Berta Sándor

Már a PC utáni korszakra készül az Intel

A társaság egy teljesen új gyár felépítését készíti elő és a projektre több mint tízmilliárd dollárt szán.

Átfogó programmal készül az Intel arra az időszakra, amikor már nem a PC-processzorok értékesítése fogja jelenteni a legnagyobb bevételi forrását. A gyártó elsődleges célja az, hogy a tulajdonában lévő üzemek egyre több terméket állítsanak elő. A klasszikus processzorok mellett ugyanis egyre nagyobb szerepet fognak játszani a mobil rendszerekben és az autókban használható chipek. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, komoly beruházásokra van szükség.

Az első lépést egy új izraeli gyár felépítése jelenti, a projekt 11 milliárd dollárból valósulhat meg. A hatalmas összegből 10 milliárd dollárt biztosít az Intel és egymilliárd dollárt - különböző állami támogatások és kedvezmények formájában - a közel-keleti állam. Mindezt Moshe Kahlon izraeli pénzügyminiszter is megerősítette. A pénzből a Kiryat Gatban lévő meglévő létesítményt bővítik tovább. Az ütemtervről és a tervezett technológiákról ugyanakkor még semmi sem szivárgott ki.

Eredetileg más helyszínek is szóba kerültek, például Írország és az Amerikai Egyesült Államok, de a végső győztes Izrael lett. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi szólt végül Kiryat Gat mellett, mert a kedvezményeket és támogatásokat minden bizonnyal más országokban is megkapta volna az Intel. Az kétségkívül fontos szempont lehetett, hogy az Intel a közel-keleti államban már régóta jelen van és ott jelenleg 13 000 embert foglalkoztat. Az új beruházásnak köszönhetően a foglalkoztatottak száma ezerrel fog nőni. Emellett a vállalat további kereken 5 milliárd dollárt fektet be a meglévő üzemei fejlesztésébe és bővítésébe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #24
    "csúcsmobilok -idén 10 giga ramos+1tera romos készülékek jönnek"

    Szted minek kell valakinek egy olyan eszkoz amiben 1000gigas a CSAk olvashato memoria? :o :D

    Sebesseg: egy mai telefon sehol sincs egy desktop gephez kepest. Sok embert megtevesztenek az eszkozokben levo celhardverek teljesitmenye, mert ocsem 4k-ban nezem a filmet, meg az Antutu 100ezreket ad. Es ez kit erdekelnek? Az androidos 3d mark eredmenyeit nem tudos ossze hasonlitani a pc-s verzio eredmenyeivel. Ha igaz lenne a dolog akkor a pc-be megjelenne a mobil vga kartya ami semmit nem eszik de hasit. Viszont a teny az, hogy ilyen nincs es nem is lesz , legalabb is egy jo ideig.
    Ez igaz a cpu-ra is. Nekem nem fogja senki elad i, hogy a 8 magos Xeon rendszerem szamitasi kapacitasaval fel tudja venni a versenyt egy 8 magos mobil chip... nagyon gyorsak ez teny. De azert nem kell hanyat esni az adatok lattan.
  • TokraFan #23
    De ha kidokkolod és alkalmassá teszed a szoftverkörnyezetet, akkor kapsz egy PC-t. A laptop pl. ezt már tudja. Ennek mi értelme van? Lényeg az, hogy akkor is kellene egy egér, egy billentyűzet, egy monitor, játékhoz esetleg joy vagy kontroller, meg dokkoló. Akkor kb. kapsz egy nagyon rossz PC-t, ami még mindig iszonyúan elmarad számítási teljesítményben egy mai desktop hardvertől, aztán kapsz egy olyan OS-t, ami az érintéses vezérlésre van fejlesztve és nem az egér/bill kombóra, amiből csak a probléma van (erre ugye láttunk már pár példát), és még lehetne sorolni, hogy mi a probléma az ilyen megoldással. A telefon nem tudja kiváltani a PC-t, mert teljesen más platform, teljesen más fejlesztés és más felhasználási igényt szolgál ki. Én nem a telefont nézem le, csak azzal vitázom, miszerint használható a PC _helyett_. Nem használható helyette, a pontos megfogalmazás az, hogy használható mellette!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.05. 15:56:27
  • zola2000 #22
    Azzal kezdődött hogy a 17es hozzászólásban azt írtam hogy:

    "ha ki lehetne dokkolni, és a szoftverek is arra lennének optimalizálva akkor egy mai telefon elég lenne pc feladatokra is"

    Csak még nincs rá szabványos-kényelmes-jó megoldás.
  • TokraFan #21
    A szimpla tartalomfogyasztás alapján platformokat összehasonlítani, érvelési hiba! Persze, egy ikonra bárki rá tud bökni és meg tudja nézni az aktuális vloggert a csövön. Erre kiváló egy telefon is. De pl. Office-t már senki nem hfog telefonon használni, maximum dokumnetum megnyitásra. Ekkora képernyőn, egy üveglapon, több oldalnyi formázott szöveget szerkeszteni, adott esetben infografikákkal és egyebekkel, konkrétan mazochizmus. Egy eszköz használhatósága ezer paramétertől függ, nem lehet egyetlen kiragadott részlet alapján megítélni. A mobiltelefon, rendes billentyűzet és normális méretű kijelző hiányában az életben nem fog elterjedni egy irodában, mint munkaeszköz. Oda PC kell, rendes monitorral, rendes perifériákkal. Hiába elég a CPU a Word futtatására, ha 150 oldalt kell begépelni naponta. Azt egy üveglapon senki nem fogja, öngyilkossági kísérlet veszélye nélkül megtenni...Nem beszélve a komolyabb alkalmazásokról.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.04. 16:37:18
  • zola2000 #20
    Nem technológiai szempontból, inkább mire használja a legtöbb felhasználó a gépet? Böngésző-office-torrent-filmnézés, erre ma már az alsó-közép kategóriás mobil hw is elég.
  • wraithLord #19
    Azt azért nem mondanám, hogy sehol sincs, mert pl. a legújabb ARM SoC-ok megközelítik egy második generációs Ryzen 7 vagy 8. generációs i7 egymagos teljesítményét (a többmagos még többé-kevésbé jelentősen elmarad). Inkább a szoftveres háttér szab gátat nekik.

    1-2 éven belül beéri az ARM az x86-ot, a convertible/ultrabook szegmensben minimum. A Qualcomm és a Microsoft nagyon ügyködik rajta. Sima desktop fehasználásra nem lenne rossz egy ARM alapú rendszer, csak a jelenleg elterjedt szoftverek vagy rosszul vagy sehogy sem futnak rajta. Ezen próbál változtatni a két cég.
    De tartalomfogyasztásra és irodai munkára már most is teljesen jó egy ARM-on alapú gép. Múltkor néztem ARM alapú hybrid laptop tesztet. Windows van rá, Office van rá, minden van rá, ami kellhet ilyen célra (de mondjuk Android vagy Chrome OS is jó ilyenekre elvileg, gyakorlatilag szerintem annyira nem). Azokban még Snapdragon 835 volt (mint a 2017-es high-end telefonokban), ami pl. a SD 855-höz képes, de pláne az A12x Bionichoz képest sehol sincs.

    Tudom, messze nem a hordozható gépek az Intel legfőbb piaca, de itt a Qualcomm és a MS várhatóan meg fogja szorongatni őket.
  • TokraFan #18
    Ezt baromásgot honnan veszed? Egy telefon SEHOL nincs még a mezei PC számítási teljesítményéhez képest sem, nemhogy HEDT vagy Workstation szinten...Nem az a baj, hogy teljesen fogalmatlan vagy technológiai kérdésekben, hanem az, hogy ezt a sok butaságot szét is szórod a neten.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.03. 14:19:04
  • zola2000 #17
    Oké, de a legtöbb ember nem foglalkozik komoly 3D modellezéssel, belegondolva ha ki lehetne dokkolni (monitor+billentyűzet+egér) és a szoftverek is arra lennének optimalizálva akkor egy mai telefon elég lenne pc feladatokra is, csúcsmobilok -idén 10 giga ramos+1tera romos készülékek jönnek- meg már komolyabb dolgokra is egyre inkább, de mivel vagy nem lehet dokkolni telefont vagy nem szabványosan-egyszerűen ha igen akkor sem egy megszokott pc felület fogadja az embert, ezért ez nem akar összejönni.
  • zola2000 #16
    India még oké, de lassan a steamnek a legnagyobb piaca Kína lesz (főleg hogy nagyon sok "amerikai" felhasználó is igazából kínai vpn-el )
  • TokraFan #15
    A RAID SSD-nek hátránya is van, nem csak előnye. RamDisk már más tészta, az valóban hazavág bármilyen SSD-t sebességben, viszont adattárolásra nem használható, tehát nem igazán ideális a "kezdő gamer PC-be". Nem beszélve a RAM árakról...Ráadásul felhasználásfüggő, 3D rendernél pl. sokkal többre mész minél több maggal, mint egy gyors adattárolóval.