Berta Sándor

Az USA-ban lesz az Amazon két új központja

A kereskedelmi óriáscég döntött a kérdésben.

A The Wall Street Journal bennfentesekről származó értesülések alapján arról számolt be, hogy az Amazon New York városában és a Virginiában lévő Arlingtonban alakítja ki a két új centrumát. A társaság 238 érdeklődő település és szövetségi állam közül választotta ki a nyerteseket.

Az Amazon egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy egy második centrumot is fel akar építeni Észak-Amerikában és ott legalább 50 000 embert foglalkoztatni. Az elképzelések alapján a projekt 5 milliárd dollárba kerül majd. Kezdetben Detroit tűnt a lehetséges helyszínnek. A mostani döntéssel kapcsolatos első információk néhány nappal ezelőtt szivárogtak ki, amikor ismertté vált, hogy a vállalat az új munkahelyeket a két város között osztja szét. Az is kiderült, hogy nem véletlenül lesz két központ, ugyanis a háttérben az áll, hogy a technológiai szektorban jelenleg komoly problémát jelent az elegendő képzett alkalmazott felkutatása.

A 238 jelentkező város és szövetségi állam többek között több milliárd dolláros adózási és egyéb kedvezményeket kínált fel az Amazonnak, ha az őket választja ki a következő centrum helyszínéül. A társaság nem csupán adókedvezményekre tartott igényt, hanem építési területeket és áttelepülési segítségeket is kért a jelentkezőktől. Fontos szempont volt, hogy az adott településen vagy régióban legyenek nemzetközi repülőtér, tömegközlekedés és színvonalas, jó oktatási intézmények. Az Amazon központja Seattle városában van, ahol 33 épületben összesen több mint 40 000 embert foglalkoztat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!