Gyurkity Péter

2018 a kijelzői bevágás éve volt

Idén derült ugyanis ki, hogy a gyártók miért akarnak megszabadulni a jack-dugótól.

A most lezáruló évben egyre-másra jelentek meg azok a csúcs- és középkategóriás okostelefonok, amelyek már elhagyták a megszokott 3,5 mm-es csatlakozót, ehelyett pedig egyre gyakrabban a kijelzőn ejtett bevágáson hagytak csak helyet a további komponenseknek. Ez adott választ a tavalyi kérdésekre, végre megtudtuk, miért igyekszik mindenki megszabadulni a jó öreg szabványtól.

Visszatekintve az év közben megjelenő, akkor bemutatkozó különböző megoldásokra, jól látszik a trend, amely a legtöbb esetben a jack-dugó lemaradását, valamint a notch megjelenését eredményezte. Jellemző, hogy a sokáig vonakodó Samsung is elszánta magát erre, a Galaxy A8s esetében végre követték a divatot, bár itt már a szelfikamera is a kijelzőbe került, hiszen mindössze egy apró lyukat hagytak csak meg az előlapon. A rivális gyártók eközben egymás után jelentették be a bevágással érkező példányokat, amit a OnePlus részéről azzal indokoltak, hogy a 3,5 mm-es csatlakozó elhagyása révén több hardvert tuszkolhatnak ugyanazon burkolat alá, a vásárlók pedig nem igazán bánják ezt, hiszen (saját felméréseik szerint) 59 százalékuk már amúgy is vezetéknélküli fülhallgatókat alkalmaz.


A Pixel 3 XL, a OnePlus 6T, valamint az LG V40 jól mutatták a notch gyártók körében élvezett népszerűségét, idén azonban már az Apple is beállt a sorba, hiszen az iPhone XR révén egy némileg olcsóbb, mégis szinte a teljes előlapot lefedő kijelzővel érkező típust is piacra dobtak. Más kérdés, hogy a felhasználók jelentős része még nem teljesen barátkozott meg a gondolattal, a fejlődő régiókban pedig egyértelműen nem a csúcskategóriás telefonok, hanem a belépő szintű, kifejezetten szerény változatok révén van még tartalék a piacban, de a változás szele hamarosan eléri majd ezen kategóriákat is, legalábbis amennyiben a jelenlegi trend hasonló ütemben folytatódik.

Szintén az idők változását jelzi, hogy egyes források szerint az Apple készülékeinek egy részét már Indiában fogják gyártani, a kiemelt beszállító szerepét élvező Foxconn ugyanis a jövő év elejétől kezdve a legdrágább modellek összeszerelését is megkezdené ottani telephelyén. Jól látszik, hogy Kína már nem minden szempontból ideális helyszín, a még olcsóbb munkaerőt kínáló országok révén tovább optimalizálható a profitmarzs – nem mintha az Apple-nek lenne oka a panaszra ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #86
    Pontosabb lenne az hogy az USB-C szabvány könnyebben lehetővé teszi a 3,5 jack "fülalgató" elhelyezését a telefonon kívülre, ezzel helyet spórolnak az egyéb alkatrészeknek és lehetővé teszi a még vékonyabb kialakítást egyéb hasznos előnyeivel együtt.
  • Tikal #85
    Amúgy érdemes utána nézni máshol is a híreknek, nem kell rögtön köpködni..

    "Meanwhile, Qualcomm is facing off in court Friday against the US Federal Trade Commission, which has accused Qualcomm of abusive licensing of mobile chip patents. If the US government prevails in the case, that would strengthen Apple's hands in negotiations with Qualcomm."

    "In the past, Apple often used Qualcomm chips in iPhone models. But recently the companies haven't been getting along. Early last year, Apple sued Qualcomm in the United States and in China, accusing the company of extortion and anticompetitive conduct in its negotiations over patent licensing."
  • Tikal #84
    Remélem leköpöd a Samsung-ot is...gondolom hallottál már róla mekkora korrupt cég, megyek be is írok egy samsung-os hír alá én is :)
  • Sequoyah #83
    Semmilyen olyan telót nem vennék, ami jack nélküli.

    Akkor ne vegyel. De ehhez semmi szukseg duhrohamot kapni a forumokon... Csak menj be a boltba es vegyel amit akarsz. De azert engedtesd mar meg masoknak hogy ok is olyat vegyenek amilyet akarnak. Ugy nez ki az emberek tobbsege megvan jack nelkul.

    10+

    Oke, szoval elismered hogy tenyleg keves telefont lattal belulrol... Akkor nem ertem miert okoskodsz itt a mobiltelefon dizajnrol, ha csak ennyi tapasztalatod van rola...

    Mert a szűk helyen több kapcsolódási pont, külön kell tölteni őket, olyan SW és HW kell, ami kettőt kezel, stb. Nem standard megoldás.

    LOL, azt sem tudod hogy tervezik a telefonokat, de azert standardokkal peldalozol... Mifele standard? Nincs standard. A jack dugo meg a USB az standard, az akksik elrendezese viszont minden esetben egyedi.
    A tobb kapcsolodasi pont az akksinal pedig a legegyszerubb szerkezet a telefonon belul. Szo szerint barmi mas bonyolultabb ennel.
    Hamarosan amugy sokcellas akksik lesznek szetszorva, szoval keszulj... Az autokat mar most is igy epitik, es semmi baj vele...

    A hőmérséklet ingadozás többet jelent. Vagy esetleg szólhatnál a gyök2 usereknek, akiknek a nagy része életében nem állította még a fényerőt.

    Na neked sem adnek mernoki problemat megoldani soha:D Ha a fonokod eled all hogy mit kell megtervezni, akkor raboritod az asztalt hogy a user hasznalja inkabb maskepp? Neked lovesed nincs a mernoksegrol...
    A userek igenyeit kell kiszolgalni, nem tervezni valamit magadnak, aztan lehulyezni a usert hogy nem ugy hasznalja mint te...
    Ha rajtad mulna a fejlodes, akkor nem lenne auto sem, csak gyok2 user aki nem tudja hasznalni a lovaskocsit:D

    A valodi mernoki szakma ugy mukodik, hogy megtervezem a homerseklet managementet ES az automatikus fenyerot ES a maximalis akkukapacitast, es igy egyutt mar szignifikans hasznalati ido novekedest lehet elerni. De tudom nem mindenkinek megy a mernoki szemlelet...


    egy termék jóságát azzal támasztod alá, hogy te nem adnák ki érte pénzt.

    Szovegertelmezesi problema... A termek josagat azzal tamasztottam ala, hogy konnyu hasznalni, es jo a minosege. Az ar a termek josaganak az eredoje (es hogy mennyit hajnaldoak adni erte az emberek). Az ar az kozgazdasagi kerdes, amit a sales department allit be, nem a mernokok.

    Nem hülyének nézem, hanem ostoba tervezési elvnek tekintem.

    LOL:D Ugye azt erted, hogy ez a ketto gyakorlatilag egymas szinonimaja? Vedd eszre, hogy te vagy a kivetel akinek annyira nem tetszik, a tobbseg meg elvan vele. Szoval ezzel a logikaval neked van ostoba felhasznalasi szokasod...
    Az meg hogy nem erted a tervezesi elvet, az meg nem az elv hibaja, hanem a tied. Meg sem probalod megerteni, pedig joparszor le lett irva hogy miert lett elhagyva...
    De ezt bizd csak a mernokokre, ok jobban ertenek hozza mint te... Te csak egy felhasznalo vagy, es azt a termeket veszed amelyiket akarod. Ha elegen vannak a hozzad hasonlo vasarlok, akkor lesz neked termek, ha nem nem.

    Ez a rész meg abszolút óvódás.

    Pontosan. Ideje felnonod, es vitakulturat tanulnod, a haborgas, es barmifele fejlodes szidalmazasa helyett.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2019.01.04. 14:34:50
  • Tinman #82
    "Apple szerint a Qualcomm indokolatlanul magas díjat követelt bizonyos szabadalmai alkalmazásáért. A társaság ezért 2017 közepe óta nem is fizet egykori partnerének. A Qualcomm szerint az Apple ezzel megsérti több szabadalmát. "

    Ennyire agy alja undorító cég, nincs még egy mint az Apple. Pedig nem ilyenek voltak a 80-as években.

    Lefordítom: Sokallom amit kérsz tőlem valamiért amit használok, így inkább nem fizetek érte SEMMIT! Retek tolvajszar bagázs!

    Akkor én meg sokallom az Apple telefonok árát, így hát bemegyek egy stora-be és elveszek egyet, vagy 10-et.
  • M2 #81
    Köszi! Nekem meg te vagy a tech világ Don Quijote de la Mancha!
  • molnibalage83 #80
    Nagy szavak. Főleg tőled.
  • M2 #79
    Látom te csak szopsz a fejlődés minden ágán (telkom, energia). Hát van ez így.
    Esetleg elmehetnél mérnöknek, hogy megmondjad a tutit bele a fejükbe jól.
  • molnibalage83 #78
    Ehhez kepest te kizarolag az iPhonet fikazod vallasos elhivatottsaggal, akar jogos akar nem
    Semmilyen olyan telót nem vennék, ami jack nélküli.


    Akkor az az n eleg alacsony szam lehet... De egy mernok magatol is rajon hogy van erre lehetoseg, es nem kell kulon megmutatni neki...
    10+.


    2db akksi az miota komplikalt? Ha ez mar bonyolult neked akkor ajanlom ne is nezz az aksik melle hogy a proci es a kamera hogy nez ki mert szivrohamot kapsz...
    Es miert lenne szutyok? Milyen hatranyai vannak a kette bontott akksinak?

    Mert a szűk helyen több kapcsolódási pont, külön kell tölteni őket, olyan SW és HW kell, ami kettőt kezel, stb. Nem standard megoldás.

    5-10% az tobb mint 1 ora hasznalati ido, mint irtam az egy specifikacioversenyben donto lehet, es a napi hasznalatban is eszreveheto. Vert izzadnak 5-10% fejlodesert.
    De mint irtam (ezek szerint nem volt vilagos) az akksi-nyereseg az nem kizarolagos indok. Van tobb elonye az elhagyasanak, es ezek osszeadodnak. Aztan a piac eldonti majd hogy ezek az elonyok elegendoek-e hogy ellensulyozzak a hatranyt.

    Gratulálok. A hőmérséklet ingadozás többet jelent. Vagy esetleg szólhatnál a gyök2 usereknek, akiknek a nagy része életében nem állította még a fényerőt.

    En voltam aki a leghangosabban rohogott az AirPodon hogy mekkora baromsag. Aztan kaptam egyet ajandekba, es kiderult hogy marha jol hasznalhato. 40k-t mondjuk sosem adnek ki a sajat penzembol, de egyebkent mint termek teljesne jo. Heti kb 1x kell toltore dugnom, es igazabol egyszer sem aggodtam alacsony toltottseg miatt. Legalabb probald ki azt amit szidsz, mert ha ilyen tudatlanul szidod akkor csak hulyenek fognak nezni.
    Nem tudom mi az, de vicces, hogy egy termék jóságát azzal támasztod alá, hogy te nem adnák ki érte pénzt. Megalol.

    Csak hogy itt nem en vagyok az aki hulyenek nez teged amiert jac dugot akarsz. Forditva, te nezed hulyenek a tobbieket akik megvannak jol jack dugo nelkul...
    Szövegértelmezésből 0. Én azt mondtam, hogy soha nem vennék jack nélküli telót, amíg lehet. És a bibi, hogy a trend el fog tűnni. Ennyit írtam. Te ebből kihozod azt, hogy hülyének nézem. Nem hülyének nézem, hanem ostoba tervezési elvnek tekintem. Ennyi.

    Te fikazod folyamatosan a jack dugo nelkuli telefonokat, mig en egy rossz szot nem szoltam a jack-et megtarto telefonokra...
    Ez a rész meg abszolút óvódás.
  • Sequoyah #77
    Nincs telefon vekonysagi verseny. Pl az uj iPhone-ok rendre vastagabbak a regieknel.

    Viszont vastagabbak sem kellenek. Nagyjabol ugy nez ki, hogy megtalaltak a szerintuk idealis vastagsagot, amihez tartani akarjak magukat.