Szekeres Viktor

Kiderült, mikor láthatjuk a Támadás a Fehér Ház ellen 3-at

Nyári film lesz Gerald Butler akciósorozatának harmadik része.

Amerikában augusztus 23-án fogják bemutatni a mozikban a Gerard Butler főszereplésével készítendő Angel Has Fallen című filmet, ami az itthon talán Támadás-szériának keresztelhetői a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen), illetve a Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma (London Has Fallen) című filmekkel fémjelzett filmsorozat harmadik része lesz.

Butler mellett még Morgan Freeman, Jada Pinkett Smith, Piper Perabo, Tim Blake Nelson és Sapir Azulay is benne lesz a filmben. A franchise új darabjának rendezője Ric Roman Waugh lesz, aki legutóbb a Shot Callerrel mutathatta meg, hogy mit tud. A kaszkadőrből lett rendező korábban három filmet dirigálhatott, ezek az Árnyékra vetődve, Az elítélt és a Csapda voltak. A történet szerint Butler karaktere ezúttal maga válik a terroristák célpontjává. A forgatókönyvet ismét Creighton Rothenberger és Katrin Benedikt írta.

Ha a bevételeket nézzük, akkor a 2013-as első rész 70 millió dollárból hozott Amerikában 99 milliót, a világ többi részén pedig 71 milliót, míg a 2016-os folytatás, ami már csak 60 milliós költségvetéssel bírt, ugyan belföldön csak 63, de nemzetközileg 143 millió dollárt termelt. Ezen adatok figyelembe vételével született meg a harmadik epizód berendelése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Szerintem el kéne engedni a címekkel kapcsolatos elmélkedést, sokat ront a cikkek amúgy sem magas színvonalán. :)