Berta Sándor

Az autógyártók csak sokadiknak tartják az autonóm vezetés fontosságát

Ez leginkább abból látszik, hogy mibe fektetnek pénzt, és jelenleg csupán a gyártók és a beszállítók 11 százaléka invesztál az automatizált közlekedésbe.

Bár az autonóm vezetés technológiája a járműipar növekedési motorjának számít, ez a befektetésekben nem igazán mutatkozik meg. A befektetési lista csúcsán ugyanis a szabványok fejlesztése, a digitális biztonság, valamint a járművek és a gyártás digitalizálása találhatók. A Sopra Steria Consulting és az F.A.Z.-Institut által készített tanulmány készítői rámutattak arra, hogy várhatóan a közeljövő sem lesz rózsásabb, hiszen csak a gyártók és beszállítók 13 százaléka tervezi azt, hogy a következő három esztendőben beruház az autonóm vezetésbe.

A megkérdezett gépkocsigyártók és beszállítók 68 százaléka nyilatkozta azt, hogy az ágazat jövőjét az önállóan közlekedő autók jelentik. Európában jelenleg szinte csak a német piaci szereplők invesztálnak komoly összegeket a terület kutatásába, hogy lépést tartsanak az egyesült államokbeli és a kínai vetélytársaikkal. Az autonóm közlekedés területén például a legtöbb szabadalom a Volkswagen és a Bosch tulajdonában van. Utóbbi cég inkább lemondott az elektromos járművekbe beépíthető akkumulátorok fejlesztéséről azért, hogy a részben és teljesen automatizált gépkocsik fejlesztésére fókuszálhasson.

A vállalatok képviselői által elmondott dolgokból az derült ki, hogy a teljes ágazat csupán viszonylag kevés vállalkozásba ruház be. A startup-közösség átlátható és az önállóan közlekedő autókhoz szükséges vezérlőszoftverek fejlesztésével és az autonóm közlekedés biztosításával foglalkozik. A szükséges programokat általában az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben készítik. A függőség elkerülése miatt fektetnek be a területen a német gyártók is. Az invesztíciók meghatározzák a részben, illetve a teljesen automatizált közlekedés továbbfejlesztését.

A digitális biztonságba a vállalatok 46 százaléka ruház be, míg 23 százaléka 2021-ig tervezi az IT-biztonsági költségvetését. Lutz Kauertz, a Sopra Steria Consulting gyártásért felelős vezetője kiemelte, hogy miután az önálló közlekedéshez a legmagasabb fokú biztonságra van szükség azért, hogy az autókat később elfogadják az emberek, ezért kötelező az ágazat szereplői számára, hogy ezen a területen úttörők legyenek. Ugyanez igaz a vezetőket segítő asszisztensrendszerek továbbfejlesztésére is. A megkérdezett döntéshozók 86 százaléka mondta azt, hogy a területben nagy üzleti lehetőségek vannak.

A prioritáslista csúcsán a szabványok fejlesztése van. A mindenki számára elérhető adatformátumok és interfészek alapvetően szükségesek az erősebb digitális hálózatba kötöttséghez. A menedzser szerint csak a megfelelő szabványokkal garantálható az autonóm közlekedés. A szabványosításba jelenleg 3-5 társaság fektet be, a következő 3 évben pedig a piaci szereplők 18 százaléka tervez ilyen lépést. A cégek 43 százaléka tervezi, hogy olyan alkalmazásokba invesztál, mint a Connected Car és a Pay as you drive.

Szintén fontos a belső szervezet módosítása is. Az ágazatban lévő vállalatok egyharmada tervezi, hogy a következő három évben módosítja az üzleti felépítését. Minderre azért is szükség van, mert egyre több gyártó és beszállító vált át a digitális platformokra és az azokhoz tartozó ökorendszerekre. A vállalkozások 19 százaléka rendelkezik jelenleg az együttműködésekhez, a partneri kapcsolatokhoz és a nyílt ökorendszerekhez szükséges költségvetéssel, s 25 százalékuk tervez beruházásokat ezen a területen. Kauertz a folyamatot úgy foglalta össze, hogy ezekből a törekvésekből is látható, hogy az ágazatban az analóg termékgyártókból egyre inkább digitális mobilitás-szolgáltatók lesznek. Ez a digitalizálás pedig rendkívül fontos, mert így az önálló közlekedésben lévő befektetések is szélesebb körűen valósulhatnak meg.

A Deloitte tavaly márciusban kimutatta, hogy az autógyártók számára még kockázatos befektetéseket jelentenek az önállóan közlekedő modellek, mert kemény konkurenciaharccal és csekély nyereséggel kell számolniuk. Az egyesült államokbeli és a japán felhasználók egyharmada, sőt, a németek fele nem akar mélyebben a zsebébe nyúlni csak azért, hogy robotautót vásároljon. Eközben viszont az autógyártókra növekvő befektetési nyomás nehezedik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #4
    Nem onvezeto autok kellenek hanem meg kellene tanitani a sok birkat vezetni.
    Ugy ahogy repulot vezetni sem alkalmas minden ember ugy autot sem ezt tudomasul kell venni...Nem kell minden bena fasznak jogsit adni a nem normalisaktol meg el kell venni a jogsit... Ja, hogy ebben nagy uzlet van......
  • defiant9 #3
    "Ami reálisan nézve a dolgokat még évtizedekre van!!!"
    Mitől is reális a nézeted? Minden jel szerint messze nincs évtizedekre. Az autópálya módot valszeg a Tesla is aktiválja fogja még idén, ami rengeteg monoton vezetést tartalmazó órától szabadítja meg a sofőrt, technikailag ez is L4. Nem övék a legfejlettebb SW de látszik hogy tolják az update-eket, és nekik már rengeteg autójuk gurul az utakon. Az hogy a drága LIDAR helyett kamerákra voksolt Elon-t úgy tűnik (nappal) működőképes, az alsó videót nézve én nem láttam semmi releváns objektumot amit ne detektált volna, az hogy pl. nem hajt simán el a kocogók mellett az hiba, de tesztelés alatt nyilván fő a biztonság. Az is kiérződik a ezekből hogy a gép mennyi dologra képes realtime párhuzamosan "figyelni", azzal együtt is hogy a gyorsított felvétel csalóka, de az fps egy gépnek nem probléma, egy erősebb GPU+CPU-t bármikor alá tudnak rakni ha az lenne a szűk keresztmetszet.
  • NEXUS6 #2
    A felhasználó dönt végsősoron.
    Lehet bármennyire vonzó egy technikai újdonság, ha nem érdekli az embereket adott árért. Egy önvezérlő képességű autó, vagy egy villanykocsi jelenleg még drágább és használati értéke, kényelme is rosszabb, mint a neki megfelelő kategóriájú hagyományosé.
    Nagyon sok az önvezérlőhöz képest egyszerűbb kényelmi, biztonsági funkció is ma még rosszul működik bizonyos gyártóknál. Lásd pl a legutóbbi automata vészfék teszt, ahol a BMW, meg a Micsu elhasaltak, elcsapták a gyalogost. Ha ilyen rendszer van a kocsiban az épp hogy a felhasználóra ró nagyobb terhet, hiszen erre is figyelni kell ha szar.

    A piaci sikerhez tehát az kell, hogy egy jól működő, olcsó önvezérlő rendszert fejlesszenek ki. Ami reálisan nézve a dolgokat még évtizedekre van!!!
  • kvp #1
    Olyan ez mint anno a lovaskocsigyartok beruhazasi kedve. Neztek ugyan a robbanomotoros autokat, de a tobbseguk nem ruhazott be a technologiaba, mert nem vartak hogy gyorsan elterjed. Ellenben volt par ceg akik igen...

    Most az elektromos autok es az onvezetes ilyen technologia... Nem tudjuk melyik jon be, de mi van ha mindketto? Utobbi esetben csak azok maradnak a piacon, akiknek van kesz es gyarthato megoldasuk mindket teruleten.