Berta Sándor

Hálózatba kötött autók - végül csak néhány ökorendszer marad

A gyártóknak autója, az IT-cégeknek szoftvere van. Az egyes cégek rá fognak kényszerülni arra, hogy összefogjanak.

"Az autonóm vezetés semmilyen módon nem korlátozza a sofőrt és a vezetési élményt, hanem sokkal inkább egy kiegészítő ajánlat, amelyből az emberek - a különböző szituációkban - profitálhatnak. Ilyen helyzetek lehetnek a dugók és az autópályák, de az is, amikor az illető mással szeretne foglalkozni, például elolvasná és megválaszolná a beérkező e-mailjeit" - fejtette ki Alejandro Vukotich, a BMW sofőröket segítő rendszerekért és autonóm közlekedésért felelős fejlesztési vezetője.

A menedzser rámutatott, hogy napjainkban nincs egyetlen olyan cég sem, amely az automatizált közlekedéshez szükséges összes megoldással rendelkezne. Az egyik piaci szereplőnek jó szoftverei vannak, de nincsenek gépkocsijai, a másiknak vannak járművei, de nincsenek szenzorai, míg a harmadiknak vannak ugyan mobilitásügyfelei, de nincsenek sem hardverei, sem szoftverei. A jövő a jelenleginél sokkal inkább hálózatba kötöttebb lesz és egyértelműen az együttműködések fogják jellemezni. Ezek a kooperációk pedig a különböző ágazatokon átnyúlva valósulnak majd meg. Ők is együttműködnek olyan technológiai vállalatokkal, mint az Intel és a MobilEye, de az olyan vetélytársakkal is, mint az FCA és a Daimler. Véleménye szerint végül csak néhány ökorendszer fog maradni, mert túl nagyok a műszaki kihívások és a szükséges befektetések.

"A Daimlerrel jelenleg is van egy együttműködési megállapodás és intenzív tárgyalásokat folytatunk az ottani kollégáinkkal. Az év közepéig megkötjük a kooperációs szerződést. A cél pedig az, hogy az egyestől a négyes szintig fejlesszünk következő generációs rendszereket, amelyek a következő évtized közepére lesznek piacérett megoldások. Ügyfeleink mobilitásigényei folyamatosan változnak, különösen azért, mert eltérő régiókból vannak. Az is nyilvánvaló, hogy a robottaxik megjelenésével egy új piac nyílik és erre mi fel is készülünk a szükséges technológiák kifejlesztésével, illetve új koncepciókat is vizsgálunk. Arra viszont ma még nem tudok válaszolni, hogy indítunk-e és ha igen, mikor saját robottaxi-szolgáltatást. Ebben az ügyben, akkor fogunk döntést hozni, ha megérett rá az idő" - ecsetelte Alejandro Vukotich.

A BMW sofőröket segítő rendszerekért és autonóm közlekedésért felelős fejlesztési vezetője végül hangsúlyozta, hogy hiszik, hogy a jövő mobilitáspiaca hatalmas lesz és elegendő hely van számtalan különböző modell és technológiai megoldás számára. Úgy véli, nem lesz egyetlen olyan megoldás, amely minden igényt le fog fedni. Be kell fektetni a technológiába, a mobilitásszolgáltatásokba és a különböző régiókba is, különösen Kínába, amely technológiai helyszínként nagy szerepet játszik majd az autonóm vezetéshez vezető úton. Tavaly májusban első külföldi gyártóként kaptak Sanghajban tesztelési licencet és Pekingben és Sanghajban is működik már irodájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • leeloodallas #1
    Lol.
    Évek óta mondom, ennek egyetlen, globális rendszer lesz a vége, ha úgy tetszik, jön a Skynet. És nagyon, nagyon nem jó.