Gyurkity Péter

Tripla-kamerával jön a Nokia X71

A cég a kijelzőn ejtett lyukat is beveti a siker érdekében.

A HMD Global egy újabb okostelefont mutatott be, az első körben az ázsiai piacon, amely már hátoldali tripla-kamerával, valamint a kijelző sarkában elhelyezett apró lyukkal áll majd rendelkezésünkre. Az európai megjelenés sem kizárt, erre viszont eltérő néven kerül majd sor.

A hivatalos oldal alapján képet alkothatunk a hardverről, valamint a külső dizájnról is, nem sok kérdés marad tehát megválaszolatlanul – még szép, hiszen a bemutatón Tajvanon már túl is estek. A készülék egyértelműen a középkategóriában versenyez majd, hiszen a teljesítményt a Snapdragon 660 chip biztosítja, kiegészülve egy 6,39 hüvelykes LCD-kijelzővel, vékony előlapi kávával, 6 GB memóriával, egy alapesetben 128 GB-os tárolóval, egy 3500 mAh-s akkumulátorral, 18 wattos gyorstöltéssel, USB-C csatlakozóval, a hagyományos jack-dugóval, az egyetlen megmaradt fizikai gombba épített LED-értesítő funkcióval, valamint az Android 9 Pie operációs rendszerrel.

Ami az említett hátoldali kamerát illeti, itt egy 48 megapixeles példány kapja a főszerepet, amihez egy 8 megapixeles, a nagylátószögű képekért felelős változat, valamint egy 5 megapixeles, a megfelelő mélységérzékelést biztosító testvér csatlakozik. A dual-tone LED Flash mellett itt még egy hagyományos ujjlenyomat-olvasó helyezkedik el, de megtaláljuk a márkanevet is, amely középen bukkan fel. A ZEISS-optika nyilván kiemelkedő minőséget biztosít majd a képalkotás terén, az Android One program támogatása révén pedig a gyors és gyakori szoftveres frissítésekkel sem lesz gondunk. Az ár Tajvan esetében 385 dollárnak, illetve 345 eurónak felel meg, bár ez kontinensünkön nyilván némileg magasabb lesz.

Egyes vélemények szerint az okostelefon az európai (pontosabban a nemzetközi) piacon már a Nokia 8.1 Plus néven jelenik majd meg, ezt azonban a cég egyelőre nem kommentálta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!