Szekeres Viktor

Előzetest kapott A Riviéra vadorzói feldolgozása

Megérkezett a The Hustle első előzetese.

Amerikában május 10-én mutatják be a Riviéra vadorzói című 80-as évekbeli komédia feldolgozását, a The Hustle-t Anne Hathaway és Rebel Wilson főszereplésével - arról a filmről van szó, amit annak idején Steve Martin és Michael Caine vitt sikerre 1988-ban, és ami maga is egy feldolgozásfilm volt, hiszen az 1964-es Marlon Brando - David Niven klasszikust, a Dajkamesék hölgyeknek című komédiát újrázták.


A filmet Chris Addison rendezte Jac Schaeffer forgatókönyve alapján, és a két főszereplő mellett még Tim Blake Nelson, Alex Sharp, Ingrid Oliver és Emma Davies is kiemelt szerepet kap benne. Hogy mennyire lesz siker, azt nagyban meg fogja határozni, hogy az ugyancsak május 10-ére kiírt Detective Pikachu mennyire fogja érdekelni a felnőtt közönséget, hiszen várhatóan az Uglydolls című animáció nem fog direkt konkurenciát jelenteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #5
    én brandóékat láttam először, és bár az sem volt rossz film (főleg, mert brandót még ilyen szerepben nem láttam, niven meg elég jó komikus), de azért caine-ék, főleg martin, sokat hozzátettek. ez a fos meg csak annyit tesz hozzá, hogy megint genderkérdést csinálnak egy remake-ből. az már csak hab a tortán, hogy hathaway béna komikus, wilson meg közönséges (a szó minden értelmében) nulla.
  • kalapos01 #4
    Ja, a 30 évvel ezelőtti filmjeiről mindenki így ír a fals nosztalgia miatt. Korrekt film volt, kifejezetten jó feldolgozás, de azért az eredetinek nem ér a nyomába.
  • Kaslerka #3
    A Riviéra vadorzói egy hatalmas film, 2 nagyon jó színésszel.. Kár volt hozzányúlni.
  • Ender Wiggin #1
    jézusom...