Gyurkity Péter

Mindenkire jut majd egy digitális asszisztens

A jelenlegi szám néhány év alatt megháromszorozódhat, elárasztva a készülékeket.

A digitális asszisztensek az utóbbi néhány évben szép ütemben jelentek meg a különböző eszközökön, bár a legtöbb felhasználónak jelen pillanatban csak az okostelefonokon, illetve az okoshangszórókon keresztül vannak tapasztalatai ezen szoftveres megoldásokkal. Egy friss előrejelzés szerint alig néhány év alatt minden egyes emberre jut majd egy ilyen szoftver, ami hatalmas növekedést jelentene.

A Juniper Research által közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy jelen pillanatban nagyjából 2,5 milliárd digitális asszisztens van jelen a piacon, itt pedig különösen a hangszórók (így például az Amazon Echo és a Google Home) szerepe számít kiemeltnek. Ez a szám 2023-ra, vagyis alig 5 év múlva már 8 milliárdra ugorhat, vagyis gyakorlatilag minden egyes emberre jut majd egy ilyen megoldás, amelyek ráadásul további eszközökön, így televíziókon és viselhető termékeken is megjelennek majd, a hétköznapok szinte minden területét lefedve. A darabszámot tekintve az okostelefonok lesznek majd továbbra is főszerepben, mivel azonban a telefonok és táblák piaca nem tud a korábbi ütemben bővülni (itt pedig ráadásul már a globális bevétel is csökkenni fog 2022-től), az egyéb eszközök veszik majd át a stafétabotot.


A gyors növekedés természetesen leginkább a nagy szereplőknek jön majd különösen jól. Az Amazon az Alexa révén terjeszkedik majd, ami az e-kereskedelem terén is további bevételt hoz majd számukra, míg a Google és az Apple itt is folytatja majd párharcát, ami a Siri és a Google Assistant vetélkedésében merül majd ki – ez utóbbi már több mint 1 milliárd készüléken támogatott, míg az Alexa 100 millió értékesített eszköznél tart. Ami az e-kereskedelem szerepét illeti, 2023-ra már 80 milliárd dollár folyhat be azon megoldásokból, amelyek támogatják a hangvezérlést, ezzel is kényelmesebbé téve az online vásárlást, bár itt a közvetlen pénzküldés és a hagyományos jellegű vásárlások is fontos tényezőként jelennek meg.

Kérdés, hogy mindennapjainkat és magukat az embereket miként változtatja majd meg a digitális asszisztensek univerzális jelenléte – az újabb társadalmi kísérlet eredményei hosszú évek múltán válnak majd láthatóvá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces2 #1
    én kettőt szeretnék, elvitatkoznak majd egymással.....