Szekeres Viktor

Tévésorozat lesz a Szép új világból

Aldous Huxley klasszikus regényét tévésorozattá adaptálják.

2016-ban érkeztek az első hírek arról, hogy az amerikai Syfy csatorna sorozatot kezdett el fejleszteni Aldous Huxley 1932-es regénye, a Brave New World alapján, ami itthon Szép új világ címen jelent meg és vált ismertté. Utána az is kiderült, hogy Grant Morrison és Brian Taylor fogja készíteni, de ezt követően jó ideig semmit nem lehetett hallani a projektről, ami egy olyan, 26. századi világban játszódik, ahol nincs szegénység, betegség vagy háború – és persze sok más, értékes dolog sincs. Ebben a világban az emberek elmemódosító drogokat szednek és totálisan hedonista, a mámorra és a szexre koncentráló életet élnek, és már nem hagyományos módon szaporodnak.

A sorozatot végül az NBC Universal egy másik csatornája, a USA rendelte be, és executive producerei között Steven Spielberg is ott lesz. A könyv hazai kiadásának a következő a fülszövege: "2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer még az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat - művészet, hit, az önmagáért való tudás -mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar - Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát -, az nem akar mást, mint a boldogtalanságot. Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányozott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával - mondjuk egy Szép új világ című könyvvel. "

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!