Szekeres Viktor

Mese nincs, a február az év legerősebb mozis hónapja itthon

Erősebb hónapot filmes felhozatal szempontjából nem is kívánhatnánk, hiszen csak úgy rajzanak majd a díjnyertes alkotások, és még a popcorn műfaj is jó darabokat hoz.

Hányszor voltál moziban januárban?
  • Egyszer sem.
  • Egyszer.
  • 2-3-szor.
  • 4-5-ször.
  • 5-nél többször.
Februárra mindössze négy csütörtök jut, ami négy mozis hetet jelent, ráadásul az első a lehető legkésőbbre, hetedikére esik. A kevés premieridőpont viszont ezúttal nem jelenti azt, hogy kevés filmes bemutató jutna nekünk, ugyanis most igencsak kitettek magukért a hazai forgalmazók, és ahogy arra számítani lehetett, nem csak a szokásos popcorn darabok és európai alkotások érkeznek hozzánk, hanem a díjszezon kiválasztottjainak a zömét is most láthatjuk.

Kafarnaum

Hetedikétől a gyerekek, a családok meg úgy ahogy van mindenki a A LEGO-kaland 2-t (The LEGO Movie 2: The Second Part) fogja megcélozni, a népszerű animációs film folytatását maximum a horrorrajongók hagyják majd ki a bemutató hetében, ugyanis ők A csodagyerekért (The Prodigy) szurkolhatnak, hogy az a jobban sikerült mozik közé tartozzon - a kisgyerekek és a természetfölötti találkozása már korábban is elsült jól. A francia Szavak nélkül (Un homme pressé) kellemes meglepetésünkre a multiplexekben is látható lesz (hogy aztán azok se fizessenek be rá, akik a hollywoodi filmek és a folytatások miatt sírnak folyton), benne egy sikeres üzletember beszédközpontja sérül meg egy baleset következtében, és a kezelése során megismerkedik egy terapeutával. Jelentéktelenebb kommersz premier lesz a Szerelmünk napjai (Time Freak), ami egy Oscar-díjra jelölt kisfilm alapján készült, amiben egy srác időgép segítségével próbál új esélyt kapni a szerelemre.

Alita: A harc angyala

Ugyancsak csütörtökön került mozikba az idei Oscar-jelölt libanoni Kafarnaum - A remény útja (Capharnaüm), amit nagyon sokan fognak szeretni, főleg a sztorija kapcsán, ugyanis egy 12 éves gyerekről szól, aki bepereli a szüleit, amiért életet adtak neki. A másik Oscar-kedvenc A kedvenc (The Favourite), amely 10 jelölést kapott, és a Homárt, valamint az Egy szent szarvas meggyilkolását készítő Yorgos Lanthimos munkája, a 18. századi Angliában játszóik és Anna királynőről szól. A 18-as karikás, dokus stílusú Ne érints meg! (Touch Me Not) "tabuk nélkül beszél a szexualitásról, és alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi lét egyik legfontosabb aspektusáról, az intimitásról alkotott prekoncepcióinkat.".

Boldog halálnapot! 2

14-től is lesz folytatásfilm, a napújraélős horror Boldog halálnapot! 2 (Happy Death Day 2U), emellett a nagy durranásnak a Robert Rodriguez-féle Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel) ígérkezik a maga számítógép által generált főhősével, ami (aki?) minden bizonnyal sok tinédzsernek fog kellemes éjszakákat okozni. Ugyancsak a popcorn oldalt erősíti Dobó Kata bohózat alapján készített filmje, a Kölcsönlakás, az Oscar-jelölteket pedig a lengyel Hidegháború (Zimna wojna), amit az Ida készítője jegyez és két zenész kapcsolatáról szól, valamint a disszidálásról. A kortárs brit irodalom egyik legnagyobb szerzője, Ian McEwen bestsellere alapján készült el Az a nap a tengerparton (On Chesil Beach) Saoirse Ronan főszereplésével - kár, hogy majd két év késéssel látjuk az 1962-ben játszódó romantikus sztorit. Végül pedig bemutatásra kerül a A Maria Callas-sztori (Maria by Callas) francia dokumentumfilm, ami a híres operaénekesről szól.

Dermesztő hajsza

Február 21-től a menetrend szerinti folytatásfilm az Így neveld a sárkányodat 3 (How to Train Your Dragon: The Hidden World) lesz, a popcorn mozi egy norvég remake, a Dermesztő hajsza (Cold Pursuit) Liam Neesonnal, ami Az eltűnés sorrendjében alapján készült, míg az Oscaros darab a Dick Cheney-ről szóló Alelnök (Vice) A nagy dobás rendezőjétől, valamint a másik nagy favorit, a Zöld könyv - Útmutató az élethez (Green Book) is ekkor lesz látható - a film egy fekete zongorista és sofőrje történetét meséli el az 50-es évekből. A hét ötödik premierje A világ gyengéd közönye (Laskovoe bezrazlichie mira) című kazah film, amiben egy fiatal lány a kegyetlen, idegen nagyvárosban kezd új életet.

Heavy túra

28-án is lesz pár premier februárban, de már csak négy, ráadásul elég színvonaltalan a felhozatal, hiszen a legnézettebb az Amerikában a mozikat simán elkerülő Amit nem akarsz tudni a szüleidről (Drunk Parents) lehet, amiben Salma Hayek és Alec Baldwin lesz a részeg szülő. A Meztelen befutó (Flitzer) egy svájci feelgood bohózat, aminek a főhőse sportfogadásokra akar felhasználni pályára berohanó embereket. De legyen bármilyen jó és vicces a film (még nem láttuk), mivel nem amerikai, nem fog sokakat megmozgatni, ahogy a Heavy túra (Hevi Reissu) sem, ami egy finn zenés vígjáték, amiben egy metálbanda 12 éves fennállása első koncertjére készül. Bár ki tudja, lehet, hogy van akkora kultusza itthon Bud Spencernek, hogy a róla készített portréfilm, a Piedone nyomában nagyobb közönséget szakítson. Király Levente több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott.

Meztelen befutó

Melyik februári hazai mozis premier érdekel legjobban?
  • A csodagyerek
  • A kedvenc
  • A LEGO-kaland 2
  • Alita: A harc angyala
  • Boldog halálnapot! 2
  • Kölcsönlakás
  • Alelnök
  • Dermesztő hajsza
  • Így neveld a sárkányodat 3
  • Zöld könyv - Útmutató az élethez
  • Valamelyik a többi közül.
Márciusban már Oscar-szökevény mellett már annak is lehet örülni, hogy nagyszabású mozikat is kapunk, mint a Marvel kapitány vagy a Dumbo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #4
    Az lesz egy erős év, amiben nem lesz egy alsógatyás hős sem.
  • Zombee #3
    Előzetes alapján szörnyű. Rodriguez inkább csinálja már meg a Machete Kills Again in Space-t. :)
  • bunny #2
    Azért az Alita igen jónak ígérkezik. Úgy nézem a szavazók is így gondolják mert messze a legtöbb voksot kapta :)
  • csicso82 #1
    ?? Szerintem az lesz az erős hónap amelyikben bemutatják az Avengers 4-et.