Berta Sándor

Nagyon bénák az Apple robotautói

A társaság gépkocsijai esetében közel minden második kilométeren szükség volt a vezető közbelépésére.

Az Apple a California Department of Motor Vehicles (DMV) oldalán nyilvánosságra hozta első jelentését az önállóan közlekedő járműveivel kapcsolatban. Mindez kötelező Kaliforniában akkor, ha egy vállalkozás közutakon tesztel autonóm autókat. A társaság 60 átépített Lexus RX 450h modellből álló flottát használ. A gépkocsik 2017 áprilisától 2018 novemberéig közel 130 000 kilométert tettek meg autópályákon és más utakon. A járművekben ülő sofőröknek közel 76 500 esetben kellett beavatkozniuk. A legdurvább eset az volt, amikor az óriáscég egyik robotautója 3900 kilométert tett meg önállóan és az út során 3407 incidenst regisztráltak, vagyis átlagosan 1,14 kilométerenként került sor valami olyan dologra, ami miatt a vezetőnek közbe kellett lépnie.

A számok alapján a vállalat nagyon le van maradva a Waymo mögött, amely elsőnek számít ezen a területen. A Waymo egyik gépkocsija több mint 61 000 kilométert tett meg és ennek során mindössze 2 incidens történt. Fontos ugyanakkor, hogy az Apple a statisztikáiban különbséget tesz az olyan esetek között, amelyeknél a sofőrnek kell beavatkoznia és azok között, amelyeknél a szoftver adja át az irányítást a vezetőnek, például rendszerhiba miatt. 40 000 esetben a sofőrök léptek közbe, a többi 36 000-ben pedig a szoftver önként adta át az irányítást a vezetőnek.

Az Apple igyekszik javítani a helyzeten. A vállalat tavaly július óta már csak a fontos eseteket regisztrálja, vagyis amikor a jármű és az abban ülők biztonsága van veszélyben vagy közlekedési szabálysértés történt. Az új számítások szerint a 2018 júliusa óta megtett 90 000 kilométeren már csak 28 incidensre került sor. Ebben az időszakban történt két baleset, viszont azokban a másik fél volt a hibás. Miután a DMV nem definiálta világosan, hogy mely incidenseket kell jelenteni, így az Apple jelentési gyakorlata nem támadható.

Az Apple egyébként a harmadik legnagyobb robotautó-flottával rendelkezik a GM Cruise és a Waymo után. Jelenleg több mint 50 társaság teszteli az autonóm gépkocsijait Kalifornia útjain.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #7
    "A legdurvább eset az volt, amikor az óriáscég egyik robotautója 3900 kilométert tett meg önállóan és az út során 3407 incidenst regisztráltak, vagyis átlagosan 1,14 kilométerenként került sor valami olyan dologra, ami miatt a vezetőnek közbe kellett lépnie."

    Valószínűleg azért nem öltek, mert a vezető közbeavatkozott, de ha nem tették volna úgy, mint a teslánál, már tucatnyi vezető szagolná alulról az ibolyát.
  • Ender Wiggin #6
    senkinek sincs valódi önvezető technológiája. a németek is csak a level 3-at tudnák, ha volna olyan idióta jogalkotó, aki azt a zsákutcát engedélyezné... de szerencsére nincs. a nexo-ban aurora van, ami messze nem a legjobb (vagy legkevesebb gixerrel működő) a jelen állás szerint.
  • gforce9 #5
    "Nagyon bénák az Apple robotautói "

    Miért ? Öltek már embert? Mert a tesla azt is tudja. Bénák....
  • defiant9 #4
    Tény hogy fejlesztenek a szilikon völgyben, de a bonyolult folyamatosan fejlődő szoftverek esetén mindig kiszelektálódik max. pár top megoldás, akik méretgazdaságosság miatt egyre inkább elhúznak a futottak még kategóriától. A felhasználó nem suta önvezetőt akar hanem azt amiről azt írják hogy az egyik legjobb a piacon, főleg a prémium szegmens vásárlóira jellemző ez az attitűd. A google/waymo pl. nem hiszem hogy akar autót gyártani, de ha van egy kész szoftvere amivel üzemeltet egy taxi vállalatot, akkor miért ne adná el olyannak aki eleve nem taxi konkurencia, az Apple dettó. Cserébe a felületért amin az Android/IOS alkalmazások futnak racionálisnak tűnik akár ingyen is odaadni az autó építőknek a core önvezető platformot. Mondjuk az Apple nem ad semmit ingyen:) Ez persze nem biztos hogy így lesz, de szvsz. nem is életszerűtlen kimenet. A sok egyedi fejlesztés nem fenntartható.
  • muerte2 #3
    Miert engednek at? A Mercedesnek evek ota letezik önvezetö rendszere, jogilag vannak megszoritva. A BMW is fejleszt ezerrel, csak ugy mint a VW konszern. De ott van a koreaiak Nexo-ja ami Koreaban megkapta az engedelyeket az önvezetesre.
  • defiant9 #2
    Akié az önvezetés azé lesz a SW platform a kocsiban, ez motiválja az Apple-t. Német/EU autógyártók egy nagyon nagy piacot engednek épp át az amerikai tech. cégeknek, pedig egy zöldmezős SW fejlesztés az aminél láthatóan az Apple más téren szerzett fejlesztői tapasztalata sem jelent sokat.
  • duke #1
    "Nagyon bénák az Apple robotautói "

    Ahogy a telefonjaik is.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2019.02.22. 08:26:18