Berta Sándor

Robot okozott balesetet az Amazon raktárában

Az eset miatt több tucat dolgozó megsérült.

New Jersey szövetségi államban a kereskedelmi óriáscég 24 munkavállalóját kellett kórházba szállítani azután, hogy a majd 150 000 négyzetméteres raktárban dolgozó egyik robot véletlenül megsemmisített egy medveriasztó sprayt, amelynek az alapanyaga - éppúgy, mint a paprikaspray esetében - a kapszaicin. Az ABC News tudósítása szerint az egyik sérült kritikus állapotban van. 30 alkalmazottat a helyszínen kellett ellátniuk a mentőknek.


John Nalbone, Robbinsville település kommunikációs munkatársa elmondta, hogy a lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy a robot tévedésből lyukasztotta ki a medveriasztó sprayt és emiatt került a raktár légterébe a koncentrált kapszaicin, amely mind az állatoknál, mind az embereknél heveny reakciókat válthat ki. Ez történt most is. Az Amazon megköszönte a mentők gyors beavatkozását és közölte, hogy 24 órán belül minden sérült elhagyhatta a kórházakat. A Retail, Wholesale and Department Store Union nevű szakszervezet ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a robotok"életveszélyes helyzetbe" hozták az embereket és éppen ezért azt követelte, hogy a baleset miatt haladéktalanul vonják felelősségre a kereskedelmi céget.

Az Amazon 2012 márciusában vásárolta meg 775 millió dollárért a raktári robotokat készítő Kiva Systems nevű vállalatot. A raktárakban alkalmazott robotoknak köszönhetően a munka hatékonysága akár a korábbi háromszorosára vagy négyszeresére is növelhető. A Kiva robotok önállóan megtalálják a különböző árucikkeket, majd felkutatják az azokhoz illő csomagolásokat és dobozokat. Végül mind a termékeket, mind a csomagolást elviszik a raktári munkásoknak. 2014 karácsonya volt az első olyan alkalom, amikor a társaság mind a 15 000 robotmunkása dolgozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zulu12 #11
    Szerintem ez is a Soros-terv része :S
  • Macropus Rufus #10
    Ha jól értem akkor ez egy ipari robot volt és nem spray automata. Ez a vas is a raktárban dolgozott de véletlenül megsértette a spary dobozat aminek ez lett a következménye.
  • zola2000 #9
    Inkább így jó fogalmazni:

    "Automata medveriasztóspray meghibásodása miatt 24 ember került kórházba"

    Robot a francokat.
  • wraithLord #8
    Szerintem csak irónia volt.

    A dolgozók szakszervezete sem a robot kivégzését követeli, hanem az Amazon felelősségre vonását. (Tartok tőle, hogy az Amazont is max akkor lehet perelni, ha nem történt meg az előírásoknak megfelelő időszakos karbantartás a roboton, és emiatt hibázott...)
  • Alexease #7
    LOL:)))
    A szandekossaghoz ontudat kell, attol meg nagyon-nagyon-nagyon messze vagyunk.

    A sajtoban divatos MI-t emlegetni mindenre, de annak meg semmi koze ahhoz.

    Mintha egy vasuti sorompo elromlana (vagy egy egy ork ellopja belole a rezet:D), egy idiota "csak ugy" keresztul megy rajta, szet csapja a vonat es meghal. Ilyenkor is hulyeseg lenne azon agyalni, hogy a vasuti sorompo szandekosan embert olt:DD

    Amugy bulvarosan igy kell becimezni (Index): "Az Amazon robotja gázsprével fújt le 24 dolgozót" :DDDD
    Utoljára szerkesztette: Alexease, 2018.12.08. 10:17:47
  • dzsagon #6
    Szerintem nem volt szándékos.
  • csigafi #5
    Tudatra ébredt az egyik robot. Kizárt hogy nem szándékosan tette amit tett. Hiszen a cikkben is benne van felismeri az árut. Akkor ezek szerint tudja is mire való :-) Biztos kíváncsi volt Vajon meddig tervezték egymás közt ezt a merényletet? Mire eljött ez a nap hogy megtették le az emberekkel :-). Bár én inkább hackerekre gyanakodnék. Kb meddig tart egy ilyen robotot feltörni? Még is mikor hol és hogyan használ az ember medve riasztó sprét? Hogy működik ez? Meglátom a medvét lazán odasétálok hahó maci és fújok? Na de ha prüszkől egyet tőle a medve akkor nekem tuti szar napom lenne. :)
  • Csaba161 #4

    Azért, mert az emberek felelősségre vonhatók, a robotok nem, de pl. a robot programozóját lehetne börtönbe csukni s máris megnyugodnának a kedélyek...
  • TokraFan #3
    Igen, igen, természetesen megy a hiszti...Miért ne hibázhatna egy robot is? Senki nem állította, hogy ez nem fordulhat elő. Amit állítani lehet, az csak annyi, hogy egy robotok által üzemeltetett raktárban az ilyen esetek száma sokkal kevesebb lesz, mint az emberek által üzemeltetett egységekben. És ez teljesül is a gyakorlatban.

    Akkor miért nem hisztizik senki, amikor emberek okoznak -gyakorlatilag napi szinten- baleseteket a raktárakban?
  • barret #2
    A robotok már támadják az embereket!