Berta Sándor

Felgyorsulhat a robotautó-szoftverek fejlesztése

Az ágazati szakemberek által alapított fejlesztőcég komoly változásokat hozhat.

A két évvel ezelőtt létrehozott Aurora Innovation nevű startup az autonóm közlekedés területén olyan gyártókkal működik együtt, mint a Volkswagen, a Hyundai és a Byton. A vállalkozást az autóipar számos meghatározó szereplője alapította. Az egyik alapító Chris Urmson, a Google robotgépkocsikért felelős korábbi főfejlesztője volt, míg a másik Sterling Anderson, aki egykor a Tesla robotpilóta-rendszeréért volt felelős. Rajtuk kívül az ötletet felkarolta az Uber néhány volt menedzsere is. Az Aurora Innovation fő feladata szoftverek fejlesztése az önállóan közlekedő gépkocsik számára.

A Bloomberg és a TechCrunch értesülései alapján a startup most 530 millió dollárt szerzett befektetőktől és az összegből felgyorsítanák a technológia fejlesztését. A pénzt többek között az Amazon, a T. Rowe Price Group Inc. és a Sequoia nevű ismert kockázatitőke-befektető adták össze. A finanszírozási kör alapján a vállalat teljes értéke 2,5 milliárd dollárra tehető.

Az Amazon kapcsán csak annyi derült ki, hogy tekintélyes összeggel támogatta a társaságot. A társaság azzal indokolta a befektetését, hogy lenyűgözik az autonóm közlekedésben rejlő lehetőségek. Az önálló közlekedéshez szükséges technológiát többek kötött olyan gyártók, beszállítók és technológiai cégek fejlesztik, mint az Apple, az Alibaba és az Uber. A munkában számos startup is komoly szerepet vállal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A verseny elvileg jo. Azert ez a hir inkabb arrol szol, hogy egy konkurens felbukkanasa kozelebb hozhatja a Google-t es a Tesla-t a sajat megoldasanak a gyartasba kuldesehez.