MTI

A túl olcsó kínai szállítás miatt az USA kilépett az ENSZ postaszervezetéből

Az amerikai kormányzat bejelentette, hogy elindította az Egyesült Államok kilépését az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből.

Közleményében a Fehér Ház leszögezte: "az elnök egyetért a külügyminisztériummal, amely az Egyesült Államok határain életbe lépő saját postai díjszabások meghatározását javasolja a legkésőbb 2020-ra". A külügyminisztérium Donald Trumpnak átadott jelentése a többi között azzal érvel a nemzetközi szervezetből történő kilépés mellett, hogy az Egyetemes Postaegyesületnek (UPU) nem sikerült eredményt felmutatnia működése megreformálásában. A Fehér Ház közleménye hozzáteszi, hogy a kilépési folyamat - az UPU alapokmányának megfelelően - egy évig tart majd.

A szervezet vezetője, Bisar Huszein sajnálatosnak nevezte a döntést, és bejelentette: találkozni szeretne az amerikai kormányzat képviselőivel, hogy megvitassa velük az ügyet. Az igazgató kiemelte, hogy 192 ország tagja a szervezetnek, amely azon munkálkodik, hogy a tagság valamennyi ország számára előnyös legyen. Az Egyetemes Postaegyesület székhelye a svájci Bernben van. Az egyesületet eredetileg 1874-ben hívták életre, de 1948-ban az ENSZ szakosított szervezetévé vált. Célja a nemzetközi postai szolgáltatások szabványosítása és fejlesztése. Az általa kialakított szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a szegény és fejlődő országok, köztük Kína is az UPU által rögzített tarifákkal dolgozhassanak, amely jóval alacsonyabb mint a gazdagabb európai vagy észak-amerikai államok esetében.

Egyes elemzők szerint az amerikai döntés éppen Kína ellen irányulhat, amelynek vállalatai az UPU-egyezmény értelmében az átlagosnál olcsóbban szállíthatnak leveleket és két kilogrammosnál kisebb csomagokat az Egyesült Államokba. A The New York Times értesülései szerint a kilépést az Egyetemes Postaegyesületből Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője szorgalmazta, elsősorban Kína ellen hozandó lépésnek szánva.

Az Egyesült Államok a Trump-kormányzat hivatalba lépése óta több nemzetközi szervezetből és egyezményből lépett ki vagy jelezte várható kilépését. Így például kilépett az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO), az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, jelezte kilépését az ENSZ által patronált párizsi klímavédelmi egyezményből, egyoldalúan felmondta az Iránnal 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményt, továbbá kilépett az ENSZ úgynevezett migrációs csomagtervéből is, amelynek tárgyalásai jelenleg is tartanak a világszervezetben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #11
    Az amerikaiak hulyeseget csinalnak. Sokkal egyszerubb a magyar megoldas. A kinabol rendelt termekre rajnon:
    -a vam
    -az afa
    -es a postai vamkezelesi dij

    Raadasul mindez a termek ara + postakoltsegre jon ra, tehat teljesen mindegy, hogy 2 dollar es igyen posta vagy 1 dollar es 1 dollar postakoltseg volt a termek. A vamkezelesi dij pedig valamiert pont a belfoldi szallitasi dijjal egyezik meg. Azaz a vam 3%-a fedezi a vamosok beret, az afa 27%-a az allam adokieseset, a vamkezelesi dij pedig a kiszallitas tenyleges dijat.

    Nem lenne egyszerubb ha az amerikai posta is radobna a sajat szallitasi koltseget mint vamkezelesi dijat? Persze az utobbit Magyarorszagon sem kotelezo megfizetni, akkor a vamosoktol lehet atvenni ahol belepett az orszagba, mert a posta onnantol nem szallitja ki. Igy aki nem akarja a belfoldi par ezer forintos postat kifizetni a csomagjara, az erte megy a vamosokhoz. Afa persze attol meg lesz rajta...

    Ez is mutatja, hogy a magyar allam penzszerzesi talalekonysaga kimerithetetlen, raadasul a magancegek meg tobbet is kernek a vamkezelesert, mint az allami posta, igy a verseny is megmarad (papiron, az EU kedveert), meg a postanak is van bevetele az erkezo csomagok utan is. Mindez legalisan, az EU-s es UPU-s szerzodeseket megkerulve.
  • Sequoyah #10
    Kina szegenyebb reszeinek fejlettsegerol mindent elmond, hogy az emberek elorelepesnek, es a tarsadalmi rangletran feljebblepesnek elik meg azt, hogy a videkrol elmennek a nagy gyarakba futoszalag mellett dolgozni ehberert.
  • Sequoyah #9
    Semmit nem ertettem minoseg alatt, egy szoval sem irtam hogy rossz vagy lenne a minosege.
  • TokraFan #8
    Mást mondtam volna? Egyes részei fejlettek, ami egyébként sem jelent egyben jólétet is, amiről szó volt. HongKong is fejlett, de a helyi lakosság nagyrésze mégis nyomorog.
  • dyra #7
    A keleti részei néhol fejlettebbek mint Ausztria.
  • zola2000 #6
    Ahogy vesszük, az tény hogy Kína keleti és nyugati része között óriási különbség van fejlettégben. Az is tény hogy a belső fogyasztás igencsak növekszik.
  • TokraFan #5
    Kínában nincs jólét, másik csatornát nézel. Vannak Kínának fejlettebb részei, itt kialakult egy jómódú réteg, azonban a lakosság jelentős része mai napig mélyszegénységben él, különösen a fejlettebb nagyvárosoktól távolabbi területeken.
    Számos olyan település van, ahol se vezetékes víz, se áramszolgáltatás nem elérhető. Nem a propagandát kell nézni, hanem a valóságot!
  • zola2000 #4
    A minőség alatt mit értesz? Én az aliexpressen ha nem a legolcsóbb de jó értékelésű cuccokat választom akkor egész jókat küldenek még mindig olcsón (number of orders szerint szoktam rendezni)

    #2: ja jól rombolják a nyugati kultúrát a kínai weebek
    https://youtu.be/5kK4yBamVms

    lmao
  • zola2000 #3
    Én inkább úgy látom, hogy Kína addig jó volt, amíg olcsó munkaerő volt nyugati és japán-koreai cégeknek, most hogy ott is kezd jólét lenni, egyre inkább ellenfelei a kínai cégek a nyugatiaknak, mindjárt nem jók.

    Másrészt egyetértek, lassan ideje lenne rábírni Kínát is hogy tartsa be a szabályokat, de ezt olyan időkben írni, amikor Amerika kilépett a klímaegyezményből, míg Kína benne van, fura.
  • TokraFan #2
    "INkabb oket kene kidobni a szervezetbol... "

    Pont így látom én is! Kínát kéne már kicsit megregulázni, mert lábbal tipornak mindnféle jogot, a szerzőitől, az emberiig, mindent...És ezzel rombolják a nyugati gazdaságot, kultúrát egyaránt.