott van egy tábla 10m-re az út szélén hanem fizikai fény terjedési mérések adják az információt."
    Már a buta vezetés segítő rendszerek is képesek felismerni a táblákat. Ehhez semmi szükség nincs a tábla távolságának ismeretére.
    A tábla tartalmát szintén az optikai rendszerek fejtik meg, és nem a LiDAR.
    Továbbra se tudtál egyetlen indokot se mondani, hogy miért nem elég az optika + radar + ultrahang ami a Tesla-ba van.
    Merthogy az lássuk be, autópályán kiválóan működik. Nem egy google teszt autón, hanem Joe és Joan-ok százezrei által tesztelve.

    Nem mondom, hogy nem lenne mit fejleszteni még rajta a biztonságos városi L4-hez. Mondjuk még 2 kamera orrába két oldalra nézve, hogy a szűk utcákban be tudjon nézni a kereszteződésbe a merőleges forgalomba. Ami megint egy olcsó kamerás megoldás.
    És a LiDAR erre se képes. Egy parkoló autó, és ki is takarja az oldalról érkezőt ... csatt.
    Egy alacsonyabb jármű jön és ... csatt.
    Bééééééééééééééna na.
  • defiant9 #119
    "Látod, nem kell olyan messzire menni. Egy soron belül cáfolod, hogy nem személyeskedsz ... majd személyeskedsz"
    hazugságod: (nem tudom másnak nevezni). Azt állítom hogy nem személyeskedek. Ilyet én nem állítottam. Azt állítottam hogy nem anyáztam. Te hoztad be az anyázás szót alaptalanul. Ez sem más mint a szokásos csúsztatásod. Magadat cáfolod csak meg.

    "Mármint én mondtam, hogy LiDAR drága és sz-r ... nem te, sőt szerinted olcsó !"
    Újabb hazugság. A #107-ben jött először elő az ár, amit speciel én írtam.
    Az optikának alapvetően kellenek a jó fényviszonyok, és nehezebb rá felismerő szofvert írni mint a mélységi információkat is hordozó LIDAR-ra, maga a vas viszont olcsóbb. Az kérdés hogy a tömegtermelés mennyire nyomja le a LIDAR árakat.
    Ezután sem említettem egyszer sem hogy a LIDAR olcsó lenne. De nyugodtan beidézheted hogy hol írtam azt hogy olcsó. (nem fog menni)

    "Mi nem 85 ezer $ te szerencsétlen"
    Nem annyi. 75,000
    Az hogy google nagyker méretben mennyiért adják az megintcsak nem publikus, csak neked nincs annyi piaci ismereted hogy erre rájöjj. Ahogy már írtam(felvilágosítottalak) a waymo egy ideje nem vásárol, insource-olta a fejlesztést/gyártást, valszeg félt a vendor lock-tól ileltve olcsóbban jön így ki.

    "Azaz mennyi ? Annyi? Hol egy hivatalos ár, egy specifikációval ?!??"
    Sehol, csak te vagy olyan naiv hogy azt hiszi hogy van ilyen. Ezek üzleti titkok. Ha komoly vevő vagy(és nem waymo konkurens) akkor aláírsz 1-2 titoktartásit majd megkapod a dokiskat és egy személyre szabott árat annak függvényében hogy mennyit rendelnél.
    John Krafcik 2017-es nyilatkozata szerint a vállalatnak sikerült a csúcstechnológiás LiDAR szenzorok akkori ipari átlagnak számító 75 ezer dolláros darabonkénti árát mintegy 90 százalékkal csökkenteniük - ez 7500 dollár környéki árcédulának felel meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Waymo ekkora összegért árulja majd szenzorát (pontos árat a cég nem közölt) az mindenesetre sejthető, hogy erősen versenyképes árazással lép a piacra.

    "Én számokkal dobálózok, te meg csak sárral."
    Egyrészt a számaid pontatlanok. Másrészt itt éppen arról volt szó hogy mennyi csatornával is számolhatunk. Az áltlad hasznél 8/16 csatorna láthatóan életszerűtlen. Persze ismét másra reagáltál mint kellett volna. Ahogy mondtam itt a technológia a kérdés, csak ott csúfosan felsültél ezért próbálod meg a gazdasági irányt erőltetni. Csakhogy azzal senki nem vitatkozik hogy a LIDAR elég drága (mondjuk a kamerához képest), amit vitattam az hogy a te számaid hibásak.

    "Igen, és ??? A Tesla aksiját is."
    Igen, ezért ha mondjuk adnak érte 10.000 USD(hasraütés) egy új Tesla cserénél akkor ennyivel csökkenthető a Tesla bekerülési ára. Ez az amit te nem végeztél el a Lidar esetén. Ha mondjuk képes 5(példa) autót is kiszolgálni az életciklusában akkor az egy autóra vetített fajlagos költsége kb. csak 20%.

    "Tévedés. Az autonom vezetés nem egy 2-3 éve futó fejlesztés."
    Ki írta hogy 2-3 éve fut? Ismét csak egy szalmabáb. Ami látható a waymo néhány éves fejlesztéseiből is hogy pl. a kamera technológiával ellentéteben itt még jelentős "game changer" elemek kerülhetnek elő, olyan magas az ára ennek a kis dobozkának. A kamera már ma is egy tömegtermék, ha a LIDAR azzá válik az nagyságrendekkel emelné meg a fejlesztési kereteket.
    Igen, nem olcsó az autonóm SW fejlesztése sem. Ez trivialitás, nem látom mi értelme leírni.

    "Tesla sem a jövő mert az árából kijön 5-15 hagyományos autó"
    "Hööööö, láttad te már a Tesla árait ? Amcsiba legdrágább Model 3-as 51.450 $ ... az alap 31.450 $"
    Újabb csúsztásod, de valszeg ez nem szándékos, egyszerűen ilyen szűk látókörű a gondolkodásod.
    A legdrágább modell X az 145e USD. Egy új Dacia Sandero kb 9000 USD EU-s adókulccsal. Tehát ez valójában 16x-os szorzó.
    Ennek ellenére én nem mondom hogy irracionális döntés a model X megvétele(tudod nem csak model 3 van a világon), a vevő arra költi a pénzét amire csak szeretné.

    "Mit gondolsz, miután az előtted menő X autó kikerülte, hol lesz az a szerencsétlen betontömb "
    Egyrészt a gyerekek nem betontömbökkel(>10 kg) dobálóztak, azok inkább kövek a magyar/más nyelv terminológiájában, csak te vagy aki összemossa(maszatolás taktika).
    Kinder werfen Stein auf Auto von Brücke über A40
    Az angliai Eccles város rendőrsége emberölési kísérlet vádjával fog eljárást indítani azok ellen, a helyi sajtóban csak „idiótaként” említett emberek ellen, akik kövekkel dobálták egy felüljáróról az autópályán haladó autósokat.
    Szórakozásból dobálta kővel az autókat két tinilány
    Elfogták a rendőrök azt a két fiatalkorú emődi lányt, akik köveket dobáltak az M30-as autópályán közlekedő autókra. Az emődi felüljáróról ledobott kő betörte a szélvédőt

    Ahogy írtam ez ellen nem sok védelem van. Akkor sem sok ha a kő már az úton van, de nyilván az igazi veszély/károkozás akkor van amikor ráddobják.

    "Ismét úgy próbálsz érvelni, hogy a tényleges eszközről fingod sincs. Se a működése, se az ára, semmi. "
    A waymo lidarjának áráról valóban nincs információm, ellenben veled aki naivan azt hiszi hogy van és irreleváns számításokat végez vele. A működéséről van, és nem tőled tudom.

    "Persze te még mindig nem linkeltél semmi technikait, mert elég link egy alak vagy."
    Mégis mire szeretnél linket? Mellesleg egyetlenegy linket sem tettél be ami azt bizonyítaná hogy nem lehet lidar-t tartalmazó önvezető platformot létrehozni. Leírtam hogy a waymo, uber, apple fejlelsztő csapata éppen ezt csinálja. Erre mi volt a válaszod? Semmi. Szokás szerint elsunnyogtál. Mi volt a válaszod arra hogy miért tesznek a tervezők napellenzőt az autóba. Ismét csak semmi, elsunnyogás. Amikor így elsunnyogsz nem érzed hogy gerinctelen/jellemtelen vagy?

    "Részletek, specifikáció, technikai leírás, felhasznált eszközök .... ez ér valamit. Eddig semmi konkrétat nem voltál képes leírni."
    Mert ezek nem publikus információk a waymo nem kereskedelmi termékei esetén. És itt te vagy gondban. Hogyan vagy képes kijelenteni ilyen határozottan valamiről hogy nem működik ha nincs róla elégséges információd? Mi alapján teszed ezt?
    Én nem látok semmiféle technológiai korlátot abban hogy LIDAR alapján felépítsenek egy modell-t az autót környező világról. Erre pedig lehet önvezető SW-t építeni. A LIDAR-nak is vannak koráltatai, a sürű ködön pl. nem lát át (ahogy az optika sem), de lehet mm-es hullámhosszon dolgozó radar-t használni, figyelembe véve annak felbontási korlátait.

    "Egy tárgy beleolvad, azaz nincs erős kontraszt a szélein, akkor megnézed a tárgy azon részét, ahol van."
    Ja hogy az ovis megoldóképességed ott merül ki hogy ne legyen probléma. Mi van ha a tárgy is homogén, vagy éppen olyan a mintázata ami feloldja?

    "A kátyú nem beleolvad a környezetébe, hanem nem elég hosszú hogy távolról látszódjon"
    Vagyis beleolvad az úttestbe a képe. Egyébként a kátyú fontos eleme hogy színben/árnyalatban hasonlít az úttest színére. Ha valaki egy ecsettel narancssárgára festené a peremét/belsejét akkor jóval könnyebb lenne már messziről észrevenni, ahogy az útburkolati jeleket is látjuk, noha egyáltalán nem emelkednek ki a síkból, ellenben nagyon kontrasztosak.

    "Belinkeltem a lehető legbrutálisabb kaliforniai napfelkeltével szembe autókázást, aminél durvábbat még életedbe nem láttál "
    Speciel láttam, azon a videón amit korábban én linkeltem. De OK. nézzük a videót, mert a probléma ezen is fennáll. Sajnos itt oldalról süt a nap, tehát egy út széli tábla az amin jelentkezik. Erről nem igazán tud a kamera információt adni, szinte még azt sem látni hogy ott van:


    "Magyarán nem tudsz te semmit se, technikailag NULLA a tudásod"
    Én tudom hogy miként működik a lidar, hiába szajkózód hogy nem(ez is egy érvelési hiba a részedről), nálam pedig sokkal jobban ismerik a már említett cégek fejlesztői. Te viszont semmiféle magyarázattal nem tudsz szolgáltatni arról hogy miért is fejlesztenek erre évek óta. Várom a válaszod. (várhatóan elsunnyogás lesz itt is)

    "Nem mondod, hogy nem látod már 80m-nél is a képen a pacákot ???"
    Nocsak, hirtelen már a 170 dolláros sávban vagyunk. A két kamera közt az a lényegi különbség hogy sokkal erősebb IR megvilágítást használ és magasra helyezték el. Természetesen olyan reflektort is lehet építeni ami 500 méterre elvilágít. Egyébként a hiányosságok is szépen látszanak, a jobb oldali rózsabokor sor gyakorlatilag láthatatlan, te pedig ennél kisebb köveket akarsz kerülgetni. Ha levinnéd az IR fényforrást az autó reflektorának szintjére akkor érdemben nem kapnál többet mint annak a használatával. Ismét csak egy nem releváns videót sikerült találnod.

    "Én azt mondtam, hogy a LiDAR FELESLEGES"
    Csakhogy én nem erre a mondásodra reflektáltam hanem arra hogy a LIDAR-ra vezetted vissza a távoli objektumok detektálásának problémáját.

    "Tárgy/tábla felismerésre, sávtartásra kamera. Akkor miért is kell ? Fejtsd ki végr"
    Már írtam párszor. A kamera korlátos, nem szolgátat mélységi információt, az optikai algoritmusok becsaphatóak mintázattal a LIDAR pedig ekkor is konstans hiteles információt szolgáltat a környező világról. Nem egy képfeldolgozó algoritmus találja ki hogy az ott van egy tábla 10m-re az út szélén hanem fizikai fény terjedési mérések adják az információt. A szoftver emiatt egyszerűbb tud lenni, a rendszer pedig megbízhatóbb.

    "És piszok jól bebizonyította, hogy nem a hullámhossz, hanem maga a technológia ami egy használhatatlan sz-r."
    Én ilyet nem láttam, az hogy üres megalapozatlan állításokat teszel az nem érv. Ilyet egy ovis is tud.
    Úgy látom a köd témát is elengedted a magad sunnyogós módján. Úgy veszem hogy ezzel itt is beismerted hogy optikai úton nem lehet átlátni a sűrű ködön.
  • mrzed001 #118
    "Elvileg egy hasonlo felepitesu, tehat valtoztathato fukuszpontu, mozgathato allvanyra szerelt sztereokameras rendszernek kepesnek kell lennie eleg informaciot szerezni ahhoz, hogy egy szoftver elvezessen egy autot."

    Na igen, a sztereo kamerán én is gondolkodtam, hogy miért nem használják. Hisz ott azonnal megvan a távolság.
    Valamint amíg az emberi szem tizenpár centire van egymástól, addig a kamerákat akár 0,5-1,5 méter távra is tehetik (pl előre).
    Ezzel sokszorosan megnövelve a mélység meghatározhatóságát. Ami pont az emberi szem problémája, hogy mivel olyan "közel" vannak, ezért nagy távon, nagy sebességnél elég rosszul becsülnek (lásd előzésnél).

    A vicc az, hogy ez még csak magában kb az emberi szint. A Tesla a maga 12 kamerájával 360 fokban lát folyamatosan ... amire az ember nem képes. Tehát éppen hogy az emberi észlelésnél (fókusz 60 fok, látótér 120, periféria 170) 2-3x jobb ami a cél.
    És ez totál jó. Sok Teslás csak azért veszi, mert bekapcsolja ezt, és látja maga előtt a kocsi teljes környezetét (nincs vaktér).

    "Innen erdemes folfele menni tudasban, tehat tobb szenzor korben, nagyobb felbontas, stb. Ez meg mindig csak egy tisztan optikai rendszer. Ezt erdemes kiegesziteni eloszor az olcsobb komponensekkel, mint pl. a passziv infrakamera, esetleg a normal lampak melle szerelt infra megvilagitoval."
    Agree .


    "Ha sok penz van ra, akkor ez kigeszitheto olcsobb aktiv szenzorokkal, mint szonar, radar vagy lidar."
    A LiDAR nem olcsó :)
    A radar még elfogadható árban van.


    "Vegso esetben ez odaig vezethet, hogy kommunikaciora epulo jelszinkronizacio nelkul az adott csatornan akar meg is vakitjak egymast."
    Ez így van. Minél több aktív jelet bocsájtasz ki, annál több lesz az interferencia másokkal.
    Egy LiDAR pl mint egy soknyalábos sziréna a többi esetleg IR-t használó kocsi számára.


    "Idealis esetben egy auto osszes aktiv szenzorja csak akkora tavolsagig ad ki jelet, amilyen tavolsagba uzemszeruen nem lephet masik jarmu, igy elkerulheto a jelek osszeakadasa."
    Bevallom még nem láttam kísérletet rá, hogy két egymás mellett haladó ugyanolyan radart használó autó jele mennyire zavarja a másikat.
    De keresni fogok, mert ez legalább érdekes :)