Berta Sándor

Együttműködik a Volkswagen és a Ford

Az irdatlan fejlesztési költségek és a a cégek lemaradása az önvezetés területén közös gondolkodásra készteti őket.

A két gyártó elsősorban a robotautók és más jövőbeli technológiák területén akar kooperálni. Herbert Diess, a Volkswagen vezetője jelezte, hogy korábban elképzelhetetlennek tartott mértékben akarnak együtt dolgozni a Forddal. A kooperáció célja az, hogy a jövőbeli technológiákkal kapcsolatos fejlesztési költségeket megosszák és azokat jelentős mértékben csökkentsék. Ez az összeg csak a Volkswagen esetében 34 milliárd eurót tesz ki. A tárgyalások előrehaladottak: Diess a közeljövőben be akarja mutatni a következő tíz évre vonatkozó befektetési tervét, amely elsősorban elektromos motorok, valamint önállóan közlekedő és hálózatba kötött gépkocsikról szól - erről számolt be - bennfentesekre hivatkozva - a Handelsblatt.

A Volkswagen 2016-ban alapította mega Moia nevű leányvállalatát és ahhoz rendelte az összes autonóm közlekedéssel kapcsolatos programját. A cég székhelyét Berlinből Hannoverbe helyezik át. A Moia segítségével a konszern akár 50 százalékos tulajdonrészt is szerezhet az augusztusban létrehozott Ford Autonomous Vehicle LLC nevű cégben, amely az amerikai társaság leányvállalata.

A német gyártó legnagyobb problémája az, hogy az önállóan közlekedő gépkocsijai egyszerűen túl kevés kilométert teljesítettek. Ebben segíthet majd a Ford és az, hogy az Amerikai Egyesült Államokban sokkal könnyebben engedélyezik az ilyen járművek tesztjeit. Bob Shanks, a Ford pénzügyi vezetője hangsúlyozta, hogy nagyon széles körű együttműködés alakulhat ki a Volkswagennel. A kooperáció kiterjedhet majd a technológiára éppúgy, mint a termékekre. Elképzelhető lesz az is, hogy az amerikai üzemekben Ford és Volkswagen modellek egyaránt készülhetnek. A segítségéért cserébe a Ford könnyebb hozzáférést remél az európai piacokhoz. A vállalat a második negyedévben 73 millió eurós, míg a harmadik negyedévben 245 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a kontinensen.

A Volkswagen illetékesei megerősítették a Forddal való tárgyalások hírét, de hozzátették, hogy még túl korai lenne bármit közölni a részletekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #7
    A Tesla egy nagyon pontos vízióra alapozva tervezi meg minden lépését és a termékeit. Ezek meg még az első lépésnél leragadva szerencsétlenkednek. Olyan ez, mint mikor a sakk nagymestere benéz egy áltsulis szakkörre.

    "A német gyártó legnagyobb problémája az, hogy az önállóan közlekedő gépkocsijai egyszerűen túl kevés kilométert teljesítettek."

    A Tesla hány millió km-nél tart az MI kiszolgálásában?
    Utoljára szerkesztette: M2, 2018.11.08. 23:45:18
  • fade2black #6
    sztem a 400.000darabos előrendelésnél már mindenkinek leesett. De ez nem megy egyről a kettőre.
  • gaszton421 #5
    Ez az együttműködés kimondva, kimondatlanul a Tesla az adott szegmensekben (elektromos autók hajtáslánca, önvezetés) való előnyére adott válasz akar lenni. szóval talán mostanra leesett a tantusz, de el nem ismernék hogy tévedtek amikor túl távoli esélynek tűntek ezek a dolgok és nem foglalkoztak vele.
  • bundasjezus #4
    Fordwagen.
  • M2 #3
    Mint az Apple!
  • NEXUS6 #2
    Haldoklik?
  • M2 #1
    Kíváncsian várom, hogy mikor esik le ezeknek az autóipari dinoszauruszoknak, hogy mit is művel a Tesla.