Gyurkity Péter

Jön a New Horizons következő átrepülése

Ez pedig egyben az eddigi legtávolabbi ilyen manőver lesz az űrkutatásban.

A NASA űrszondája még 2015-ben küldött vissza páratlan fotókat és fontos kutatási eredményeket a Plútóról, amely nemcsak izgalmat, de egyben csodálkozást is kiváltott a kutatók és a laikusok köréből. Most a sorrendben második célpont következik, itt az év első napján kapjuk meg az első eredményeket.

A New Horizons még a nyár folyamán pillantotta meg következő célpontját, amely időközben az Ultima Thule nevet kapta meg. Azóta a folyamatos közeledésről számoltak be a küldetés hivatalos oldalán, a kiemelt céldátum azonban január első napja, amelyhez már nagyon közel vagyunk. Ekkor futnak majd be az első fotók, amelyek már nagyobb felbontásban mutatják meg számunkra a mintegy 30 km átmérőjű objektumot, bár maga az átrepülés ugyanezen a napon esedékes, vagyis erről néhány nappal később vehetjük majd szemügyre a fontosabb adatokat. A célpont maga tulajdonképpen egy felmagasztalt aszteroida, mivel azonban a Kuiper-öv egyik tagjáról van szó, ilyen távoli átrepülésre és közvetlen megfigyelésre eddig még nem került sor, tehát mindenképpen rekordot dönt a NASA.

A szakemberek már most vitatkoznak a hiányzó tudás egyes részleteiről, bár ezeket remélhetőleg az új felvételek és mérések révén pontosabban kifejthetjük majd. Dilemmát jelent számukra, hogy eddig nem mértek jelentős periodikus változásokat a visszavert fényben. Ezzel kapcsolatban több elmélet is napvilágot látott, egyesek szerint ugyanis a forgási tengely pont a szonda felé néz, míg mások az aszteroidát körülvevő és annak fényét elfedő porfelhő jelenlétére gyanakodnak, illetve azt feltételezik, hogy az esetleges holdak (kísérők) hasonló effektusa elfedi az aszteroida saját fényének periodikus jellegét. A Plútó esetében váratlan komplexitást láttunk az adatok révén, ez most megismétlődhet, bár nyilván egy jóval kisebb objektumról van szó. Januárban okosabbak leszünk, ám ez csak az első lépést jelenti, hiszen a kutatás folytatódik majd.

A New Horizons az átrepülést követően még éveken keresztül, remélhetőleg egészen 2021-ig megfigyeli majd magát a Kuiper-övet, így lesz miről értekezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!