Berta Sándor

New York - egyelőre nem működik az arcfelismerő rendszer

Az elképzelés az volt, hogy a megoldás segítségével szorítják vissza a bűnözést az utcákon. Az első eredmények azonban katasztrofálisak lettek.

A New York-i Közlekedési Vállalat (MTA) egyik belső elektronikus leveléből ismertté vált, hogy a felszerelt arcfelismerő rendszer - "az elfogadható paramétereken belül" - egyetlen arcot sem tudott azonosítani. A tesztekre a nagyon forgalmas Robert F. Kennedy hídon került sor, ez az átkelő köti össze a metropolisz három városrészét (Manhattan, Queens, Bronx).

Andrew Cuomo New York-i kormányzó már 2016-ban bejelentette, hogy minden helyi hidat és alagutat arcfelismerő rendszerekkel akar ellátni, hogy a keresett bűnözők és terroristák gyorsabban megtalálhatók legyenek. De miközben az automatizált rendszámszkennelés bevált, addig az arcfelismerés - ugyanolyan feltételek mellett - komoly problémákba ütközött. A korábbi tesztek során sikerült 80 százalékos pontosságot elérni, de azok esetében a rendszer lassan haladó járműveket kutatott át. Ezzel szemben a hídon a sebesség akár 56 kilométer/órás is lehet és úgy tűnik, hogy ez már túl nagy tempó az arcfelismerő rendszerek számára. A New York-i Közlekedési Vállalat ennek ellenére folytatni akarja a teszteket.


Máshol is borzasztó pontatlan az arcfelismerés. A labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-es döntőjének helyszínén, Cardiffban 170 000 látogatót arcát szkennelte be a walesi rendőrség, majd a felvételeket összehasonlította az adatbázisokban tárolt bűnözői fotókkal. Ez volt az első esemény és alkalom, amelyen valós időben vetették be a rendszert. Az alkalmazott szoftver 2470 személyt azonosított bűnözőként, összesen 450 embert őrizetbe is vettek. De később kiderült, hogy az érintetteknek csak a 7 százaléka, 173 személy volt valóban bűnöző és 2297 embert tévesen tartóztattak le, vagyis a rendszer 92 százalékos hibaaránnyal dolgozott. Kínában szintén hatalmasat hibázott a helyi arcfelismerő rendszer, amikor téves azonosítás után pellengérre állította az egyik legnagyobb cég vezetőjét, hatalmas kivetítőkön megjelenítve az arcát és az igazolványszámát, merthogy állítólag átment a piros lámpánál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #10

    Utoljára szerkesztette: fonak, 2019.04.11. 08:05:48
  • Akva #9
    Valami nem kerek. Ha az arcfelismerő rendszer bejelez, akkor ész nélkül begyűjtik? Az arcfelismerő rendszer nem a hülyék számára lett feltalálva!
  • Akva #8
    " tehat nem erdemes elrejteni a kulsot, mert az nagyobb valosziuggel okoz gondot"

    Kivéve, ha bűnöző vagy!
  • M2 #7
    Milyen fincsi is lehet, mikor kimész egy meccsre és letartóztatnak a semmiért! Hiába tudod végig, hogy ártatlan vagy, mert azt is tudod, hogy ültek már ártatlanul is 10-20 éveket.
  • KM103 #6
    https://www.youtube.com/watch?v=eViswN602_k
  • kvp #5
    A kinai adatbazisban mindenki benne van. Ez azt jelenti, hogy hogy ha valaki hasonlit egy bunozore, de megjobban hasonlit a sajat fotojara, akkor nem fogjak osszekeverni a bunozovel. Feltve, hogy tenyleg hasonlit sajat magara, tehat nem erdemes elrejteni a kulsot, mert az nagyobb valosziuggel okoz gondot.
  • Nos #4
    Azert kivancsi lennek a kinai es nyugati modellek kozotti kulonbsegre. Bar szerintem a nagyobb kulonbseg az adatbazisok minosegeben van. El tudom kepzelni, hogy a kinai hetkoznapi ugyintezes soran minden allampolgarrol a leheto legtobb szogbol keszul foto/video amin a a mimika is diferencialt. Mig a focimeccsen volt par kepuk csak a bunozokrol fapofaval harom oldalrol. Kivancsi lennek a kinai model statisztikaira, nyilvan teved, de szerintem az adatbazis miatt jobban teljesit.
  • quatlander #3
    Jöjjenek ide Eu-ba, itt sok a "nagy"arc.
  • TokraFan #2
    Nem jól olvasod! Kínában SEM hasít!
  • KM103 #1
    Kínában hasít? Amcsiknak nem sikerül? Jól olvasom?