Szekeres Viktor

Végre zöld utat kaphat a Holnap határa 2

Megint sínre került az Edge of Tomorrow folytatása.

A Deadline értesülései szerint végre lehet valami a Holnap határa, azaz az Edge of Tomorrow jó ideje tervezett folytatásából, hiszen a projekt mellé szerződtették Matthew Robinsont forgatókönyvírónak. A filmnek, mint ahogy korábban a visszatérő rendező, Doug Liman elmondta, Live Die Repeat and Repeat lehet a címe. A folytatásra a tervek szerint Tom Cruise és Emily Blunt is visszatérne, bár a szerződésüket csak a szkript elolvasása után írhatják alá.

Legutóbb 2016-ban lehetett pozitív híreket olvasni a projektről, akkor Joe Shrapnel és Anna Waterhouse személyében szerződtették a forgatókönyvírókat, azonban az ő munkájuk végül nem hozott gyümölcsöt, ami ismét mutatja, hogy a stúdiók alaposan megválogatják még a címükkel eladható folytatások esetében azt, hogy milyen szkriptre bólintanak rá.

A korábbi hírek szerint a film nem egyszerűen csak folytatás lesz, hanem egyben előzménytörténet is. Sőt, Liman korábban kiemelte, hogy csakis ilyen megközelítésű második részbe ment bele. Illetve azért is, mert elmondása szerint ez az új történet sokkal, de sokkal jobb, mint az első film sztorija. Sőt, a rendező addig merészkedett, hogy kijelentette, hogy a második rész forradalmi lesz és teljesen meg fogja változtatni a folytatások készítésének módját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Most komolyan akkora probléma, hogy elkészül egy film, amit nem kell megnézned? Inkább örülj.
  • bmw #1
    Mar megint elozmeny film...a tokom ki van mar ezekkel...