Szekeres Viktor

Megvan mikor érkezik az új Denevérember-mozifilm

2021-ben érkezik az új Batman.

Több év fejlesztés után végre körvonalazódni látszik az új Denevérember-mozifilm, ami hivatalos premierdátumot is kapott a Warner stúdiótól. A Matt Reeves által rendezendő Batman 2021. június 25-én kerülhet az amerikai mozikba. Mondanunk sem kell, hogy erre a dátumra még nem jelentettek be más filmet.

A projektről természetesen nem lehet még semmi konkrétumot sem tudni hivatalosan, de a Deadline értesülései szerint Reeves forgatókönyve egy fiatalabb Batmanre, illetve Bruce Wayne-re koncentrálna, vagyis ez alapján bizonyosságot nyer a korábbi pletyka, miszerint Ben Affleck nem fog visszatérni. Reeves elmondta, hogy egy noiros Batman-sztorit fog vászonra vinni, melynek narratívája abszolút a főhős vállain nyugszik, mindent az ő nézőpontjából látunk majd. És abban bízik, hogy amellett, hogy borzongató lesz a film, erős érzelmi hatást is ki fog váltani a nézőből. Az mindenesetre biztos, hogy Reeves vissza fog térni a karakter nyomozói gyökereihez, hiszen a képregényekben mégiscsak Batman a világ legnagyszerűbb detektívje, márpedig ezt a korábbi filmek nem nagyon domborították ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!