MTI

A Facebook új eszközöket jelentett be a választásokba való beavatkozás ellen

A politikai hirdetésekre vonatkozó szabályok szigorítását jelentette be a Facebook, hogy megnehezítse a külföldi beavatkozásokat a közelgő európai parlamenti (EP-) választásokba.

A tavaly kirobbant Cambridge Analytica-botrány óta megnőtt a nyomás a közösségi oldalon, hogy eszközöljön változtatásokat a szabályzatában. "A politikai és a különböző ügyekhez kapcsolódó hirdetéseket engedélyeztetni kell majd, és fel fogjuk tüntetni, hogy ki fizetett ezekért" - közölte Nick Clegg, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője brüsszeli sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a módosítások nem csak a nyíltan egyes jelölteket vagy pártokat támogató hirdetésekre fognak vonatkozni, hanem azokra is, amelyek olyan, rendkívüli módon átpolitizált témákról szólnak, mint például a bevándorlás.

Elmondta, hogy ezen új szabályokat mintegy két hónappal az EP-választások előtt, március végén kezdik majd alkalmazni Európában, globálisan pedig még június vége előtt. Hozzátette, Indiában, Izraelben és Ukrajnában ugyancsak nem várnak nyárig, hanem már a tavaszi választások előtt életbe lépnek a szóban forgó előírások. Minden politikai hirdetés hét éven keresztül megtalálható lesz egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban. Tudható lesz, hogy ki és mennyit fizetett értük, az is, hogy hányan látták őket, s milyen korú, nemű, lakóhelyű emberekről van szó. A vállalat hasonló átláthatósági szabályokat vezetett be az Egyesült Államokban is a tavaly év végi félidős választások előtt.

Clegg arról is beszámolt, hogy új regionális központokat hoznak létre Dublinban és Szingapúrban, amelyekben a választásokhoz kapcsolódó tartalmakat elemzik majd. Az alelnök tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint a Facebook árulná a felhasználói adatait a hirdetőknek. "A felhasználói adatok áruba bocsátása nemcsak helytelen lenne, de az üzleti modellünket is aláásná, mivel csökkentené a szolgáltatásunk egyedi értékét" - emelte ki.

Vera Jourová európai uniós igazságügyi biztos üdvözölte a bejelentést, azonban további intézkedéseket sürgetett. "Örülök, hogy a Facebook elkötelezett az adatvédelem erősítése mellett, és új eszközöket hoz létre, azonban kevesebb beszédet vagy bocsánatkérést, s több konkrét cselekedetet szeretnék látni, különösképpen a dezinformációk és a választási manipuláció területén" - jelentette ki. A botrány azután robbant ki, hogy kiderült, közel 90 millió Facebook-felhasználó adatait oszthatták meg a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel, amely ezek feldolgozásával próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról az előző elnökválasztás előtt, és így személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mosdatlanfalusi #7
    Egyetlen hatásos eszközt tudok elképzelni itt, ha az egészet leállítják, a szervertermeket pedig felszántják és behintik sóval.
  • wraithLord #6
    Hát az nem lenne nehéz neki, mert már azzal teljesíti a célkitűzését, hogy nem avatkozik be... :D
  • ostoros #5
    A Facebook új eszközöket jelentett be a választásokba való beavatkozás ...ÉRDEKÉBEN.
  • lammaer #4
    Tehát akkor mi lenne részükről a helyes megoldás?

    Teljesen letiltani a politikát nem lehet, ahhoz akkor se lenne elég moderátor ha mindenki nekik dolgozna...
    Van egy olyan érzésem, hogy lényegében BÁRMIT csinálnának, az mindig rossz lenne...
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.29. 19:14:56
  • Sydra #3
    Dehát pont ők azok akik rendszeresen egyoldalúan szűrik a tartalmakat. Ez is csak erről fog szólni. Minden ami multikulti meg cociális igazság az mehet rogyásig, minden ami ezekkel szembenáll az gyűlöletkeltő náci propaganda.
  • Cefet #2
    Majd ők megmondják, hogy kinek kell "szurkolni"!
  • kvp #1
    Az hogy feltuntetik hogy ki fizetett sokat nem jelent, mert erre vannak a proxy szervezetek. A szures mar kerdeses, mert mi tortenik ha az egyik part osszes hirdeteset visszadobjak, mig a masiket nem. Ez eleg sok orszag torvenye szerint valasztasi csalasnak vagy kulfoldi szervezet eseten az orszag belugyeibe valo beavatkozasnak szamit. (itthon pl. siman rahuzhato az allamrend megdontesere iranyulo kiserlet cimke is, ami eleg kemenyen buntetheto, nem magyar csoport vagy ceg eseten akar katonai eszkozokkel is)