Berta Sándor

Új biztonsági rendszereket vezetett be a Volvo

A gyártó két olyan megoldást is elérhetővé tett Európában, amelyek segítségével a járművek valós időben figyelmeztethetik egymást a veszélyekre.

Az egyaránt a felhőkörnyezetre épülő Slippery Road Alertet (csúszós úttest riadót), illetve Hazard Light Alertet (veszélyjelzés riadót) a társaság már 2016-ban bevezette a 90-es modelljeinél Svédországban és Norvégiában. A rendszerek 2020-tól az összes sorozatgyártású Volvo gépkocsiba integrálva lesznek, míg a 2016 óta készített autók felszerelhetők lesznek azokkal.

Malin Ekholm, a Volvo Cars Safety Centre vezetője közölte, hogy a valós idejű biztonsági adatok megosztása a járművek között megakadályozhatja a baleseteket. A Volvo gépkocsik tulajdonosai így közvetlenül hozzájárulhatnak az utak biztonságosabbá tételéhez és maguk is profitálhatnak más sofőrök lehetséges veszélyekkel vagy kockázatokkal kapcsolatos, valós időben érkező jelzéseiből.

A társaság belső biztonsági kutatásaiból kiderült, hogy a sebesség közlekedési helyzethez való igazítása jelentős mértékben csökkentheti a baleseti kockázatot. A hálózatba kötött biztonsági technikák időben felhívhatják a figyelmet a lehetséges kockázatokra és gondoskodhatnak arról, hogy a vezetők tudatában legyenek a veszélyeknek és időben ahhoz igazíthassák a magatartásukat. A névtelen biztonsági adatok megosztása rendkívül fontos és Ekholm rámutatott, hogy minél több autó osztja meg azokat, annál biztonságosabbak lesznek az utak.

A Slippery Road Alert a csúszós utakra figyelmeztet és ehhez a többi jármű kormány-, a fék- és a gyorsulásmérő szenzorai segítségével gyűjt információkat, majd azokat továbbítja is a többi Volvónak. A vezető optikai és akusztikai figyelmeztetéseket egyaránt kap, ha előtte csúszós útszakasz található. A Hazard Light Alert pedig az összes Volvo gépkocsit figyelmezteti a bajba jutott autókra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!