Szekeres Viktor

Tony Todd nem biztos, hogy benne lesz az új Kampókéz-filmben

Még senki nem szólt Tony Toddnak, hogy térjen vissza a Kampókézbe.

Pár hónapja számoltunk be arról, hogy már biztosra lehet venni, hogy elkészül a Kampókéz (Candyman) című 1992-es horrorfilm modernizálása, aminek Jordan Peele lehet a producere, hiszen az MGM stúdió bejelentette, hogy a Monkeypaw Productionsszel tavasszal kezdődik a forgatást, a premierre pedig Amerikában 2020. június 12-én kerülne sor.

A nagy kérdés korábban, a pletykafázisban és persze most is az, hogy vajon vissza fog-e térni a filmre Tony Todd, aki az eredetiben a kampós rémet alakította - és sajnos még mindig nincs válasz. Sőt, maga Todd sem tudja, hogy benne lesz-e bármilyen kapacitásban a rebootban, ugyanis, mint azt elmondta az Entertainment Weeklynek, egyelőre várja, hogy megkeressék, de nem tudja, hogy erre sor fog-e kerülni. Mindenesetre reménykedik benne, de ha nem kérik fel, akkor sem fog elkeseredni. És már csak azért is örül az új változatnak, mert ha az sikert fog aratni, akkor az eredetit is sokan felfedezhetik.

A Tony Todd főszereplésével készített eredeti film (amely egy Clive Barker-novella, a The Forbidden adaptációja) annak idején korrekt bevételt hozott, Amerikában 26 millió dollárig jutott el, és lakossági forgalmazása során kultstátuszt vívott ki. Később természetesen folytatásokat is kapott. 1995-ben Kampókéz 2. moziban még 14 millió dollár bevételt termelt, de az 1999-es Kampókéz 3. - Holtak napja már csak videón jelent meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!