Szekeres Viktor
Amikor lehunyod a szemed - Ha elalszol, meghalsz
Pár kifejezetten jól sikerült horror után törvényszerű volt, hogy egy dudva is belekerüljön a szórásba.
Hogy tetszett az Amikor lehunyod a szemed?
Az Amikor lehunyod a szemed nem kifejezetten mozis forgalmazás céljából készült, ez már az első percekben azonnal nyilvánvalóvá válik. Azonban ennek nem kell jelentéstöbbletet tulajdonítani, hiszen az elmúlt két évben a lakossági piacra, valamint on demand-platformokra gyártott horrorok között is akadtak kifejezetten jól sikerült darabok. Más kérdés, hogy a Mara eredeti címre hallgató alkotás a témáján kívül sok érdekességgel nem szolgál.
A film fő témája az alvási bénulás, tükörben fordítva alvásparalízis, amire nem lehet azt mondani, hogy lerágott csont lenne, még akkor sem, ha pár mozifilmben találkozhattunk a jelenséggel az elmúlt években, hiszen ezek egyikének sem volt kiemelt témája. Itt azonban az, bár eleinte erről nem nagyon van fogalmunk, hiszen csak annak vagyunk szemtanúi, ahogy egy kislány fura hangokat hall szülei szobájából, majd pedig feldúltan kirohanó anyja mögött meglátja torz pózban fekvő apja holttestét.
Az anyát gyanúsítják természetesen a gyilkossággal, és az elég egyértelmű esethez egy pszichológust rendelnek ki, aki azonban annyira a szívén viseli a gyerek sorsát, hogy jobban is utánanéz a történteknek. Hamar egy alvási rendellenességekkel küzdőket tömörítő támogatói csoportban találja magát, és mondanunk sem kell, hogy a további áldozatokat követelő történések idővel a főhőst is veszélybe sodorják.
Már a kezdetek kezdetén kiderül, hogy az Amikor lehunyod a szemed két jellemzővel akar hatást elérni a nézőnél: az egyik az ún. jumpscare-ek alkalmazása, vagyis a csutkára tekert hangeffektek váratlanul történő bedobása. Ezek nem egyszer valóban működnek, képesek megijeszteni az embert, hogy utánuk megkönnyebbült röhögéssel nyugtázza a vaklármát, amit mondjuk egy háztartási eszköz váltott ki. A gond csak az, hogy ezek zömét rémisztően egyértelmű módon tálalják, kvázi felhívják rájuk a figyelmet, és idővel a túlzott alkalmazásuk miatt veszítenek is a hatásukból.
A másik "trükk" pedig a hihetetlen mód, sokszor az unalomig lelassított jelenetek, melyekkel feszültséget akarnak fokozni, azonban csupán türelmetlenséget váltanak ki belőlünk. (Mint amikor valakinek az üresnek tűnő lakásában a pszichiáter tyúklépésben halad több, mint egy percen át..., hogy kiderüljön, valóban üres a lakás. Az efféle megoldások csak időpazarlásnak tűnnek.) És ha a jelenetek lassúsága nem lenne elég a panaszkodásra, akkor bizony a történetszövéssel sem jobb a helyzet. Mindenféle hangulatbéli plusz nélkül vánszorog ólomlábakon a film a kiszámítható, végső konfrontációig.
Elég ironikus, hogy pont egy ilyen témával foglalkozó film vált ki heveny alvást a nézőből, de nem érdemes kendőzni az igazságot. Az Amikor lehunyod a szemed egy nagyon unalmas és egy nem sok fantáziával rendelkező darab, aminek szinte minden porcikája kiszámítható. Láttunk mostanság jó pár démonos horrort, és ezekhez képest semmi újat nem hoz. Még az egyébként teljes joggal agyonhasznált csontembert, Javier Botet-t is kölcsönvették, hogy megszemélyesítse a főgonoszt, aki (ami?) természetesen nem véletlenül választja ki áldozatait. Talán a sokáig homályban lévő indoka az egyetlen olyan momentuma a filmnek, amit nem lehet azonnal kitalálni.
A film fő témája az alvási bénulás, tükörben fordítva alvásparalízis, amire nem lehet azt mondani, hogy lerágott csont lenne, még akkor sem, ha pár mozifilmben találkozhattunk a jelenséggel az elmúlt években, hiszen ezek egyikének sem volt kiemelt témája. Itt azonban az, bár eleinte erről nem nagyon van fogalmunk, hiszen csak annak vagyunk szemtanúi, ahogy egy kislány fura hangokat hall szülei szobájából, majd pedig feldúltan kirohanó anyja mögött meglátja torz pózban fekvő apja holttestét.
Az anyát gyanúsítják természetesen a gyilkossággal, és az elég egyértelmű esethez egy pszichológust rendelnek ki, aki azonban annyira a szívén viseli a gyerek sorsát, hogy jobban is utánanéz a történteknek. Hamar egy alvási rendellenességekkel küzdőket tömörítő támogatói csoportban találja magát, és mondanunk sem kell, hogy a további áldozatokat követelő történések idővel a főhőst is veszélybe sodorják.
Már a kezdetek kezdetén kiderül, hogy az Amikor lehunyod a szemed két jellemzővel akar hatást elérni a nézőnél: az egyik az ún. jumpscare-ek alkalmazása, vagyis a csutkára tekert hangeffektek váratlanul történő bedobása. Ezek nem egyszer valóban működnek, képesek megijeszteni az embert, hogy utánuk megkönnyebbült röhögéssel nyugtázza a vaklármát, amit mondjuk egy háztartási eszköz váltott ki. A gond csak az, hogy ezek zömét rémisztően egyértelmű módon tálalják, kvázi felhívják rájuk a figyelmet, és idővel a túlzott alkalmazásuk miatt veszítenek is a hatásukból.
A másik "trükk" pedig a hihetetlen mód, sokszor az unalomig lelassított jelenetek, melyekkel feszültséget akarnak fokozni, azonban csupán türelmetlenséget váltanak ki belőlünk. (Mint amikor valakinek az üresnek tűnő lakásában a pszichiáter tyúklépésben halad több, mint egy percen át..., hogy kiderüljön, valóban üres a lakás. Az efféle megoldások csak időpazarlásnak tűnnek.) És ha a jelenetek lassúsága nem lenne elég a panaszkodásra, akkor bizony a történetszövéssel sem jobb a helyzet. Mindenféle hangulatbéli plusz nélkül vánszorog ólomlábakon a film a kiszámítható, végső konfrontációig.
Elég ironikus, hogy pont egy ilyen témával foglalkozó film vált ki heveny alvást a nézőből, de nem érdemes kendőzni az igazságot. Az Amikor lehunyod a szemed egy nagyon unalmas és egy nem sok fantáziával rendelkező darab, aminek szinte minden porcikája kiszámítható. Láttunk mostanság jó pár démonos horrort, és ezekhez képest semmi újat nem hoz. Még az egyébként teljes joggal agyonhasznált csontembert, Javier Botet-t is kölcsönvették, hogy megszemélyesítse a főgonoszt, aki (ami?) természetesen nem véletlenül választja ki áldozatait. Talán a sokáig homályban lévő indoka az egyetlen olyan momentuma a filmnek, amit nem lehet azonnal kitalálni.
|
Amikor lehunyod a szemed (Mara)
amerikai horror, 98 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Clive Tonge forgatókönyvíró: Jonathan Frank operatőr: Emil Topuzov zeneszerző: James Edward Barker producer: Mitchell Welch, Mary Aloe, James Edward Barker, Craig Chapman, Daniel Grodnik, Scott Mann, Myles Nestel, Steven Schneider, Joel Shapiro szereplők: Olga Kurylenko (Kate) Craig Conway (Dougie) Javier Botet (Mara) Rosie Fellner (Helena) Lance E. Nichols (McCarthy) Mackenzie Imsand (Sophie) Ted Johnson (nagyapa) |
