Gyurkity Péter

Tömegsír igazolja a dinóölő aszteroida becsapódását

Számos eltérő állatfaj tetemei és növényi maradványok alkotják a hatalmas leletet.

A Chicxulub-kráter kapcsán korábban mi is többször írtunk a 66 millió évvel ezelőtti becsapódás jelentőségéről és annak főbb következményeiről. Az évek óta zajló ásatások révén most további eredményekről számoltak be, eszerint egy méretes tömegsír igazolja a katasztrófa bekövetkeztét, a helyszínen pedig bőven van miből válogatni.

Az észak-dakotai Hell Creek Formation az eddigi leletek alapján alaposan rászolgál nevére, bár a tanulmányt közzétevő szakemberek 2013 óta zajló munkája révén a területet immár a „Tanis outcrop” néven is jelölik, ami már jelzi a napvilágra került maradványok nagy számát. A nemzetközi kutatókból álló csapat itt halak, rovarok, tengeri hüllők, emlősök, eltérő növényfajok, valamint egy Triceratops halálára utaló jeleket is talált, mégpedig egy olyan helyszínen, amely a katasztrófa idején egy belső tenger volt, így ideális területnek minősült az élővilág diverzitásának igazolására. A tömegsír szinte tökéletes lenyomatként szolgál számukra, hiszen rengeteg eltérő maradvány közül válogathatnak, így gyakorlatilag megütötték a főnyereményt.


A helyszín puszta léte igazolja a katasztrófát, ennél viszont talán még fontosabb a következtetések sorozata. Eszerint a több ezer kilométerre bekövetkező becsapódás cunamiszerű hullámokat generált, amelyeket leginkább egy 10-es vagy 11-es erősségű földrengés következményéhez lehet hasonlítani, ez pedig itt, az észak-dakotai területen egy alig 10 perccel később megérkező, nagyjából 10 méter magas hullám formájában jelent meg, miközben üveggyöngyök és egyéb kisebb objektumok milliói hulltak az égből, akár 350 km/h-s sebességgel, nagyjából 10-20 percen keresztül, hogy azután befusson a második hullám, ami végleg maga alá temette a maradványokat. Ennek nyomai természetesen a talaj átvizsgált rétegein is jól látszanak, és bár maga a cunami eddig is ismert tény volt, azt nem igazán tudták felmérni, hogy ez a becsapódástól számítva mekkora távolságra jutott el.


Azt szintén tudjuk, hogy az élővilág mintegy 75 százaléka pusztult el a becsapódás következtében, ez tehát a dinoszauruszok kihalása mellett egyéb tényezők miatt is fontos határvonalat jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #68
    "Csak ismételni tudom, az a kisarkítás, hogy akár a vallásosságot akár a hitetlenséget valaki úgy tünteti fel, mint az erkölcsösség egyetlen igaz útját"

    Dehát én nem tüntettem fel egyetlen igaz útként, sőt, egyetlen ateista sem ezt mondja! Ha így értelmezted, akkor nem jól értelmezted. Éppen arról beszélek, hogy az általad említett kijelentést egyedül a vallások nyilatkoztatják ki! Egyenesen kijelentik, hogy aki nem hívő, az nem lehet erkölcsös, mert az egyetlen igaz út az erkölcsös élethez -szerintük-, kizárólag a valláson keresztül vezet! Ezzel szemben abból, hogy ateistaként is lehet erkölcsösen élni, egyáltalán nem következik az, hogy vallásosan ne lehetne! Tehát ez utóbbi nem kizáró, sőt, éppen az a lényeg, hogy az erkölcsösséget egy ateista nem valamilyen csoportosuláshoz vagy világnézethez köti, hanem kizárólag az egyén szintjén vizsgálja, függetlenül a konkrét személy vallási, származási, vagy bármilyen más hovatartozásától.

    "Én azt mondom a vallásosság nagyobb esélyt ad egy erkölcsösebb életvitelre, te az ellenkezőjét mondod."

    Nincs arra vonatkozó hiteles bizonyíték, hogy a vallásos ember erkölcsösebb. Ahogyan arra sem, hogy az ateista az lenne. vagyis semmiféle bizonyított összefüggést nem látok a vallás és az erkölcsös élet között. Én ezt mondom! Szeretek tényekkel operálni.

    "A vallásos meg legalább elgondolkodik rajta, mielőtt meggyónná. :)"

    Na igen, az ilyen semjén féléket látva minimum vicces vallásos erkölcsről beszélni. Továbbá, sajnos ahogy utaltál is rá, az egész vallásos maszlag visszatartó ereje értelmét veszti a gyónás nevezetű intézmény által. Mi késztetne bárkit a szabályok betartására, ha ott a kiskapu a végén, amivel a legdurvább bűnök alól is feloldozást nyerhetnek? Ugyanmár...

    A válásokat sem lehet egyszerűen feketén-fehéren vizsgálni. A vallásos gondolkodás egyik legnagyobb veszélye, hogy árnyalatokra képtelen gondolkodásra tanít (jó/rossz, menny/pokol stb.). Pusztán a válások száma nem mutatja meg azt, hogy a társadalomban a gyermek fejlődésére milyen hatással van a családban. Vidéken -kisebb falvakban- még ma is jellemző, hogy csak azért nem válnak el, mert az szégyent jelent a közösségben! Tehát a statisztika jobb lesz, de ettől még a szülők utálják egymást, a gyereknek pedig még rosszabb is lehet két frusztrált, boldogtalan szülővel együtt élni, és napi szinten veszekedéseket, feszültséget átélni, mint ha elválnának és megszűnne a teher. Nem azt mondom, hogy a válás jó dolog, de két embert kényszerből együtt tartani legalább annyira káros, mint elválni. Márpedig a vallásos meggyőződésból vagy a szégyentől való félelem miatt együtt maradt párok esetén, kényszerről van szó (mégha ezt a kényszert önmagának generálja is az ember)!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.04.16. 16:07:01
  • NEXUS6 #67
    "Abban mi a "kisarkítás", hogy akkor is tökéletesen erkölcsös életet lehet élni, ha nem hisz valaki istenben? Ez nem sarkítás, ez tény!"
    Csak ismételni tudom, az a kisarkítás, hogy akár a vallásosságot akár a hitetlenséget valaki úgy tünteti fel, mint az erkölcsösség egyetlen igaz útját. Úgy tűnik egyetértünk, hogy egyik sem az. Én azt mondom a vallásosság nagyobb esélyt ad egy erkölcsösebb életvitelre, te az ellenkezőjét mondod.

    "Kriminalizálásról továbbra sem beszélt senki rajtad kívül. Ellentmondás pedig abban van, ha valaki pusztán egy csordához tartozás okán sszentül hiszi magáról, hogy erkölcsös, miközben simán megfolytana bárkit egy kanál vízben -vagy égetne el élve egy farakáson ugyebár- csak azért, mert az a csordán kívüli ember másként értelmezi a világot. "
    Szerintem azért van összefüggés az erkölcsösség, gyak iratlan társadalmi szabályok követése, és aközött, hogy adott ember mennyire szeg meg ezek után írott szabályokat is. Amikor egy adott kultúrában, és a kultúrához szorosan hozzátartozó vallásban iratlan szabályok vannak, amelyek a hívők viselkedését alapvetően meghatározzák, akkor nyilván egy nem hívőnek simán belefér, az hogy pl. gyak átvágja az üzletfelét, így járt. A vallásos meg legalább elgondolkodik rajta, mielőtt meggyónná. :)

    "És ehhez van valami konkért, hiteles statisztikád is? Csak mert a gyakorlatban azt látjuk, hogy az egyébként jelentős számú keresztény hívővel rendelkező országokban is drasztikusan megnőtt a válások száma (pl. Belgium, Portugália, Spanyolország). Portugáliában a lakosság 81%-ka vallja magát hívő római katolikusnak, ehhez képest a válások számát összesítő listában a ranglista második fokán foglalnak helyet!
    Látod, a tények makacs dolgok!"
    Nyilván. Csak amíg Belgiumban 0,62 (2010) a házasságkötés/válás arányszám, addig a vallásos Portugáliában 0,36, az elég vallásos Lengyelországban 0,26, vagy Olaszországban 0,17!
    Belgiumban 1990-ben még 0,31 volt. De valóban Pl. Spanyolban a 0,10-ről változott 0,47-re 2010-ig ez a statisztikákat összehasonlíytva kirívó. Én azért ki merném jelenteni, hogy az un. "modrnebb", multikultibb társadalmakban növekszik, magas a válások száma, és a konzervatívabb társadalmakban alacsonyabb értékről indul és kevésbé növekszik
    Demográfia.



  • TokraFan #66
    A nagyobbik fiam most érettségizik és készül egyetemre, emelt fizika/matek szakos. Pont a napokban beszélgettünk arról, hogy mennyire rosszul tanítják a fizikát. A matekot imádja, a fizikát is szereti, de csak azért, mert én megmutatom neki a gyakorlatban is az elméletet. A suliban viszont annyira száraz az anyag, hogy az normál esetben csak eltávolítaná a fizikától, nemhogy megszerettetné vele/velük. Pedig pont a fizikát nagyon szépen lehet illusztrálni, akár kísérletekkel, akár napi életből vett példákkal, akár vizuális -pl. animációs- modelezéssel. Teljesen tré a fizika oktatás, ráadásul most még vissza is szorítják a természettudományos tárgyakat (a hittan viszont marha fontos persze)...Na mindegy.
  • Sequoyah #65
    Na majd a sajat gyerekeimnek megprobalom jol megtanitani. Kiserletezunk majd, megmutatom hogy mukodik a tudomany, a suli meg majd megtanitja a tenyeket...
  • TokraFan #64
    "ahogy az ellenkezője is az, mert aqz is kisarkítása a dolgoknak."

    Abban mi a "kisarkítás", hogy akkor is tökéletesen erkölcsös életet lehet élni, ha nem hisz valaki istenben? Ez nem sarkítás, ez tény!

    "a jó keresztények nem olyan szívesen adakoznak, meg elég kritikusan állnak az idegenekhez, másokhoz, kevésbé jellemzi óket a jézusi elfogadás. Azonban pont ezért kevésbé kriminalizáltak"

    Kriminalizálásról továbbra sem beszélt senki rajtad kívül. Ellentmondás pedig abban van, ha valaki pusztán egy csordához tartozás okán sszentül hiszi magáról, hogy erkölcsös, miközben simán megfolytana bárkit egy kanál vízben -vagy égetne el élve egy farakáson ugyebár- csak azért, mert az a csordán kívüli ember másként értelmezi a világot.

    "egy rendszerben gondolkodnak, akkor is ha pl a családról van szó. Magyarán pl. kevésbé hajlamosak a válásra."

    És ehhez van valami konkért, hiteles statisztikád is? Csak mert a gyakorlatban azt látjuk, hogy az egyébként jelentős számú keresztény hívővel rendelkező országokban is drasztikusan megnőtt a válások száma (pl. Belgium, Portugália, Spanyolország). Portugáliában a lakosság 81%-ka vallja magát hívő római katolikusnak, ehhez képest a válások számát összesítő listában a ranglista második fokán foglalnak helyet!
    Látod, a tények makacs dolgok!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.04.11. 16:34:07
  • NEXUS6 #63
    James Burke-nek voltak jó sorozatai, meg könyvei. Ő is emberkezelbe hozta a tudomány működését, pl. azt hogy bizonyos anyagokat, hogy fedeztek fel, mire használják őket. Nekünk meg megtanítják a vegyjelet, oszt annyi meg azt követelik, hogy írd le a rakciókat, de hogy mire is használható, meg fizikailag hogy is néz ki a kisiskolás csak néz.

    Sajna az oktatási reform tényleg ebbe a klasszikus poroszos oktatás irányába megy vissza, ami a gúgli wikipédia korában gyak röhej.
  • Sequoyah #62
    Hol irjam ala?:D
    En a tudomanyt a suli utan kezdtem csak el igazan szeretni, akkor talaltam meg az osszefuggeseket a sok tenyadat kozott.

    Pl Neil deGrasse Tyson egyik sorozataban ahol bemutatja a tudomany tortenelmet, megmutatja hogy hogyan fedeztek fel az infravorost. Hogy a prizmaval keszitett szivarvany szineinek a homersekletet akartak megmerni, es a piros melle a sotetbe tett referencianak hasznalt homero lett a legmelegebb.
    Mondom basszus ezt egy ovodas is megerti igy, miert nem igy tanitjatok?:D

    De ez iskola fuggo, vannak kituno tanarok akik ezt jol tanitjak. Sajna a frissen kozpontositott magyar oktatas inkabb a szar modszereket standardizalja...
  • NEXUS6 #61
    Két dolog tényleg hiányzik az oktatásból. Az egyik, hogy ne magoltassanak, hanem a logikát mutassák, ahogy az adott eredményt meg lehet találni, vagy csak ahogy ki tudja a júzer gúglizni, tudjon kérdéseket feltenni.
    A másik, hogy ne indiviualista baromarcokat neveljünk, hanem aki képes csapatban dolgozni. Mert az ötös bizijével lehet, hogy az első munkahelyein csak nézni fog, hogy miért utálják, meg miért ő az akit mindíg leépítenek, pedig ő tanult, mint a güzü, csak mindenkit lexar, meg tapos, mert a suliban pont ezt nevelték belé.
  • NEXUS6 #60
    "Máshogy foglamazva: aki nem vallásos, az nem lehet erkölcsös! Ez pedig konkrétan hazugság!"
    Jaja, vettem. Erről van szó, így van, hazugság, pont úgy ahogy az ellenkezője is az, mert aqz is kisarkítása a dolgoknak.

    "Ezért linkeltem a tanulmányt! Nem én mondom a hasamra ütve, de tekintettel arra, hogy több ilyen is készült már hasonló eredménnyel, magam részéről elfogadom az eredményeket! Egyebekben, nem kriminalizálásról van szó, hanem az empátia hiányáról és az alaptalan vádaskodás iránti erősebb igényről!"
    Ellentmondó tényezőkről beszélünk és enyhe csúsztatás van a vitában.
    Ez volt a kijelentésed: "Sőt, több olyan tesztet és kísérletet végeztek már, melyek arra keresték a választ, hogy a gyakorlatban mennyivel erkölcsösebb, vagy empatikusabb egy vallásos ember, mint a nem vallásos társa." A hiba ott van szerintem, hogy az erkölcsösebb és empatikusabb/altruistább valójában ellentmondó kategóriák!!!!
    Nyilván akinek egy erősen meghatározott értékrendszere van az kevésbé toleráns azzal, aki ettől távolabb áll. Az akinek kevésbé kiforrott az értékrendszere, az jobban elfogadja a devianciát. Szal a kutatás engem igazolt, még ha bizony úgy tűnik a jó keresztények nem olyan szívesen adakoznak, meg elég kritikusan állnak az idegenekhez, másokhoz, kevésbé jellemzi óket a jézusi elfogadás. Azonban pont ezért kevésbé kriminalizáltak, és ha az erkölxcsösséget ebben a kontextusban értelmezzük, bizony erkölcsösebbek is.

    A fejtegetésedhez a nem moderizálódott vallásokról nem tudok mit mondani. Vagy teljesen kisujjból szopott dolgokon agyalsz, vagy iszonyatt bigott vallásos ismerőseid vannak. Nekem nem. A vallásos ismerőseim talán kevésbé hajlamosak a hirtelen döntésekre, egy rendszerben gondolkodnak, akkor is ha pl a családról van szó. Magyarán pl. kevésbé hajlamosak a válásra. Ami ugyan az un. boldogságnak, vagy az önmegvalósításnak úgy tűnik előszörre nem jó, de a gyereknek az első 10 évben pont ez kell. És ha a szülő egy nagyjából egészséges, és nem a hirtelen indíttatásból végigvitt válásba belorakkant gyereket tud felmutatni, akkor bizony mint szülő is jobban önmegvalósította magát, még ha ez adott pillanatban több áldozattal is járt.
    Mert pont ez az erkölcs lényege, hogy nem ösztönösen, hanem bizonyos szabályoknak megfelelően cselekszel, akkor is ha ez adott pillanatban értelmetlennek tűnnek.
    Véleményem szerint még a kissé elavult erkölcsi szabályok is jobbak, mint a semmilyenek, amelyek persze mindekivel toleránssá teszik az illetőt. Csak nem ez a lényeg!
  • defiant9 #59
    "még a bibliát napi szinten bújók sem képesek meglátni az ellentmondásokat"
    Ha meg is látja akkor is eltemeti a nem kívánatos részt, belemagyarázza hogy az nem is azt jelenti mint amit a betűk meg szavak jelentenek. Önámítás.

    "Vagyis, miközben egyik oldalról "Ne ölj!", addig másik oldalról teljesen rendben van,"
    Ez abból fakad hogy a biblia könyveit sokan sok száz éven át írogatták, nem volt egységes lektorálás, és ezek alapján isteni sugallat sem. Az ószövetség és az újszövetség közt is jól látható a törésvonal mert az utóbbit már az első őskeresztények írták míg az előbbi az izraeliták története.
    Olyan mint amikor egy sorozat egyik része nem következetes a korábbihoz képest mert más forgatókönyv író írta vagy más rendezte. Ezt persze kellemetlen kimondania a hívőknek mert a bibliára alapul az egész vallásuk.