Szekeres Viktor

Folytatást kaphat a Social Network - A közösségi háló

Lehet, hogy második részt kap a Facebook-film.

2010 talán legjobb filmje lett a Social Network - A közösségi háló David Fincher rendezésében, aminek a zsenialitását annak idején mi is megénekeltük. Az, hogy annyira jól sikerült, leginkább a forgatókönyvírónak, Aaron Sorkinnak volt köszönhető, aki az egyik legelismertebb írónak számít Hollywoodban. És ő árulta el azt a minap, hogy akár folytatást is írhat a filmnek.

Sorkin az AP Entertainmentnek adott interjújában elmondta, hogy bár sokkal többet tud a 2005-ös Facebookról, mint a 2018-asról, de ahhoz épp eléggé ismeri a közösségi oldalt és az azt körülvevő eseményeket, hogy tudja, folytatás után kiált a története. Ugyanis, elmondása szerint, a film történéseit, a Winklewoss-ikrekkel és Eduardo Saverinnel történt megegyezést követően rengeteg érdekes és drámai dolog történt a Facebook háza táján.

Anno a Social Network nem csak kritikai, de elég nagy anyagi siker is volt. A 8 Oscar-jelöléséből 3-at váltott díjra, s az amerikai 97 millió dolláros bevétel mellett Amerikán kívülről is befolyt 128 millió dollár annak ellenére, hogy az alkotás büdzséje csak 40 millió volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)