Berta Sándor

Rendet vág kommunikációs szolgáltatásai között a Google

A webes konszern illetékese világos helyzetet teremtett a cég kommunikációs szolgáltatásai területén.

Néhány nappal ezelőtt vált ismertté, hogy fokozatosan eltűnik a Hangouts, legalább is annak a felhasználóknak szánt verziója. Scott Johnston, a Google valós idejű szolgáltatásokért felelős vezetője elismerte, hogy a Hangouts Classicot használó embereket folyamatosan a Hangouts Chat és a Hangouts Meet felé terelik. Míg az utóbbi videokonferenciát tesz lehetővé legfeljebb 30 személy számára, addig az előbbi virtuális szobákat biztosít a kommunikációhoz és az adatcseréhez.

Most Matt Klainer, a Google fogyasztói kommunikációs termékekért felelős alelnöke a blogbejegyzésében ismertette a terveiket az egyes ajánlatokkal kapcsolatban. A Hangouts Classic valóban fokozatosan beolvad a másik két szolgáltatásba, de ugyanígy az 2016 szeptembere óta fejlesztett Allo nevű WhatsApp-konkurens napjai is meg vannak számlálva. Az Allo ugyanis csak jövő márciusig lesz elérhető, majd leállítja a társaság. A felhasználóknak addig van idejük és lehetőségük exportálniuk és lementeniük a chatprotokolljaikat.

Az Allo leggyakrabban használt funkcióit integrálják a Messages nevű szolgáltatásba, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyek lesznek ezek a funkciók. A Google Messages jelenleg több mint 175 milliós felhasználói táborral rendelkezik és a jövőben továbbfejlesztik. Az még nem derült ki, hogy a Messages az Apple iMessages vetélytársa lesz-e vagy egy univerzális SMS-messenger alkalmazássá építik át. A Google már áprilisban jegelte a programot és beszüntette az azzal kapcsolatos fejlesztéseket, illetve befektetéseket. Megerősítést nyert az is, hogy a vállalat a jövőben erősebben akar az SMS utódjának szánt Rich Communication Services (RCS) nevű protokollra összpontosítani, amely az Apple iMessage komoly konkurense lehet a közeljövőben.

Egyelőre megmarad a Duo nevű videoszolgáltatás, amelynél az elmúlt hónapok újdonságait állítják a középpontba. Ezek közé tartozik a táblagépek és az okoskijelzők támogatása, amely nagyobb rugalmasságot biztosít. Az ajánlat emellett immár támogatja az iPad készülékeket, az Androidot és a Chromebookokat is, a jövője ennek ellenére kérdéses.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrevv #2
    Igy kell elvesziteni a felhasznalok nagy reszet. Senkit sem fognak erdekelni az uj megoldasaik ha igy bannak a regiekkel. Az emberek nem szeretik a valtozasokat. A Messages el van cseszve, tul sok baromsagot tettek bele, pedig az csak egy sima SMS app kellene legyen, igy kereshetek mast. Az RCS-nek pedig semmi ertelme, netkapcsolat kell hozza mint barmelyik masik chat programnak, az SMS-t soha nem fogja levaltani. Akkor mar inkabb hasznalok Signal-t, az tud SMS-t is es titkositott uzeneteket is kuldeni.
  • M2 #1
    Nálam a Google szoftverek megbízhatósága és minősége a béka feneke alá esett, így a Microsoft után a következő cég, amitől (amennyire megoldható) el fogok szakadni.