Berta Sándor

Okos­kulcstartót kapnak cseh iskolások

Csehország több olyan projektet is indított, amelyek miatt gyakorlatilag úttörőnek számít a területen.

A Kolinban lévő egyik általános iskola diákjainak a jövőben nem lesz szükségük kulcsokra, készpénzre és igazolványokra ahhoz, hogy boldoguljanak a mindennapok során. Elegendő lesz egyetlen olyan kártyát használniuk, amely körülbelül negyedakkora, mint egy hagyományos hitelkártya. Ez az első ilyen jellegű okoskulcstartó-projekt Európában. Az új kártya legfontosabb funkcióit Lukas Kacer iskolaigazgató mutatta be.

A tanulók az új eszköz segítségével többek között megrendelhetik az ebédjüket. Ehhez elegendő a kártyát a bejárati terminálhoz tartani és meghatározhatják a heti menüjüket. Ugyanakkor a szülők az interneten követhetik a csemetéik táplálkozását. A kantinban a nebulók ismét odatartják a kártyát az elhelyezett terminálhoz és ezután megkapják az ételüket. Emellett az iskolások a kártya segítségével hozzáférhetnek a kerékpártárolóhoz vagy beléphetnek a tornaterembe.


Havonta 9 cseh koronáért cserébe a kártya akár fizetőeszközként is használható. Kacer közölte, hogy a diákok 20 százaléka él ezzel a lehetőséggel, amellyel a "papírautomatából" is tudnak vásárolni például színes ceruzákat, vonalzókat, de akár mobiltelefon-töltő kábeleket is. Ehhez elegendő csak a leolvasóchiphez tartani a kártyát, az összeg levonásra kerül és az automata kiadja a megvett termékeket. A berendezés folyamatosan online kapcsolatban van és tájékoztatja az üzemeltetőjét arról, ha valamelyik árucikk kezd elfogyni. Kacer kiemelte, hogy némelyik gyerek még olvasni sem tud, de a kártya és az automata használatát már érti. Végül lehetőség van arra is, hogy valaki a városi könyvtárban fizessen az eszközzel.

A projekt a MasterCard támogatásával valósult meg. Ez ellen csak a szülők 1 százaléka tiltakozott. Kacer minderre úgy reagált, hogy mindig vannak olyanok, akik szkeptikusak az új technológiákkal és a pénzügyi szektorral szemben. Adatvédelmi okokból sincs miért aggódni, mert a tanulók neveit csak ő láthatja. Hosszú távon pedig az a terv, hogy az okoskulcstartó-rendszert minden csehországi iskolában és egyetemen bevezessék.


A 31 000 lakosú Kolin önkormányzata úttörőnek gondolja a projektet. Michael Kaspar alpolgármester elmondta, hogy a következő lépést az jelentheti, ha minden helyi felnőtt megkaphatja a kártyát, amelyet akár tömegközlekedési bérletként vagy digitális igazolványként is használhatnának. A városvezető egyébként szeretné okosvárossá tenni Kolint. Ehhez a legegyszerűbb megoldás egy alkalmazás kifejlesztése lenne, amely tájékoztatná a lakosokat az aktuális eseményekről és melynek segítségével jelenteni lehetne a helyi károkat és szemeteléseket. Továbbá a parkolóhelyek keresése is egyszerűbbé válna azáltal, hogy az autósok megosztják a mobiltelefonjaik GPS-adatait és ezáltal elirányíthatók a következő szabad parkolóhelyhez. A szemeteseket már szenzorokkal látták el, így jelzik, ha az adott kuka megtelt.


Csehország egyébként is nyitott az innovációra, például Prágában több kerületben tesztelik az okospadokat, amelyek ingyenes WLAN-hozzáférést és okostelefon-töltési lehetőségeket kínálnak, valamint az érzékelőik segítségével a helyi légszennyezettséget is mérik. Ez az alprojekt csak egyike az OkosPrága 2030 nevű programnak, amelynek célja, hogy a digitalizálás hatására növekedjen a városban az életminőség. Az okospadok mellett tesztelik a főpályaudvart a repülőtérrel összekötő elektromos buszt, az ingyenes WLAN-hálózatokat, az e-autó töltőállomásokat és a különböző okosmérőket. A lámpákat szintén szenzorokkal látták el, hogy mérjék a légszennyezettséget. A villamosokon pedig lehetővé tették az érintés nélküli jegyvásárlást az automatákból.


A különböző projektek keretében összegyűjtött adatokat számos célra használják fel. Például a prágai okosváros-stratégia mögött lévő ICT egyik munkatársa kiterjesztett valóság szemüveget viselve tudja megnézni a cseh főváros modelljét, s folyamatosan láthatja a légszennyezettségi adatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yagami #1
    Ajjaj. Persze előbb a gyerekeket etetjük meg ezzel ugye (kell a telefontöltő, mint csábító termék, amiért akar is majd pénzt adni ugye a kölök), aztán már két bekezdéssel odébb olvashatjuk is, hogy "majd aztán mily' kurva meglepő a felnőtteket is megcélozzuk", hihetetlen. Tudjuk, megy már ez egy ideje (vagyis a következő gyönyörű jövőkép elterjesztése a fejekben és már a gyakorlatban is), de mostanában fog csak bedurranni az egész, úgy gondolom. Ezt az agyhalott new-generation-t (degeneráció) meg majd úgy lehet erre ráugrasztani, hogy még ők fognak érte csápolni.
    Szülők meg? :D Miattuk tartunk itt ezen a bolygón (társadalmilag), ahogy...thx, but no thx.