Szekeres Viktor

Megvan az új DC-s képregény-adaptáció tévésorozat, a Mocsárlény főszereplője

Megtalálták a Swamp Thing főszereplőjét.

A DC nemsokára induló digitális platformja, a DC Universe lesz az otthona a Swamp Things című képregény-adaptációnak, melynek a napokban sikerült megtalálni a főszereplőjét Andy Bean személyében. Bean, aki legközelebb az AZ második részében fog szerepelni Alec Hollandként fog feltűnni a szériában, míg a szörnyet Derek Mears játssza majd. A sorozatban a további szereplők Will Patton, Crystal Reed, Maria Sten, Jeryl Prescott, Jennifer Beals és Virginia Madsen lesznek.

Az élőszereplős sorozat a tervek szerint 2019-ben indulna el és az egyik executive producere James Wan lenne, aki nemrég az Aquaman film rendezésén dolgozott. A készítők Mark Verheiden és Gary Dauberman, a történet pedig egy járványügyi kutatóról fog szól, aki visszatér louisianai szülővárosába, hogy egy halálos, mocsár eredetű vírust tanulmányozzon. A városban hamar meglepően jó viszonyba kerül egy tudóssal, akit viszont elszakítanak tőle. Ezt követően valami nagy hatalommal bíró erő ereszkedik a városra, hogy a mocsár rejtélyes dolgait saját céljai elérésére fordítsa, miközben a főhős rájön, hogy a mocsár egyszerre borzalmas és csodás, de mindenképp misztikus titkokat rejt, valamint az is lehet, hogy élete szerelmét is, aki nem is halt meg.

Swamp Thinget itthon Mocsárlényként és Mocsári lényként is emlegetik, de mivel önálló képregénye és kiemelt szerepe még nem nagyon volt hazai füzetben, így nincs olyan neve, ami a köztudatban lenne. A karakter képregényes formában 1971-ben mutatkozott be saját kötetében, és azóta is egyik fontos résztvevője a DC univerzumának. Sok ismert író vitt már ideig-óráig Swamp Thing-füzeteket, többek között Alan Moore, Brian K. Vaughan, Mark Millar és Scott Snyder.

Swamp Thing korábban már szerepelt mozgóképen: 1982-ben Wes Craven rendezte meg a Mocsárlény (Swamp Thing) Dick Durock főszereplésével, melynek folytatása is született, valamint egy három évados tévésorozat-változata. Ezután még egy animációs széria is bemutatkozott, azonban az már csak 5 részt ért meg a 90-es évek elején.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!