Szekeres Viktor

Vége a Star Wars 9 forgatásának - közös képpel búcsúznak a főszereplő

Befejezték az idei Csillagok háborúja-epizód forgatását.

Pénteken befejeződött a Star Wars-sorozat Kilencedik Epizódjának forgatása, melynek alkalmából kiadtak egy fotót, amin a film főszereplői Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Issac búcsúznak egymástól, és attól a minden bizonnyal feledhetetlen élménytől, amit számukra a trilógia forgatása jelentett.

Mint az már kiderült, a film eseményei egy évvel a 2017-es Nyolcadik Epizód történései után játszódnak, vagyis jóval többet ugrunk előre, mint Az ébredő Erőt követően. A trilógia záró epizódját az a J.J. Abrams, aki a hetedik epizódot, Az ébredő Erőt is készítette. A szkript írásába Abramsnek Chris Terrio segített be. Az amerikai premier tervezett időpontja december 20-a.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #18
    Úgy tűnik Rian Johnson egy trilógiát kap, ami nem a skywalker-saga, hanem valami tök más, amit holnap 08.00 és 08.05 között fognak kitalálni a dízni kreatívok a reggeli kávétól meginduló bélmozgásuk ideje alatt...

    A legjobb jelenlegi ST, az Orville :-D, Abrams meg dugja fel magának az akció-szarjait.
  • wraithLord #17
    A Star Trek filmek még hagyján, mivel a Star Trek elsősorban sorozat, és nem mozifilm.
    Az Abrams-féle ST mozifilmek úgy viszonyulnak az új sorozathoz, mint az SW Ep. 1-3 az Ep. 7-8-(9?)-hez.
    Bárcsak annyi baj lenne a Star Trek-nél a Discovery-vel, amit Abrams-ék műveltek a filmekkel. Igazából bizonyos szempontból még nem is volt rossz...

    A Discovery viszont szerintem végtelenül rossz ST sorozat. Túl komoly, komor, drámai, sötét, barátságtalan, ellenszenves, és nem utolsósorban sokszor nagyon buta.

    Létezik olyan is, hogy valaki az ST-t és az SW-t is szereti. :) Hát én SW-ből nem nézem a filmeket, ST-ből nem nézem az új sorozatot, mert szörnyű...

    #11 @Nexus: Igen, nekem is a Solo volt az első SW film, amit nem láttam a moziban. Leszámítva az Episode 4-6-ot... :D
  • Macropus Rufus #16
    na hát nálunk is ilyen problémák vannak. Nem kezelik a helyén a SW / StarTrek univerzumot.
  • Zoliz #15
    kettőből 2 szar + Solo akkor már elvárható hogy a 3. befejező rész nem lesz szar pláne ezekkel a szereplőkkel.. Bruhahaha :D :D :D
  • KisKZ #13
    Srácok!
    Bocs, de...
    Egy kicsit oda kellene figyelni a magyar nyelvre! (cím, de a rendezésről szóló mondat is...)
    Egyre több az ilyen hiba a cikkekben.
    Utoljára szerkesztette: KisKZ, 2019.02.18. 09:38:44
  • Macropus Rufus #12
    ahogy hallom nálatok is van némi vélemény különbség a táboron belül.
    Sok treki szerint Abrams nem tett jót a filmnek, mert kissé túlzásba vitte a lövöldözést, ami nem jellemző a Star Trek sorozatra.
  • NEXUS6 #11
    +1

    Ezt nálam is olyan jól csinálták, hogy ennek hatására a Solo volt az első olyan SW film, amit egyáltalán nem láttam moziban. Amit csak azért sajnálok, mert azt a Jedi visszatér után az egyetlen igazi SW hangulatú filmnek tartom.
  • takysoft #9
    "A trilógia záró epizódját az a J.J. Abrams, aki a hetedik epizódot, Az ébredő Erőt is készítette."

    1: Miért, melyik másikkal keverhetem össze?
    2: Az első mondatrészben amúgy nincs ige...
  • wraithLord #8
    Teljesen nyilvánvaló, hogy egy még nem létező filmről senki sem mondja meg, hogy milyen, max. az előzményekből tud következtetéseket levonni. Tehát, ha valaki gondolkodásra szánja el magát, arra juthat pl., hogy a hozzászóló úgy értette, az előző két rész alapján nem lehet túl sok jóra számítani. Csak kicsit "rövidre fogta" a véleményt... :D
    Az Episode 8 sztorija nem hagyott sok bizakodást. Se a sztori minősége, se a konklúziója. Ehhez hozzáadódik, hogy hivatalos források szerint nem Kylo lesz a főgonosza a filmnek. Ami egyrész jó, mert az előző rész nem hagyott túl sok teret egy harmadik résznek, legalábbis ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ez egy Star Wars film volt... másrészt viszont erős a gyanú, hogy ezt a forgatókönyvet is kb. megint a seggükből rángatták elő, mint a Rian Johnson-féle, régi részek "innovatív" kitekeréséből összefércelt marhaságot.

    Én is bírom a Star Wars-t, de nekem a The Last Jedi kb. első fél órájának sikerült elérnie, hogy többet ne legyen elég a Star Wars név ahhoz, hogy beüljek rá a moziba...
  • Frekvency #7
    neked készülnek ezek a filmek, nncs ezzel semmi baj, de hadd legyenek már náhényan igényes filmnézők és ne hájpoljanak minden szart amit elébe tolnak a popcornmozigyárosok...


    Utoljára szerkesztette: Frekvency, 2019.02.17. 20:31:59