Szekeres Viktor

Amerikán kívül még mindig a Venom a király

Megint a Venom volt a legnézettebb film Amerikán kívül.

Immáron három hete nincs nézettebb Amerikán kívül a Venomnál. Miközben a képregény alapú mozi Amerikában átadta első helyét a Halloweennek, sőt, még a Csillag születik is jobban teljesített nála, addig Amerikán kívül még mindig az első helyen áll - ehhez hétvégén 32,3 millió dolláros bevétel is elegendő volt, hiszen a Halloween csak 23 piacon debütált, s onnan 14,3 millió dollárt hozott. A két film közé nemzetközileg a Csillag születik ékelődött, mely 22,8 milliós bevételt hozott.

A Venom ezzel már a félmilliárd összbevétel felé hajt, hiszen amellett, hogy Amerikában már 171 millió dollár fölött jár, nemzetközileg is befolyt a vetítéseiről 290,7 millió dollár. Ez pedig minden bizonnyal azt is jelenti, hogy a film második részt fog kapni, persze akkor, ha lesz megfelelő minőségű ötlet, illetve forgatókönyv egy esetleges folytatáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #3
    "Mondjuk eleve az, hogy egy Venom szkriptjén is több, mint 3 évet dolgoztak"
    Hat hogyne...Szerencsere beszallt Batman es par foldonkivuli....aztan osszehoztak a "A szellemi fogyatekos kalandjai a szimbiotaval" sztorit....3 ev...az...
  • kalapos01 #2
    Az ember tényleg ezt gondolná, de nagyon nincs így, tekintve, hogy mennyi biztos sikernek, vagy legalábbis tuti pénzt hozó projektet dobnak vissza, esetleg vesznek le műsorról pár év előkészület után, hogy sose készüljön el, vagy esetleg tolnak el több évvel. Mondjuk eleve az, hogy egy Venom szkriptjén is több, mint 3 évet dolgoztak és vagy négy verziót nulláztak, hogy újraírják új írókkal, elég beszédes, pedig megtehették volna, hogy az elsőt megcsinálják, és azóta már a második rész is a mozikba került volna.

    A kulcs az, hogy nem a biztos pénz a célja a stúdióknak, hanem a komoly profit, illetve franchise-ok esetében a sok éven keresztüli megtérülés.
  • KoLaMan #1
    "...ha lesz megfelelő minőségű ötlet, illetve forgatókönyv egy esetleges folytatáshoz. "

    Hát, hmm... Az említett kritériumok hiánya nem nagyon szokta zavarni a stúdiókat, ha biztos pénzt látnak egy folytatásban.