Gyurkity Péter

Csúszik a Boeing űrkapszulája

A rivális már próbázott, a Boeing első tesztje viszont augusztusra csúszik.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy a SpaceX kapszulája sikerrel próbázott, amivel a NASA is komoly lépést tett a Commercial Crew Program beüzemelése felé, ezt azonban a Boeing saját első tesztje követte volna a sorban, ami most a jelek szerint több hónapot csúszik majd. Ez kitolja a második kísérlet határidejét is.

Hírügynökségi jelentésben adtak hírt a halasztásról, amelyet sem a Boeing, sem pedig a NASA szóvivője nem kommentált hosszabban, utóbbi viszont annyit leszögezett, hogy a módosított menetrendet alig néhány napon belül nyilvánosságra hozzák majd. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy nem kizárólag technikai gondok eredményezték a csúszást, ebben a Cape Canaveral légibázis hivatalos menetrendjének sűrű mivoltja is szerepet játszott, bár nyilván előbbi szempont volt az igazán fontos. A 4,2 milliárd dolláros, még 2014-ben aláírt szerződés a Szojuz-rakéták, vagyis az orosz közreműködés kiváltását hivatott elérni, erre azonban a jelek szerint még picit várnunk kell.

Az első, még legénység nélküli tesztre eredetileg áprilisban került volna sor, ez legkorábban augusztusban indul majd el, míg a második, legénységgel lefolytatandó kísérletre novemberben készülhetnénk. Addigra Elon Musk cége (már amennyiben a Crew Dragon második tesztje is gond nélkül zajlik le) már átesik a legfontosabb próbán, így viszonylag rövid időn belül elindulhatnak az első utak a Nemzetközi Űrállomásra, vagyis 2011 után idén először mellőzhetnék az orosz közreműködést. Azt még nem tudjuk, hogy a gyakorlatban pontosan mennyivel lenne olcsóbb a SpaceX és a Boeing ajánlata, itt azonban ismert tény, hogy a Szojuzok esetében egy-egy hely 80 millió dollárt kóstál.

A technikai problémákat egyelőre nem részletezték, ez azonban nyilván nem jelenti a Starliner teljes csődjét, mindössze a határidők módosulnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #2
    Ezt azt hiszem elnézted, a Boeing tényleg használ űrsikló komponenseket, hajtóművek, gyorsítórakéták, üzemanyagtartályok) de nem a Starlinerhez hanem az SLS hordozórakétához, az viszont nem a Starlinerrel repül majd hanem az Orion űrkapszulával.

    a többi stimmel.
  • kvp #1
    A Boeing biztosan dragabb lesz, jelentosen, mivel kb. az ursiklo komponenseit hasznaljak, csak a siklo nelkul. A Spacex ha hagynak ujrafelhasznalni a kapszulat (emberekkel), akkor sokkal olcsobb lenne. Igy kb. azonos arra jon ki szemelyenkent, csak ugyebar a kapszulajuk 7 fos. (tehat csak 3-4 fovel inditva kb. a duplaja lesz az osszkoltseg)

    Egyebkent az egesz nem az olcsosagrol szol, hanem arrol, hogy egymasik, nem tul baratsagos nagyhatalomtol fuggenek. Kb. mint az amerikai ipar Kinatol. Mindketto rossz (a kinai problema inkabb), mert egy sulyosabb gazdasagi vita eseten katonai beavatkozas nelkul is terdre tudjak kenyszeriteni oket.