Berta Sándor

Egyre jobb a Windows 10 - vagy mégsem?

Bár az operációs rendszer folyamatosan fejlődik, mégis minőségi problémákkal küzd.

Az idei esztendő közel sem nevezhető tökéletesnek a Windows 10 szempontjából, hiszen az áprilisi frissítést az utolsó pillanatban kellett elhalasztani, mert egy kritikus hibát fedeztek fel a szakemberek, míg nemrég az októberi frissítést kellett visszahívni néhány nappal a megjelentetése utána, mert számos hibát okozott. S ehhez jött még, hogy az aktiválási szerverekkel is probléma volt.

A felhasználók időnként úgy érezhetik, hogy vagy egyáltalán nem fontos a Microsoftnak a Windows, mint kliensplatform, vagy őket tekinti valós idejű bétatesztelőnek. Nos, alighanem a redmondi konszernhez is eljutottak a negatív visszhangok, mert Michael Forth, az óriáscég operációs rendszerért felelős alelnöke fontosnak tartotta, hogy reagáljon bizonyos felvetésekre és megpróbálja finomítani az összképet. A menedzser mindenekelőtt megígérte, hogy a közeljövőben többet fognak foglalkozni a Windows minőségével.

Forth hangsúlyozta, hogy a szoftver jelenleg több mint 700 millió eszközön fut, 35 millió alkalmazás és több mint 175 millió programverzió, valamint 16 millió egyedi hardver- és driverkombináció létezik hozzá. Vagyis a Windows egy átláthatatlanul komplex rendszer. Egyszerűen lehetetlen egyetlen javítás vagy funkciófrissítés intenzív tesztelése olyan módon, hogy az minden eszközön zökkenőmentesen működjön. Ameddig a Windows létezni fog, addig lesznek olyan hibák is, amelyekre korábban nem derült fény. Ez az operációs rendszer nyitottságára és rugalmasságára vezethető vissza.

A menedzser azzal próbált érvelni, hogy bemutatta a vállalat statisztikáját, amely alapján egyre kisebbek a hibák és azok aránya. A fejlesztők a Windows 10 megjelenése óta elemzik, hogy hány készüléken jelentkeznek problémák. A hibák arányának csökkenése mindenekelőtt az átfogó belső teszteknek, az Insider programnak, a telemetriai adatok masszív kiértékelésének és a hardvergyártókkal való együttműködésnek köszönhető. Ennek ellenére, amint a hibás frissítések is mutatják, bőven van még tennivaló.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #27
    Kösz a tippet, megpróbálom. Egyébként gondoltam már online MS Office 365-re, csak adatbiztonsági okok miatt felejtős sajnos, ha munkával kapcsolatos dokumentumokról van szó.
  • Andrevv #26
    Valamit csinálhatnának a design-al is mert ez irtó ronda és átláthatatlan. A W95 is sokkal jobban nézett ki. Nem képesek keretet tenni az ablakoknak, minden vagy fehér vagy fekete, nem lehet tudni mi hol kezdődik és végződik, nem lehet megkülönböztetni a UI elemeket, a nyavalyás gombok sem gombnak néznek ki, hanem csak valami lapos akármi, vagy csak simán szöveg, majd találd ki mi az. Fluent design mi? inkább lusta design, könnyebb volt ilyenre csinálni. Amúgy a google is ezt csinálja a nevetséges Material design-al. Most komolyan, nézzétek meg a Windows 3.1-et, még az is jobban nézett ki és minden egyértelmű volt. Miért nem lehet minden elemnek külön színt adni mint W95-től 7-esig (klasszikus téma)? Egyre butábbak az új verziók.
  • Andrevv #25
    Próbáld meg a SoftMaker Office-t. Van ingyenes változata is FreeOffice néven, de a fizetős is olcsó, én kevesebb mint 10000 forintért vettem meg. Kompatibilitásban szerintem sokkal jobb mint a többi alternatíva.
  • cateran #24
    Hat.....nem....rengeteg. kategoriakkal tobb feleslegesen futo szarsag van benne, ami kisebb savszelessegu netnel idonkent durva fennakadast tud okozni, ha alapertelmezettkent benthagyod (Candy Crush szarsagok es tsai updatek...pl) Illetve legutobbi vicces sztori: Felraktam az uj Nvidia drivert, erre ez fogadott https://imgur.com/a/Y9E2QeY
    Kiderult, hogy 1809-es verzio kell neki a Windowsbol..nekem meg 1803-as van..es tatatam...nem elerheto meg a 1809-es....Hacsak nem eroltetetem media toolsszal...de nem eri meg a kockazatot, mivel egyeseknek 1809-cel is osszeomlik......Nomarmost ez egyreszt az Nvidia sara, nem vitatom, de az 1809-es verzio az , ami 2x (vagy 3x?) jott ki a MS-tol, mert telibeszarta a rendszert az elso alkalommal......

    Szoval mind a MS, mind az Nvidia bassza szajba sajat magat a szarjaikkal......Jobb, stabilabb? Lofaszt mama.....
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.11.16. 11:42:48
  • wraithLord #22
    Nekem sikerült már helyettesítenem Linux-szal a Windowst nagyjából minden téren, a játékot kivéve. Az egyetlen dolog, amit munka terén technikailag nem tudtam helyettesíteni, az a Microsoft Office. Melóhelyen mindenki azt használja, és adjuk-kapjuk a doksikat/táblákat, és hiába van OpenOffice/LibreOffice, nem teljesen kompatibilisek egymással, tehát bizonyos formázásokat, szerkezeteket, objektumokat, képleteket vagy meg sem jelenítenek, vagy rosszul jelenítik meg.
    Erre nem találtam még jó megoldást.

    Amúgy mindent Linuxon csinálok, mert scriptelni, programozni egyszerűbb, egyetemek által házilag fejlesztett programok csak Linuxra és Mac-re vannak, és én ilyesmikkel dolgozom.

    Amikor gimis voltam, Corelt használtam, amikor lett munkám, nem akartam Corelt venni, így áttértem az Inkscape-re (jobban is tetszik), Photoshop helyett Gimp-re (ez már annyira nem), Adobe Premier Pro helyett Lightworks-t használok... Igaz, utóbbinak a free verziójával csak 720p-re lehet renderelni, de csak hobbi szinten csinálok videókat, így vagy megelégszem azzal, vagy bevárok pár projektet, és egy havi pro bérlettel megcsinálom 1080p-re vagy 4k-ra.
  • Ender Wiggin #21
    Aha... :-)))))))
  • zola2000 #20
    Használhatósággal nincs gond, de ... telepíts fel rá valahonnan egy "android x86ot" (surfacere biztos van rom) vagy valami Android emulátoral (ami jól kezeli az érintő kijelzőt) próbáld ki, meglátod miről beszélek.
  • fonak #19
    Ezt mondták már 15 éve is a linux fanok. Dolgozni viszont most sem tudnék alóla, legfeljebb virtuális gépre feltett Windowsból... Tudom, ez nem a linux hibája.
  • bPatrik0521 #18
    Tablet módban rosszabbul működik mint rendesben, az tény. De teljesen használható így is Surface-en. Még a touch friendly windows intézőt kéne befejezniük aztán boldogság.
  • bPatrik0521 #17
    Valakinek volt már olyan hogy az action center a bal oldalon nyílik meg, de mire végigmegy a kinyílás animáció rögtön átugrik a jobb oldalra? Windows 10 megjelenés óta ez az első idegesítő hiba nálam. Ja és asztali gépen, meg laptopon is csinálja.