MTI

Nyereséges negyedévet zárt a Lenovo

A Lenovo Group kínai személyiszámítógép-gyártó vállalat nyereséggel zárta a tavalyi utolsó három hónapot, a forgalma pedig négy éve a legnagyobb volt a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében.

A cég ma azt közölte, hogy a tavalyi utolsó három hónapot 233 millió dollár nyereséggel zárta az egy évvel korábbi 289 millió dollár veszteség után. A két évvel ezelőtti veszteség oka az volt, hogy az amerikai adózási szabályok változása 400 millió dollárt vitt el a negyedéves nyereségből egyszeri tételként. Szakértők kisebb, 207 millió dollár negyedéves adózott eredményre számítottak. A Lenovo bevétele a negyedévben 8,5 százalékkal, 14,04 milliárd dollárra emelkedett.


A személyi számítógép üzletág rekordnagyságú, 10,7 milliárd dollár bevételre tett szert a negyedévben, 11,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A mobilkészülék üzletág értékesítése 20 százalékkal csökkent éves összevetésben, ugyanakkor először ért el adózás előtti nyereséget (3 millió dollár) azóta, hogy 2014-ben a Lenovo 2,9 milliárd dollárért megszerezte a Motorola amerikai mobilgyártót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!