Berta Sándor

A játékok Netflixe lesz az xCloud

A Microsoftnak az Amazon és a Google a legfőbb vetélytársa a stream-piacon.

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója kijelentette, hogy a területen legalább ugyanannyi esélyük van, mint az összes többi piaci szereplőnek, ugyanakkor szerinte számos szempontból előnyös helyzetben vannak. Egyrészt rendelkeznek saját felhőinfrastruktúrával, igaz, ez az Amazon és a Google esetében is elmondható, de nekik viszont emellett számos saját játékuk is van. Nem véletlenül nevezik az új xCloud nevű projektjüket a játékok Netflixének. A név egyben az elérendő ambíciózus célt is jelöli. A videostreamek területén ugyanolyan szinonimává akarnak válni, mint a Spotify a zenei streamek piacán.

A menedzser azzal indokolta a saját játékstream-szolgáltatás elindítását, hogy világszerte kétmilliárdan játszanak, de ők nyilvánvalóan nem fognak tudni mindegyiküknek konzolt eladni, ezért más megoldást kell találniuk. Sok országban a játékosok csak álmodnak egy konzolról, televízióról vagy asztali számítógépről, az ő számukra csupán az okostelefon jöhet szóba egyedül az online világ felfedezésére és használatára. Éppen ezért szerinte az lesz a verseny győztese, aki képes lesz a minőségi játékokat eljuttatni minden lehetséges készülékre. Az biztos, hogy izgalmas megmérettetésre van kilátás.

Tavaly óta nyilvánvaló, hogy Stream- és játékkonzolokat tervez a Microsoft, amelyekkel az Xbox One-t akarja kiváltani. A megjelent információk arra utaltak, hogy a társaság egyre inkább egy "játék-Netflix platformban" gondolkodik, amely fix bevételeket generálhat és amely egyszerre kínálhat játékokat, de akár más tartalmakat is; a cég programok streamelését is tervezi. Az xCloud ugyanakkor hosszú távon nem váltja majd ki sem az Xbox, sem a Windows játékplatformot, csak egy további lehetőség lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    Mielőtt vki beleköt, javarészt...
  • Sir Cryalot #4
    Content is king, netflixen van tartalom, Microsoft hathatós seggedelmével meg nincs pc gaming a konzol meg fos. Őrület mennyire beképzeltek emberek, közben megy az asshattery.
  • Macropus Rufus #3
    Ez a játék stream nem ott lesz ahol nincs pénz tévére se desktop gépre. Ui. egy ilyen rendszer nem fog futni 30-40megás neten. Arról nem is beszélve, hogy kell valamilyen eszköz amin játszik az illető. Márpedig ahol tévére nem futja, ott jó eséllyel okos telefonra sem. Meg 100 megás netre. + korlátlan adatforgalom. Mobil net kilőve...
  • ugh #2
    Nem mondod, hogy ezt nem sejted?
    50-60%-ot fog lerantani maganak es kb 2*-es aron lesz mint a tobbi.
  • muerte2 #1
    Csak lassuk vegre, hogy gyakorlatban mivel mutat többet a konkurencianal.