MTI

Először bocsátottak fel Szojuzt a bajkonúri beleset óta

Először bocsátottak fel Szojuz-FG típusú hordozórakétát Bajkonúrból az október 11-i baleset óta - közölte a korljovi orosz repülésirányítási központ.

A Szojuz egy Progressz MSZ-10-es teherűrhajót indított útjára a Nemzetközi Űrállomásra. A jármű rendben levált a rakéta harmadik fokozatáról, antennái, napelemei a pályára állást követően kinyíltak. A mintegy 2,5 tonna rakományt szállító Progressz a tervek szerint vasárnap, közép-európai idő szerint 20 óra 29 perckor kapcsolódik majd az űrállomáshoz. Az űrhajó eredetileg október 30-ra beütemezett startját a baleset miatt halasztották keddre.

Október 11-én, nem sokkal a felbocsátása után, kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz FG rakétával felbocsátott Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyinnel és Nick Hague-gel. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. Embert szállító orosz űrhajóval legutóbb 35 éve történt baleset a felbocsátáskor.

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy az októberi balesetet az első és a második fokozat szétválását jelző egyik szenzor meghibásodása okozta. A szerkezet a végső összeszereléskor, a bajkonuri kilövőállásnál sérült meg. Progresszt a 2000-es évek eleje óta nem bocsátottak fel Szojuz-FG-vel. A rakétát ezt követően kizárólag embert szállító űrhajók pályára állításához alkalmazták, teherjárművek estében áttértek a Szojuz-U és a Szojuz-2.1a rakéták használatára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!