Gyurkity Péter

Négy kamerát kínálna telefonjain a Huawei

Hajlítható megoldással is készülnek, a lassuló kínai piac azonban figyelmeztető jel.

Az idei évben több alkalommal is beszámoltunk már a Huawei terveiről, hiszen ők is beharangozták a saját hajlítható okostelefon várható megjelenését, mi több, szerintük még akár elsőként is leránthatják majd a leplet a kereskedelmi forgalomra kész megoldásról. Eközben két negyedévben is megelőzték az Apple-t a leszállított készülékek számát illetően, most pedig készülnek a jövő évi nagy rohamra.

A kínai gyártó nyugat-európai régióért felelős egyik vezetője nyilatkozott egy tech-blognak, ebben pedig többek között elhangzott, hogy a kamerák területén szeretnének erősíteni, nagy valószínűséggel azért, mert itt a versenytársak picit beelőzték őket. Ennek érdekében a jövő évben esedékes zászlóshajókon már egyszerre 4 hátoldali szenzort alkalmaznának, ezzel egy időben pedig 10x-es optikai zoomot tennének elérhetővé, amely állításuk szerint konzisztens minőséget nyújt majd a felhasználóknak – mindez persze élesen szemben áll a P20 Pro és Mate 20 Pro esetében látott 3x-os, valamint a Galaxy A9 által kínált 2x-es optikai zoom funkcióval.

A gyártó készül az 5G-t megfelelő módon támogató, valamint hajlítható kivitelben érkező okostelefon piacra dobására. Azt persze nem jelentették ki, hogy mindez már az idei év végén, vagy akár a jövő év elején készen állna a bevetésre (legyen szó akár a hajlítható megoldásról, vagy a fent említett kameramodulokról), viszont azt leszögezték, hogy az eddigi visszajelzések alapján az Android One szoftver alkalmazása nem lenne túl népszerű a meglévő felhasználók körében, így kitartanak az EMUI-felület jövőbeni alkalmazása mellett, ami mind a csúcs-, mind pedig a középkategóriás megoldásokra vonatkozik.

Ezzel egy időben komoly figyelmeztető jel lehet a cég számára, hogy a kínai piac az utolsó negyedévben is csökkenni fog. Itt a belföldi gyártók a harmadik negyedben már összesen 192 millió készüléket szállítottak le (többnyire éppen a Huawei dömpingje miatt), az utolsó 3 hónapban viszont kisebb csökkenés várható, mivel a kereslet nem tartja a lépést ezzel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!