SG.hu

Alipayjel is lehet jövőre fizetni Magyarországon

Az UniCredit Bank és az Alipay megállapodást kötött, amelynek értelmében Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása Magyarországon is elérhetővé válik a kínai látogatók számára 2019-től.

Az UniCredit Bank Hungary és az Alipay Europe által aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy az egyre nagyobb számban külföldre látogató kínai állampolgárok egyszerűen, a hazájukban már megszokott alkalmazással vásároljanak és vegyenek igénybe szolgáltatásokat Magyarországon. Ennek a megállapodásnak köszönhetően az UniCredit bankkártya-elfogadó partnerei Alipay fizetési megoldást is biztosíthatnak kínai vevőik számára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint 2017-ben 178 000 kínai vendég látogatott el Budapestre, így Kína szerepel azoknak az országoknak a tízes ranglistáján, ahonnan a legtöbb turista érkezik a magyar fővárosba. A kormányzati adatok alapján a Magyarországra látogató kínai turisták száma tavaly több mint 34 százalékkal nőtt, azaz 2017-ben elérte a 227 000-et, 2018 első félévében pedig 140 000 kínai állampolgár érkezett az országba, ami további 11%-os növekedést jelent. A Magyarországot felkereső turisták átlagosan 1400 dollárt (390 000 forintot) költenek, ami 50 százalékkal meghaladja a kínai turisták átlagos külföldi költését, Kína legnagyobb online utazási irodája, a Ctrip szerint.

Magyarország további egyedi sajátossága és kapcsolódása Kínához, hogy a közép-európai régióban itt található a legnagyobb kínai népesség: mintegy húszezer kínai állampolgár él az országban. Az UniCredit nem Magyarországon vezeti be először a platformot: Olaszországban tavaly óta az UniCredit kereskedő ügyfelei számára már országszerte elérhető az Alipay szolgáltatása.

„Mindez csupán az első lépés, hiszen a szolgáltatást további UniCredit-országokban is be szeretnénk vezetni Közép- és Kelet-Európában – mondta Carlo Vivaldi, az UniCredit CEE Division vezetője. – Ez lehetővé teszi, hogy a kereskedők az Alipay-alkalmazáson keresztül fogadjanak fizetéseket kínai vásárlóktól, és ezáltal bővítsék üzleti lehetőségeiket. Stratégiánk, hogy a fontos technológiai újításokat és digitális fizetési rendszereket beépítsük az ügyfeleinknek kínált szolgáltatásokba és megoldásokba, hogy erősítsük kereskedelmi teljesítményünket és értéket teremtsünk az UniCredit-ügyfelek számára.”

Több mint 700 millió aktív felhasználóval az Alipay az egyik legelterjedtebb és leggyakrabban használt mobilfizetési megoldás Kínában. Az Alipay a bolti fizetést is lehetővé teszi a kínai turisták körében népszerű országok piacain világszerte, több mint 40 országban és régióban fogadják el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #1
    Na és mi lesz fordítva? Van Alipay accountom, vásároltam is ezt-azt Kínából, aztán egyszercsak az az üzenet fogadott, hogy kész, vége, nem tölthetek fel többet pénzt. "...due to business adjustments, the Alipay balance service has been terminated..."
    Levelezgettem velük, válaszoltak, próbáltam kiszedni belőlük, hogy most akkor lesz, vagy nem lesz az, ami volt, de egy udvarias "nem tudom, majd meglátjuk"-nál egyébre nem mentem. Szerencsére már csak pár cent volt a számlámon.