Gyurkity Péter

Két bevágással jön a Sharp okostelefonja


Az idei évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a legtöbb gyártó (a legújabb divatot követve) már valamilyen bevágást alkalmazott saját megoldásainak előlapján. A Sharp ezen csavar még egyet, és immár két bevágással dobja piacra telefonját, amely emellett vegyes hardvert kínál.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy az Aquos R2 Compact egy 5,2 hüvelykes érintőképernyőt kapott, vagyis itt még nem jelenik meg a 6 hüvelyk körüli méret – más kérdés, hogy a „Compact” szó a jelek szerint már 5 hüvelykes megoldásokat takar. A japán cég, amely nemrég visszatért Európába, egyszerre két bevágásnak szorított helyet az előlapon, amíg azonban ezek egyike a szelfikamerát fogadja be, a másik már az ujjlenyomat-olvasót szolgálja ki, amelynek tehát nem kell vastag kávát biztosítani, vagyis picit növelhető az arány, amely a kijelző és az előlap teljes felülete közötti viszonyt jelzi nekünk. Ezzel persze a fizikai méret is visszafogható, legalábbis bizonyos mértékben, hiszen csodát ettől nem várhatunk.


A telefon amúgy az abszolút csúcskategóriás Snapdragon 845 chipet kapta meg, ehhez azonban csak 4 GB memória, egy 64 GB-os tároló, valamint egy szintén kisebb, ezúttal 2500 mAh-s akkumulátor társul, vagyis a kép meglehetősen vegyes. Az említett előlapi kamera 8 megapixeles, ezt a hátoldalon egy 22,6 megapixeles szenzor egészíti ki, miközben az IGZO-kijelző a 2280 x 1080 pixel felbontást támogatja. Érdekes módon a két bevágás nem szimmetrikus, kérdés, hogy a felhasználók mennyiben díjazzák majd az újszerű kivitelt, bár jelen pillanatban még azt sem tudjuk, hogy a készüléket milyen sorrendben dobják majd piacra az egyes régiókban.

A Sharp a legtöbb esetben kizárólag a számára hazai, vagyis a japán piacon teszi elérhetővé megoldásait, ez a típus azonban a nemrég általunk is jelzett terjeszkedés keretében máshol is megjelenhet – a hivatalos árat viszont még nem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mosdatlanfalusi #5
    Pedig valószínűleg a hajlítható telefonokra is rákerül, na ott aztán pedig tényleg semmi értelme...
  • Pityu83 #4
    Nem nagyon tudnak már mit kitalálni.
  • nortu30 #3
    Én személy szerint rosszul vagyok ezektől a bevágásoktól. Szerintem borzasztó sz@arul néznek így ki a kijelzők, és maguk a telefonok is. Soha nem fogok ilyet venni.
  • Sirály12 #2
    Ezek megvannak huzatva ezzel a marhasággal. Kinek előny az, ha a kijelzőből darabok vannak kivagdosva? A mellette lévő terület is szinte kuka így. Eszetlenek. Ezért is lesz a következő telóm egy Xiaomi mi mix 3. Annak nincs szétvagdosva a kijelzője.
  • GabenBFG #1
    Retardáltak...