SG.hu

Call of Cthulhu

Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Cyanide
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3450 3,1 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3820 4-Core 3,6 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 390 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Vanishing of Ethan Carter, Sherlock Holmes: The Devil's Daughter
Kategória: kalandjáték

Újabb videojáték született az H. P. Lovecraft által megálmodott Cthulhu-mítosz köré építve, amelyet bár eredetileg egy RPG-nek szántak, a végeredmény azonban valami egészen más lett. Játéktesztünkből kiderítheted, hogy miként sikerült a Call of Cthulhu!

A Cyanide fejlesztői idén már 18. éve vannak jelen a játékiparban, azonban túlontúl emlékezetes alkotásokat még nem sikerült letenniük az asztalra. A Blood Bowl miatt ugyan sokan a szívükbe zárták őket, de egyébként folyamatosan tipikus példákat hoztak a jó alapötletekkel rendelkező, ám középszerűséggel elrontott videojátékokra. Elég csak olyan neveket felhozni példaként, mint a Styx: Master of Shadows, a Space Hulk: Deathwing vagy a Game of Thrones. A franciák ugyanis hiába kaptak már rengeteg nagyszerű lehetőséget, legtöbb alkotásuk sajnos megmaradt az egyszeri élmények mocsarában, így nem voltunk túl boldogok, amikor kiderült, hogy őket bízták meg az eredetileg 1981-ben megjelent Call of Cthulhu szerepjáték feldolgozásával.

Érdekesség, hogy a munkát eredetileg a Frogwares munkatársai kezdték meg, tőlük vette át a fejlesztést a Cyanide, de kis túlzással cseberből vederbe esett a program, hiszen egyik csapat sem a kiemelkedő munkáiról híres. Előzetes félelmeink pedig sajnos szinte mind egy szálig beigazolódtak, a Call of Cthulhu ugyanis túlzás nélkül sokkal jobb sorsra lett volna érdemes, a jelenlegi állapotában ugyanis egy tipikusan egyszer játszható történet lett belőle. Azonban legalább egyszeri alkalommal képes elszórakoztatni a játékost, a végeredmény ugyanis szerencsére egyáltalán nem lett minősíthetetlen, azonban alig-alig emelkedik ki a középszerűségből!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Ha a játék kapcsán a legnagyobb pozitívumokat akarjuk összegyűjteni, akkor a történetet túlzás nélkül az első helyen kell emlegetnünk, hiszen Edward Pierce, a háborús veterán sztorija nagyszerűen indít, és bár a későbbiekben a színvonal erősen hullámzóvá válik, azért a 8-10 órás játékidő során mindvégig kecsegtet annyi izgalommal, hogy a fináléig fenntartsa az érdeklődésünket. Nem véletlenül, hiszen a cselekmény több, egymáshoz szorosan kapcsolódó szálon halad előre, ezáltal Edwardot egyrészt szörnyű rémálmok és látomások gyötrik, egyre erősödő alkoholizmusa miatt pedig már az állása is veszélybe kerül, noha egy tehetséges magánnyomozóként korábban sikert sikerre halmozott.

Most azonban a saját szakmai túléléséért küzd, így éppen kapóra jön neki egy veszélyes, rejtélyekkel gazdagon átitatott munka, aminek részeként egy rendkívül tehetős úriember arra kéri, hogy látogasson el a főként bálnavadászok által lakott Darkwater szigetre, hogy ott utánajárjon egy Sarah nevű nő rejtélyes halálesetének. A festőművészként ismert Sarah ugyanis a szigeten élt, ám folyamatosan hallucinációktól és látomásoktól szenvedett, tehetős édesapja pedig úgy gondolja, hogy a különös tűzesetben elhunyt kislányát nem egyszerű baleset érte. Mivel a férfi óriási összeget nyom Pierce kezébe, hősünk inkább leteszi a poharat, és szinte azonnal ellátogat a szigetre, ahol egy öreg matrózt leszámítva senki sem fogadja őt túl szívesen, de ez a legkevésbé sem érdekli Edwardot, aki miután szagot fogott, megállíthatatlanul törtet a cél felé.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A Cyanide munkatársai korábban már többször is bebizonyították, hogy ha sötét helyszínek megalkotásáról van szó, akkor abban ők igazi mesterek, és bár a Call of Cthulhu sötét szigetvilága és kúriája egy kicsit olyan, mintha a Styx-sorozatot látnánk a húszas évek sajátosságaival a főszerepben, azonban a hangulat és a körítés túlzás nélkül csillagos ötösre sikerült. Legyen szó a bunkó, egyszerű vagy csak szimplán zárkózott helyiekről, az együttműködésre alkalmatlan rendőrökről, vagy a helyi alvilág flegma vezéréről, nem sok barátunk lesz majd a szigeten, azonban ami ennél is nagyobb baj, hogy rövidesen ráeszmélünk: nem e világi dolgokkal hozott össze minket a sors.

Járjunk akár a halászfaluban, akár a tragédia helyszínéül szolgáló kastélyban, vagy a kapcsolódó földalatti útvesztőkben, a felfedezéseink során folyamatosan dróton rángatnak majd minket a fejlesztők, vagyis a nyitott világot azonnal elfelejthetjük, amivel rögtön el is szenvedi első csorbáját a feltételezett szerepjátékos megközelítés. Hiába várták ugyanis sokan RPG-nek, a Call of Cthulhunak néhány vonást leszámítva semmi köze sincs a műfajhoz.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A végeredmény inkább egy rengeteg lehetőséggel kecsegtető kalandjáték lett, melyben valóban számtalan mederbe terelhetjük a történetet, sokszor a legkisebb döntésünknek is jelentős súlya lesz, azonban drasztikus változásokra nem számíthatunk, sőt a világra sem gyakorolhatunk különösebb befolyást. Gyakrabban érezzük majd magunkat inkább egy közönséges sétálószimulátorban, hiszen a helyszíneket bár szabadon körbejárhatjuk, miközben mindent lehetőségünk nyílik megvizsgálni, sőt mi több, helyenként még kisebb kalandjátékos fejtörők is várnak ránk, de senki se gondoljon összetett feladatokra: meglepően általános tennivalókat kell teljesítenünk a továbbjutás érdekében.

Ezek a játékmenethez túl sok extra élményt nem tesznek hozzá, hiszen sokkal izgalmasabb lesz majd a párbeszédrendszer, valamint a pályák felfedezése, miközben a tipikus detektívkalandokra emlékeztető nyomelemző lehetőség, sőt egy fejlődési rendszer sem maradt ki a sorból. Bár utóbbit teljes egészében kispórolhatták volna a játékból, azért néha valóban érzékeljük általa, hogy jobbá és ügyesebbé válunk, hiszen a megfelelő irányú fejlesztésekkel növelhetjük például okkultista tudásunkat, de meggyőzőképességünket vagy erőnket is magasabb szintekre tornázhatjuk. Ezek alapvetően inkább csak megkönnyítik a dolgunkat, de az egyes események rekonstrukciója során elég sok képességet kell használni közülük, hogy megtudhassuk, mi is történt az adott helyszínen. Ám ennyiben gyakorlatilag ki is merült minden játékelem, amivel élhetünk majd a sztori felgöngyölítése során.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Grafika: Ami azonban sok helyen nagyon le tudja rontani a Call of Cthulhu élvezetét, az nem más, mint a küllem. Meg sem merjük tippelni, hogy ezen a téren hány éves lemaradásban van a játék, legyen szó akár a textúrák kidolgozottságáról, akár az animációkról, de megnevezhetnénk itt az effekteket is. Egészen lélekrombolóak tudnak lenni főként a külső helyszíneken látható mosott textúrák vagy a robotként mozgó emberek, holott az első osztályú prezentáció még jobban el tudta volna adni a játékot. Cserébe legalább az optimalizálással nincs probléma!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel egy belső nézetes kalandról beszélünk, az irányítás szerencsére egészen elfogadható és könnyed lett, azonban a kezelőfelület gyakran nem tudja az elvárható maximumot hozni. Sok esetben például azért akadhatunk majd el, mert a készítők nem jelezték megfelelően egy a továbbjutáshoz szükséges tárgy hollétét, ami rendszeresen visszatérő problémaként egy idő után elég kellemetlen lehet.

Játszhatóság: A Call of Cthulhu egy tipikusan egyszer játszható kaland, hiszen hiába tudjuk terelgetni a sztorit, egyik esetben sem számíthatunk drasztikus változásokra, vagyis ha egyszer átéltük az élményt, akkor szinte mindent láttunk, meglepetés már nem ér minket második nekifutásra. Ez pedig elég kellemetlen annak fényében, hogy a játék alig 8-10 órányi elfoglaltságot ad – optimális esetben –, ami egy erős közepesnek nevezhető, és a hullámzó minőség ellenére még egy lélektani határon belül van.

Intelligencia, nehézség: Mivel harcok és egyéb események nincsenek a játékban, ezért a mesterséges intelligencia nem sok vizet zavar, azonban a nehézséget érdemes kiemelni a sorból – méghozzá sajnos egy kis negatív vélemény mellett. A Call of Cthulhu ugyanis nem tartalmaz túl nehéz fejtörőket vagy teljesíthetetlen feladatokat, de sok esetben mégis dugig van logikátlanságokkal, vagy a kezelőfelületből, esetleg a rossz tervezésből fakadó hiányosságokkal, melyek ha különösebben nem is teszik nehézzé az élményt, ellenben komolyan megakaszthatnak minket, ami gyakorlatilag ugyanebbe a kategóriába sorolható.

Hangok, zene: Bár összességében talán túl kevés a zene a játékban, a hangok és a szinkronok azonban meglepően igényesre sikeredtek, így ezen a téren egészen jó munkát végeztek a fejlesztők. Külön kiemelendő a főbb szereplők szinkronmunkája, akik valóban teljes beleéléssel igyekeznek hozzátenni saját személyiségüket a sztorihoz.

Összegzés: A Call of Cthulhu sem jobb, sem rosszabb nem lett annál, mint amit a Cyanide eddigi munkái alapján vártunk. Ha nem egy szerepjátékot keresünk benne, hanem egy kellemesen sötét hangulatú, enyhe horrorisztikus ízzel átitatott kalandot, akkor a szuper története és karakterei miatt okozhat pár kellemes percet, de a nagy elvárásokat érdemes háttérbe szorítani. Ha imádod a Cthulhu-mítoszon alapuló cselekményeket, ez sem okoz majd túl nagy csalódást!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #4
    Nekem első érzetre abszolút elmaradt a kinézet vagy 5-8 évre és ez annyira lelombozott, hogy nem tudtam sokáig élvezni a környezetet. Valahogy nem bírt megragadni.
    (Hozzá kell tennem, hogy virágbolti verzió lévén könnyen elengedtem, de ha megvettem volna igen bosszús lennék. Még mielőtt: sok játékot kipróbáltam már onnan és ami tetszett bent is van a megvettek közt, ez nem lesz.)
  • JonasSandor #3
    Kár érte.
  • Nirz #2
    séta szimulátor
  • wraithLord #1
    "A Cyanide fejlesztői idén már 18. éve vannak jelen a játékiparban, azonban túlontúl emlékezetes alkotásokat még nem sikerült letenniük az asztalra. A Blood Bowl miatt ugyan sokan a szívükbe zárták őket, de egyébként folyamatosan tipikus példákat hoztak a jó alapötletekkel rendelkező, ám középszerűséggel elrontott videojátékokra."

    Ez erre a játékra is tökéletesen passzol. Call of Cthulhu-nak kevés, félreértett és elcseszett. Szimpla horrorjátéknak pedig nem elég horror, félelmetes légkör helyett inkább csak komor, sivár és unalmas.

    Viszont a játszhatóságra nem teljesen igaz, hogy egyszer játszható, mert 4-féle befejezés van (ebből 1 jó), viszont a játék végén csak 2-féle befejezést lehet triggerelni, tehát a másik 2 befejezéshez a játék során korábban kell tök más irányba haladnunk. Pl. józannak/szkeptikusnak maradni, és nem belefolyni természetfeletti dolgokba.

    A játék során sokszor hiszi azt az ember, hogy ebből lehet még valami jó is, mert vannak a játéknak tényleg jó pillanatai, de mindig visszaüt a Cyanide alkalmatlansága. Kár érte.