Szekeres Viktor

Új előzetest kapott a Hanna-tévésorozat

Most már elég sok mindent megmutatnak a Hannából.

Március 29-én mutatja be az Amazon David Farr tévésorozatát, a Hannát, amihez most kiadtak egy elég hosszú előzetest. A történet egy volt kormányügynök gyilkológépnek kiképzett lányáról szólt, és részben high concept thriller lenne, részben pedig felnövés történet, ami egy fiatal lány utazásáról szól, akit egy renegát CIA-ügynök üldöz, s eközben megpróbálja kideríteni az igazságot saját származásáról.


A Mireille Enos, Joel Kinnaman és Esme Creed-Miles főszereplésével forgatott sorozat érdekessége, hogy Budapesten készült, tehát nem meglepő módon a fenti trailer egyes helyszínei is ismerősek lesznek majd a fővárosiaknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KoLaMan #1
    Mivel csaknem két hete elérhetővé tették a teljes első részt - igen, valóban "elég sok mindent megmutatnak".