Ötvös Tibor

Íme a Far Cry: New Dawn két hőse

A jelek szerint két hőssel érkezik majd a Far Cry hatodik része.

Tegnap olvashattunk első alkalommal a Far Cry hatodik részéről, mely a jelek szerint egy poszt-apokaliptikus világban játszódik majd. Ma pedig már meg is tudhattunk pár érdekességet a címről. Először is a hivatalos név Far Cry: New Dawn lesz és a borító alapján rögtön két hőst is kapunk. A fegyvereik és a környezet alapján ráadásul valóban egy poszt-apokaliptikus világban járunk, mely valamilyen módon kapcsolódik majd az ötödik részhez.

Persze az is lehet, hogy hősünk az a kifeszített férfi lesz, a kép közepén, hiszen az utóbbi részekben mindig a gonosztevők uralták a borítót. Mindenesetre érdeklődve várjuk a hivatalos leleplezést, mely ma hajnalban lesz esedékes. Reméljük, hogy részletes beszámolót kapunk a Ubisoft-tól és nem csupán egy kicsit hosszabb trailert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #6
    ha nem szakad meg a tradíció a borítót illetően, akkor a két csaj nem a hős, hanem a gonosz. ezt látszik alátámasztani a tréler is...
  • Zombee #5
    Ja, de a végén őket kell agyonverni. :D
  • zsozso29 #4
    A pálya már meg van egy kicsit átalakítják Hope County 17 évvel megtoldják és már kész is a poszt-apokaliptikus világ, nesztek új játék, nem igazán győzött meg ez megint olyan mint egy DLC. De nem baj viszik majd mint a szaloncukrot.
  • Ender Wiggin #3
    inkább blood dragon 2 legyen már...
  • ugh #2
    Ezt a szart meg minek?