Szekeres Viktor

Megvan az élőszereplős Szörnyella DeFrász-fim másik Szörnyellája?

Két Szörnyella lehet a Szörnyella-mozifilmben.

Már jó ideje csend honol a Disney tervezett Szörnyella DeFrász (Cruella de Vil) filmjének háza táján, de most talán megindult valami, ugyanis azt pletykálják, hogy Nicole Kidmam alakíthatja a főhős idősebb énjét. Bár az is igaz, hogy az infók szerint a stúdió még olyanokban is gondolkozik, mint Emma Thompson, Charlize Theron, Demi Moore és Julianne Moore.

Az már 2016-ban kiderült, hogy Emma Stone lehet a főszereplő. Akkor arról volt szó, hogy a 101 kiskutya című film ikonikus gonosztevőjének történetét Kelly Marcel vetette papírra, és a karakter eredettörténete lenne, nagyjából olyan szellemben, mind ahogy azt a Demóna tette. (A forgatókönyv korábbi verzióján Aline Brosh McKenna dolgozott.) Azt egyelőre nem tudni, hogy miről szólna a film, de egyre több jel arra mutat, hogy a 70-es vagy a 80-as években játszódna, és a "gonosztevő" eredettörténete lenne, aki London utcáin cseperedett fel, és okkal gyűlöli a dalmatákat.

A rendezés kapcsán a Disney tárgyalásokat kezdett Alex Timbersszel, amiből nem lett semmi különféle időpont-egyeztetési gondok miatt, később pedig arról adhatunk hírt, hogy az Én, Tonya rendezőjét, Craig Gillespie-t akarja szerződtetni a stúdió.

De Frász karaktere, annak ellenére, hogy először az 1961-es animációs filmben láthattuk, nem Disney-agyszülemény, hanem Dodie Smith 1956-os, The Hundred and One Dalmatians című könyvében tűnt föl először. A rajzolt változatok mellett Szörnyellát Glenn Close is eljátszhatta az 1996-os élőszereplős feldolgozásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!