MTI

Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen Oroszországban

Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), amiért a két amerikai közösségi szolgáltató a vonatkozó törvény értelmében nem Oroszországban tárolta a helyi felhasználók személyes adatbázisát.

A két cég hivatalosan válaszolt ugyan a hatóságnak az erre vonatkozó kérdéseire, ám a Roszkomnadzor hétfőn kiadott közleménye szerint a feleletek nem tartalmaztak konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy végrehajtották-e a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit vagy hogy milyen határidővel óhajtanak eleget tenni nekik. Alekszandr Zsarov, a Roszkomnadzor vezetője decemberben figyelmeztette a két vállalatot arra, hogy a személyi adatok védelméről rendelkező, 2015. szeptember 1-jén életbe lépett orosz jogszabály arra kötelezi mind az orosz, mind a külföldi vállalatokat, hogy az oroszok adatait Oroszországban működő szervereken tárolják.

Ha a közigazgatási eljárás megállapítja a vállalatok mulasztását, akkor a hatóság 5 ezer rubel (mintegy 21 ezer forint) bírsággal sújthatja őket. Zsarov 2017-ben kilátásba helyezte, hogy a két szolgáltatás hozzáférését blokkolhatják, ahogy az az előző évben a LinkedIn esetében történt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!