SG.hu
Operencia: The Stolen Sun
Kiadó: Zen Studios
Fejlesztő: Zen Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8150 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon HD 7970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 16 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Legend of Grimrock, The Bard's Tale IV
Kategória: szerepjáték
Régi vágya teljesült a magyar őstörténetért, kultúráért és folklórért rajongó szerepjátékosoknak, a honi Zen Studios csapata ugyanis elkészített egy RPG-t, ami végre valahára a saját múltunkból merített ihletet. Operencia: The Stolen Sun játéktesztünk következik!
A két kezünk is kevés lenne hozzá, hogy megszámoljuk, hányszor morzsoltunk el egy-egy könnycseppet, amikor magyar fejlesztőstúdiók által készített videojátékok kapcsán azon szomorkodtunk, hogy már megint egy idegen nép kultúrájából, vagy egy teljesen klisés fantáziavilágból merítettek. A Neocore Games például érthetetlen módon előbb nyúlt a brit történelemhez, mint a magyarhoz, és amikor ott lett volna a lehetőségük a Van Helsing részeként, akkor sem ásták bele magukat jobban a témába, holott a magyar őstörténet és mondavilág a gazdagság tekintetében büszkén felvehetné a verseny bármelyik európai országéval.
Bár kisebb próbálkozások mindig is akadtak, azonban hosszú évtizedeket kellett várnunk arra, hogy egy itthoni csapat végre büszkén felvállalja magyarságát, és a saját történelmünkre felépítsen egy olyan videojátékot, ami külföldön is könnyedén eladható, miközben mi is büszkék lehetünk rá. Ez a csapat pedig a Zen Studios lett, akiket bár a múltból leginkább csak minőségi flipperjeikről ismerhettek a rajongók, azonban most vadonatúj terepre tévedtek, és megpróbálkoztak egy minden elemében régivágású szerepjátékkal a legendás Might and Magic nyomdokain. Hogy mi sült ki mindebből? Külföldi – vagy inkább objektív – szemmel egy derekasan összerakott, de erősen átlagos RPG, magyar játékosként viszont a téma miatt egy kimagasló figyelmet érdemlő mű, ami többet adhat nekünk néhány történelemkönyvnél is.
Ennek az oka nem más, mint hogy a Zen Studios munkatársai a magyar őstörténetben egy olyan korszakig nyúltak vissza, amelyet manapság gyakran intéznek el annyival az iskolában, hogy Honfoglalás. Márpedig a magyarságnak a kereszténység felvétele előtt is gazdag történelme volt, amiről sokan szeretnek hallani, és anélkül, hogy belemennénk a finnugor vagy hun elméletek taglalásába, illetve egymással való szembeállítására, legyünk büszkék a fejlesztőkre, amiért bátran és büszkén fel merték dolgozni ezt az időszakot.
Sőt mi több, nemcsak feldolgozták, hanem ki is bővítették azt, ezáltal rögtön Attila és Réka, valamint egy Göncöl nevű táltos oldalán tanulhatunk bele a játékba, akik a modern fantáziavilágokból ismert teremtmények ellen próbálnak harcba szállni, és bár az első sárkánynak csak három feje van, de később folyamatosan adagolva kapjuk az olyan kikacsintásokat vagy utalásokat, melyek az őstörténet és a mondavilág ismerőinek szívét garantáltan megdobogtatják majd. Hogy a gazdag múltunk ellenére miért kellett más univerzumokat is belevonni az Operenciába? Bizonyára az eladhatóság miatt, hiszen nem tudunk békaemberekről vagy csontvázharcosokról a honi hiedelemvilágból – bár Hany Istók akár ihletett is adhatott a békaharcosokhoz –, de ez legyen a legnagyobb bajunk egy ilyen, a magyar játékosokhoz ezer szállal kötődő alkotás kapcsán.
Az Operencia: The Stolen Sun történetében egy mesebeli királyságban kalandozhatunk, ahol valóban minden téren nagyszerűen ötvöződnek egymással a magyar mondák és az ismert fantáziavilágok sajátosságai. Mindez egy egészen különleges elegyítést kapott, hiszen vannak helyszínek, melyek építészetileg teljesen semlegesek, míg más esetben akár Hollókőről, vagy bármilyen magyar várromról is mintázhattak volna egyes környékeket – többször mintáztak is –, miközben például a mágusokat néha táltosoknak hívják, de jól megférnek egymás mellett a hagyományos és a visszacsapó íjak, sőt a magyar nevekből sem lesz hiány.
Persze ebből megannyi vicces pillanat is születik majd – a táltos kifejezést például eleve le sem fordították –, így amikor először csatlakozik hozzánk egy karakter, és bemutatkozik, hogy „My name is Jóska!”, akkor ott szem nem marad szárazon a kacajtól, de éppen az ilyen pillanatok miatt válik magyar szemnek és magyar fülnek egyszerűen imádni valóvá és vonzóvá a végeredmény. Kár, hogy a zseniális körítéshez nem sikerült ilyen magas minőségű tartalmat gyártani, hiszen sem a sztori – a Napkirály felkutatásáról szól az egész –, sem a játékmenet nem tudott ennyire egyedülállóvá válni, még annak ellenére sem, hogy a Zen Studios munkatársai azért nem végeztek fércmunkát. Csupán nem akarták feltalálni a kereket, tehát a végeredmény egy magyar ízekkel gazdagon megáldott Might and Magic-klón lett, de emiatt egyáltalán nem haragudhatunk rájuk. Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban?
Kezdésnek például négyzetrácsos pályakialakítást, ami jelentős mértékben meghatározza majd a felfedezést, noha sokkal szabadabban haladhatunk, mint a legtöbb hasonló típusú, divatosan dungeon crawler kategóriába sorolható szerepjátékban. A helyszínek felfedezése valós időben zajlik majd, ezáltal ha fejtörővel találkozunk – lesz belőlük jócskán –, akkor rögtön nekikezdhetünk az ügyeskedésnek és a gondolkodásnak, de gyakoriak lesznek a rejtett zegzugok is, így általánosságban elmondhatjuk, hogy a stílus szűrőjén át nézve a pályaszerkesztés terén jelesre vizsgáztak a fejlesztők.
A változatosság már más tészta, hiszen a legtöbbször földalatti útvesztőkben kalandozunk majd, de mivel ez is valahol a műfaj egyik sajátossága, túlzottan nem haragudhatunk miatta. A játékban a felfedezés mellett a körökre osztott taktikus csaták kapták a központi szerepet, melyek bemutatása előtt érdemes kitérni pár szóban a karaktergenerálásra. Bár csapatban kalandozunk majd, kezdetben azonban csak egyetlen hőst, saját magunkat tudjuk megalkotni, méghozzá egészen szerény eszköztárból válogatva, így mi döntjük el, hogy a közelharcban, a távolsági küzdelmekben vagy inkább a mágiahasználatban leszünk majd jók.
Hősünket előre generált karakterformák közül válogathatjuk ki, de már itt is megfigyelhetők a fentiekben egekig magasztalt utalások, hiszen harcosunk eredete alapjaiban járul hozzá bizonyos fejleszthető képességek erősségéhez, ezáltal nem mindegy, hogy például az Üveghegy vagy a Kerekerdő közeléből származunk. A csapatunkhoz később csatlakozó hősök kinézete felől nem mi döntünk majd, ilyen téren elég szigorú és kötött a rendszer, de mivel igencsak sajátos stílusjegyekkel bíró harcosokról beszélünk, ezen a téren szintén nem lesz hiányérzetünk.
A küzdelmekről azt kell tudni, hogy minden téren követik a nagy elődök nyomdokait, ezáltal nem mana, hanem energia kell majd minden tettünkhöz, amit kizárólag pihenéssel tölthetünk fel – erre kis táborhelyeken lesz lehetőségünk, ahol menthetünk is –, de ezenfelül maximum az életerőnkre kell odafigyelnünk, amit akár magunk, akár a csapat mágusa könnyen és gyorsan képes lesz visszatölteni.
Az ütközetek körökre osztottan zajlanak, és nincs olyan elemük, amelyet ne láttunk volna korábban, de ez nem negatívum, hiszen a rendszer évtizedek óta jól működik, így ellenfeleinket apránként kell levadásznunk az életerejük nullázásával, miközben területre ható és célzott támadások mellett karakterenként tonnányi – hovatovább fejleszthető – lehetőségünk lesz arra, hogy a legkülönfélébb taktikák mentén legyűrjük az ellenfeleket, akik meglepően erőszakosan viselkednek majd a pályákon. A küzdelmek azonban összességében kellemesek és kiegyensúlyozottak lesznek, de néhány főbb szörnyeteg azért alaposan meg tudja nehezíteni a dolgunkat.
Grafika:
Bár összességében nem neveznénk egy tripla-A kategóriás alkotásnak, az Operencia azonban összességében mégis egészen kellemes megjelenéssel büszkélkedhet. Mindez annak ellenére is igaz, hogy a csapat egy teljesen saját grafikus motort írt a játékhoz, ami meglepően csinosan tudta lefesteni ezt a különc fantáziavilágot, sok helyen egyedi megoldásokat alkalmazva. Nyilván akadnak hiányosságok, de továbbra is a maga stílusában kell keresnünk a nívót, és egy The Bard’s Tale IV-hez mérten azért a magyarok műve sokkal látványosabb lett. Különös tekintettel az effektekre, az animációkra és a karakterek kidolgozására!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kezelőfelület alapvetően annyira egyszerű, hogy ha nem lenne egyébként meglepően alapos betanító mód, akkor is minden azonnal egyértelmű volna benne – különösen a műfaj kedvelőinek –, tehát túl sok meglepetéssel nem találkozunk, ami ebben az esetben pozitívum. Ami kevésbé, hogy a karakterekhez kapcsolódó menüpontok kissé túlzsúfoltak, nehezen átláthatóak, de ezt azért hajlandóak vagyunk elnézni, akárcsak a négyzetrácsos területkialakításból fakadó akadozott irányítást.
Játszhatóság: A tartalom tekintetében egészen hihetetlen, hogy mennyi fejtörőt és pályát pakoltak bele a játékba a készítők, garantáltan minden helyszínen lesz majd valami rejtett zegzug, valami felfedezni való, tehát csak rajtunk múlik, hogy 20 vagy éppen 30 órát hozunk ki belőle. Egy azonban biztos, aki megkedveli a témát és a túlzás nélkül páratlan hangulatát, az garantáltan életre szóló élményt kap tőle.
Intelligencia, nehézség: Bár csak apróságok, azonban vannak hiányosságai ezen a téren az Operencia: The Stolen Sunnak, ezáltal például az ellenfelek túl agresszívak, ha a pályán észrevesznek, szinte esélyünk sem lesz elszaladni előlük, és bár a csaták során már kenyérre lehet kenni őket, de ez is csak a beállítások függvénye. A nehézség ugyanis jól skálázható a játékban, de valahogy az arany középutat így sem sikerült eltalálni a fejlesztőknek, hiszen ha a küzdelmek nehezednek is, a fejtörők attól még nem állítanak minket túl nagy kihívások elé, sőt néhány kivételtől eltekintve az egyediségük is hanyagolható.
Hangok, zene: Nem tudjuk, hogy honnan akasztott le a Zen Studios ilyen képzett brigádot a szinkronokhoz, de minden egyes karakter, még a legutolsó öreg néne is páratlan hangsúlyozással mondta fel a szövegét, ami viszont a legjobb, hogy a magyar szavak kiejtésével sincs probléma. Mindehhez pedig nagyszerű effektek és kellemes zenék társulnak, bár utóbbi kapcsán azért jobban örültünk volna néhány magyarosabb dallamnak, és itt most nem holmi hegedűs lakodalmasokra gondolunk, hanem lágy népdalos, sámánisztikus megoldásokra. Bár a magyar nyelv hiányát sokan negatívumként tüntették fel, azért gyorsan hozzátesszük, hogy a készítők már javában dolgoznak azon, hogy nemsokára saját anyanyelvünkön élvezhessük a játékot.
Összegzés: Bár szláv vagy germán mitológiával is ugyanúgy tudnánk élvezni az Operencia: The Stolen Sunt, azonban biztosak vagyunk abban, hogy a magyar sajátosságok miatt egy kicsit elfogultabbak vagyunk vele, de mindent összevetve tényleg minden elismerésünk a Zen Studios csapatának, hiszen a tonnányi flipper után előállni egy ilyen minőségű szerepjátékkal, nem kis teljesítmény volt a részükről. Az pedig, hogy mindezt megfűszerezték a magyar mitológiával és őstörténettel, csak hab azon a bizonyos tortán. Egyszerűen imádtuk, még ha külföldiként talán nem is tudtuk volna ennyire értékelni. Remélhetőleg lesz folytatás, méghozzá sokkal merészebb ötletekkel és témákkal a főszerepben, hiszen bőven van még mihez nyúlni a saját hiedelemvilágunkból!
Fejlesztő: Zen Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8150 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon HD 7970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 16 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Legend of Grimrock, The Bard's Tale IV
Kategória: szerepjáték
Régi vágya teljesült a magyar őstörténetért, kultúráért és folklórért rajongó szerepjátékosoknak, a honi Zen Studios csapata ugyanis elkészített egy RPG-t, ami végre valahára a saját múltunkból merített ihletet. Operencia: The Stolen Sun játéktesztünk következik!
A két kezünk is kevés lenne hozzá, hogy megszámoljuk, hányszor morzsoltunk el egy-egy könnycseppet, amikor magyar fejlesztőstúdiók által készített videojátékok kapcsán azon szomorkodtunk, hogy már megint egy idegen nép kultúrájából, vagy egy teljesen klisés fantáziavilágból merítettek. A Neocore Games például érthetetlen módon előbb nyúlt a brit történelemhez, mint a magyarhoz, és amikor ott lett volna a lehetőségük a Van Helsing részeként, akkor sem ásták bele magukat jobban a témába, holott a magyar őstörténet és mondavilág a gazdagság tekintetében büszkén felvehetné a verseny bármelyik európai országéval.
Bár kisebb próbálkozások mindig is akadtak, azonban hosszú évtizedeket kellett várnunk arra, hogy egy itthoni csapat végre büszkén felvállalja magyarságát, és a saját történelmünkre felépítsen egy olyan videojátékot, ami külföldön is könnyedén eladható, miközben mi is büszkék lehetünk rá. Ez a csapat pedig a Zen Studios lett, akiket bár a múltból leginkább csak minőségi flipperjeikről ismerhettek a rajongók, azonban most vadonatúj terepre tévedtek, és megpróbálkoztak egy minden elemében régivágású szerepjátékkal a legendás Might and Magic nyomdokain. Hogy mi sült ki mindebből? Külföldi – vagy inkább objektív – szemmel egy derekasan összerakott, de erősen átlagos RPG, magyar játékosként viszont a téma miatt egy kimagasló figyelmet érdemlő mű, ami többet adhat nekünk néhány történelemkönyvnél is.
Ennek az oka nem más, mint hogy a Zen Studios munkatársai a magyar őstörténetben egy olyan korszakig nyúltak vissza, amelyet manapság gyakran intéznek el annyival az iskolában, hogy Honfoglalás. Márpedig a magyarságnak a kereszténység felvétele előtt is gazdag történelme volt, amiről sokan szeretnek hallani, és anélkül, hogy belemennénk a finnugor vagy hun elméletek taglalásába, illetve egymással való szembeállítására, legyünk büszkék a fejlesztőkre, amiért bátran és büszkén fel merték dolgozni ezt az időszakot.
Sőt mi több, nemcsak feldolgozták, hanem ki is bővítették azt, ezáltal rögtön Attila és Réka, valamint egy Göncöl nevű táltos oldalán tanulhatunk bele a játékba, akik a modern fantáziavilágokból ismert teremtmények ellen próbálnak harcba szállni, és bár az első sárkánynak csak három feje van, de később folyamatosan adagolva kapjuk az olyan kikacsintásokat vagy utalásokat, melyek az őstörténet és a mondavilág ismerőinek szívét garantáltan megdobogtatják majd. Hogy a gazdag múltunk ellenére miért kellett más univerzumokat is belevonni az Operenciába? Bizonyára az eladhatóság miatt, hiszen nem tudunk békaemberekről vagy csontvázharcosokról a honi hiedelemvilágból – bár Hany Istók akár ihletett is adhatott a békaharcosokhoz –, de ez legyen a legnagyobb bajunk egy ilyen, a magyar játékosokhoz ezer szállal kötődő alkotás kapcsán.
Az Operencia: The Stolen Sun történetében egy mesebeli királyságban kalandozhatunk, ahol valóban minden téren nagyszerűen ötvöződnek egymással a magyar mondák és az ismert fantáziavilágok sajátosságai. Mindez egy egészen különleges elegyítést kapott, hiszen vannak helyszínek, melyek építészetileg teljesen semlegesek, míg más esetben akár Hollókőről, vagy bármilyen magyar várromról is mintázhattak volna egyes környékeket – többször mintáztak is –, miközben például a mágusokat néha táltosoknak hívják, de jól megférnek egymás mellett a hagyományos és a visszacsapó íjak, sőt a magyar nevekből sem lesz hiány.
Persze ebből megannyi vicces pillanat is születik majd – a táltos kifejezést például eleve le sem fordították –, így amikor először csatlakozik hozzánk egy karakter, és bemutatkozik, hogy „My name is Jóska!”, akkor ott szem nem marad szárazon a kacajtól, de éppen az ilyen pillanatok miatt válik magyar szemnek és magyar fülnek egyszerűen imádni valóvá és vonzóvá a végeredmény. Kár, hogy a zseniális körítéshez nem sikerült ilyen magas minőségű tartalmat gyártani, hiszen sem a sztori – a Napkirály felkutatásáról szól az egész –, sem a játékmenet nem tudott ennyire egyedülállóvá válni, még annak ellenére sem, hogy a Zen Studios munkatársai azért nem végeztek fércmunkát. Csupán nem akarták feltalálni a kereket, tehát a végeredmény egy magyar ízekkel gazdagon megáldott Might and Magic-klón lett, de emiatt egyáltalán nem haragudhatunk rájuk. Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban?
Kezdésnek például négyzetrácsos pályakialakítást, ami jelentős mértékben meghatározza majd a felfedezést, noha sokkal szabadabban haladhatunk, mint a legtöbb hasonló típusú, divatosan dungeon crawler kategóriába sorolható szerepjátékban. A helyszínek felfedezése valós időben zajlik majd, ezáltal ha fejtörővel találkozunk – lesz belőlük jócskán –, akkor rögtön nekikezdhetünk az ügyeskedésnek és a gondolkodásnak, de gyakoriak lesznek a rejtett zegzugok is, így általánosságban elmondhatjuk, hogy a stílus szűrőjén át nézve a pályaszerkesztés terén jelesre vizsgáztak a fejlesztők.
A változatosság már más tészta, hiszen a legtöbbször földalatti útvesztőkben kalandozunk majd, de mivel ez is valahol a műfaj egyik sajátossága, túlzottan nem haragudhatunk miatta. A játékban a felfedezés mellett a körökre osztott taktikus csaták kapták a központi szerepet, melyek bemutatása előtt érdemes kitérni pár szóban a karaktergenerálásra. Bár csapatban kalandozunk majd, kezdetben azonban csak egyetlen hőst, saját magunkat tudjuk megalkotni, méghozzá egészen szerény eszköztárból válogatva, így mi döntjük el, hogy a közelharcban, a távolsági küzdelmekben vagy inkább a mágiahasználatban leszünk majd jók.
Hősünket előre generált karakterformák közül válogathatjuk ki, de már itt is megfigyelhetők a fentiekben egekig magasztalt utalások, hiszen harcosunk eredete alapjaiban járul hozzá bizonyos fejleszthető képességek erősségéhez, ezáltal nem mindegy, hogy például az Üveghegy vagy a Kerekerdő közeléből származunk. A csapatunkhoz később csatlakozó hősök kinézete felől nem mi döntünk majd, ilyen téren elég szigorú és kötött a rendszer, de mivel igencsak sajátos stílusjegyekkel bíró harcosokról beszélünk, ezen a téren szintén nem lesz hiányérzetünk.
A küzdelmekről azt kell tudni, hogy minden téren követik a nagy elődök nyomdokait, ezáltal nem mana, hanem energia kell majd minden tettünkhöz, amit kizárólag pihenéssel tölthetünk fel – erre kis táborhelyeken lesz lehetőségünk, ahol menthetünk is –, de ezenfelül maximum az életerőnkre kell odafigyelnünk, amit akár magunk, akár a csapat mágusa könnyen és gyorsan képes lesz visszatölteni.
Az ütközetek körökre osztottan zajlanak, és nincs olyan elemük, amelyet ne láttunk volna korábban, de ez nem negatívum, hiszen a rendszer évtizedek óta jól működik, így ellenfeleinket apránként kell levadásznunk az életerejük nullázásával, miközben területre ható és célzott támadások mellett karakterenként tonnányi – hovatovább fejleszthető – lehetőségünk lesz arra, hogy a legkülönfélébb taktikák mentén legyűrjük az ellenfeleket, akik meglepően erőszakosan viselkednek majd a pályákon. A küzdelmek azonban összességében kellemesek és kiegyensúlyozottak lesznek, de néhány főbb szörnyeteg azért alaposan meg tudja nehezíteni a dolgunkat.
Grafika:
Bár összességében nem neveznénk egy tripla-A kategóriás alkotásnak, az Operencia azonban összességében mégis egészen kellemes megjelenéssel büszkélkedhet. Mindez annak ellenére is igaz, hogy a csapat egy teljesen saját grafikus motort írt a játékhoz, ami meglepően csinosan tudta lefesteni ezt a különc fantáziavilágot, sok helyen egyedi megoldásokat alkalmazva. Nyilván akadnak hiányosságok, de továbbra is a maga stílusában kell keresnünk a nívót, és egy The Bard’s Tale IV-hez mérten azért a magyarok műve sokkal látványosabb lett. Különös tekintettel az effektekre, az animációkra és a karakterek kidolgozására! Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kezelőfelület alapvetően annyira egyszerű, hogy ha nem lenne egyébként meglepően alapos betanító mód, akkor is minden azonnal egyértelmű volna benne – különösen a műfaj kedvelőinek –, tehát túl sok meglepetéssel nem találkozunk, ami ebben az esetben pozitívum. Ami kevésbé, hogy a karakterekhez kapcsolódó menüpontok kissé túlzsúfoltak, nehezen átláthatóak, de ezt azért hajlandóak vagyunk elnézni, akárcsak a négyzetrácsos területkialakításból fakadó akadozott irányítást.Játszhatóság:
A tartalom tekintetében egészen hihetetlen, hogy mennyi fejtörőt és pályát pakoltak bele a játékba a készítők, garantáltan minden helyszínen lesz majd valami rejtett zegzug, valami felfedezni való, tehát csak rajtunk múlik, hogy 20 vagy éppen 30 órát hozunk ki belőle. Egy azonban biztos, aki megkedveli a témát és a túlzás nélkül páratlan hangulatát, az garantáltan életre szóló élményt kap tőle.Intelligencia, nehézség:
Bár csak apróságok, azonban vannak hiányosságai ezen a téren az Operencia: The Stolen Sunnak, ezáltal például az ellenfelek túl agresszívak, ha a pályán észrevesznek, szinte esélyünk sem lesz elszaladni előlük, és bár a csaták során már kenyérre lehet kenni őket, de ez is csak a beállítások függvénye. A nehézség ugyanis jól skálázható a játékban, de valahogy az arany középutat így sem sikerült eltalálni a fejlesztőknek, hiszen ha a küzdelmek nehezednek is, a fejtörők attól még nem állítanak minket túl nagy kihívások elé, sőt néhány kivételtől eltekintve az egyediségük is hanyagolható.Hangok, zene:
Nem tudjuk, hogy honnan akasztott le a Zen Studios ilyen képzett brigádot a szinkronokhoz, de minden egyes karakter, még a legutolsó öreg néne is páratlan hangsúlyozással mondta fel a szövegét, ami viszont a legjobb, hogy a magyar szavak kiejtésével sincs probléma. Mindehhez pedig nagyszerű effektek és kellemes zenék társulnak, bár utóbbi kapcsán azért jobban örültünk volna néhány magyarosabb dallamnak, és itt most nem holmi hegedűs lakodalmasokra gondolunk, hanem lágy népdalos, sámánisztikus megoldásokra. Bár a magyar nyelv hiányát sokan negatívumként tüntették fel, azért gyorsan hozzátesszük, hogy a készítők már javában dolgoznak azon, hogy nemsokára saját anyanyelvünkön élvezhessük a játékot.Összegzés:
Bár szláv vagy germán mitológiával is ugyanúgy tudnánk élvezni az Operencia: The Stolen Sunt, azonban biztosak vagyunk abban, hogy a magyar sajátosságok miatt egy kicsit elfogultabbak vagyunk vele, de mindent összevetve tényleg minden elismerésünk a Zen Studios csapatának, hiszen a tonnányi flipper után előállni egy ilyen minőségű szerepjátékkal, nem kis teljesítmény volt a részükről. Az pedig, hogy mindezt megfűszerezték a magyar mitológiával és őstörténettel, csak hab azon a bizonyos tortán. Egyszerűen imádtuk, még ha külföldiként talán nem is tudtuk volna ennyire értékelni. Remélhetőleg lesz folytatás, méghozzá sokkal merészebb ötletekkel és témákkal a főszerepben, hiszen bőven van még mihez nyúlni a saját hiedelemvilágunkból!