Gyurkity Péter

Galaxisunk felé száguldó csillagokat találtak

Ezekről korábban úgy vélték, hogy éppen a Tejútrendszertől távolodnak.

Az Európai Űrügynökség még 2013-ban indította útnak a Gaia névre keresztelt űrtávcsövet, amely azóta két nagyobb frissítést is elérhetővé tett számunkra, a másodikkal idén már bőven 1 milliárd fölé emelve azon csillagok számát, amelyek pontos helyet kaptak térképünkön. Most néhány kifejezetten érdekes példányt figyeltek meg, amelyek felénk közelednek.

A kutatók korábban, a 2014 és 2016 között rögzített adatok alapján, összesen 7 millió csillag pontos sebességét és utazásuk irányát vázolták fel, ezek között pedig 20 olyan példány is akadt, amelyek ennek alapján kellő iramra tettek szert ahhoz, hogy végül a Tejútrendszert is maga mögött hagyják. A most közzétett tanulmányban viszont arra világítanak rá, ezek jó része valójában nem távolodik, hanem éppen közeledik felénk, amit továbbra is a galaxis közepén elhelyezkedő szupermasszív fekete lyukkal, pontosabban az azzal való interakcióval magyaráznak, ezt azonban kiegészítik azzal, hogy a távolodó csillagok egy része a Tejútrendszerbe olvadó törpegalaxisok hatására módosította pályáját, emiatt pedig immár közeledik a galaxis közepéhez.

Előfordulhat azonban, hogy az intergalaktikus utazók egy része máshonnan, például a Nagy Magellán-felhőből, vagy esetleg még távolabbról ered, ami viszont felveti annak lehetőségét, hogy ezeket később még részletesebben tanulmányozva, az eredeti helyszín és annak csillagainak jellemzőibe is betekintést nyerjünk – hasonlóan ahhoz, ahogy az üstökösök alapján vizsgáljuk meg azok valószínű kiindulási pontját. A hipersebességűként kategorizált csillagok azok, amelyek megfelelő iramban közlekednek az eredeti galaxis elhagyásához, ezek másodpercenként akár 700 km-t is megtehetnek, a Tejútrendszer középpontjától pedig 100 és 50 ezer fényév közötti távolságra helyezkednek el, tehát meglehetősen nagy a szórás.

A csillagászok a 2021-ben esedékes harmadik adatbázis frissítés, valamint a sorrendben utolsó, egyelőre még hozzávetőleges időponttal sem jelzett bővítés adatai alapján folytatják majd a munkát, hogy még pontosabb képet kapjanak ezen csillagokról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #14
    Nem akarlak se téged, se másokat elkeseríteni, de a vonatkoztatási rendszer fogalma általános iskolás tananyag...

    ÉS EZ NEM CSAK NEKED SZÓL! Emberek, aludtatok fizika órán?
  • Sequoyah #13
    Ha latunk egy csillagot a galaxison kivul, akkor az elso, leglogikusabb magyarazat meres nelkul az az, hogy kilokodtek a galaxisbol. Ha kilokodtek, akkor tavolodnak.
    Most megmertek, es kiderult hogy kozelednek.

    Amikor tobb tenyadat all rendelkezesre, akkor a legvaloszinubb hipotezis neha valtozik. Es ezen uj tenayadatok egyikenek sem kell ellenkeznie a korabbi adatokkal.
  • wodka #12
    Ez egy nagyon jó scifi a témában. Nem pont ez az ötlet, de nagyon hasonló :
    Matthew Mather - Nomad ...és a folytatások
  • VolJin #11
    Geometriailag lehetséges olyan tőlünk távolodás, amelyik a galaxis másik vége felé pont közeledik, és viszont, úgyhogy ezt a spektrumból megállapítható, hogy jön vagy megy gondolatot visszaszívom. De ezekszerint az eltalál minket ezekre nem opció...
  • duke #10
    Szep lenne, Itt verjuk magunkat millio, milliard evek ota, mi is a dinoszauruszok es a tobbiek, es jonne egy csillag, es nyomtalanul elsoporne a foldet. Legfeljebb par tavoli urszonda maradna az egeszbol.
  • duke #9
    "Galaxisunk felé száguldó csillagokat találtak "

    Remelem valamelyik telibe talalja a foldet.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.10.14. 21:12:01
  • quatlander #8
    Csak az egyik nehogy betaláljon. :)))
  • vilinger #7
    Pont erre gondoltam : "Ezekről korábban úgy vélték, hogy éppen a Tejútrendszertől távolodnak."
    Már nem vagyok benne biztos, hogy bármit is elhihetek a tudósoknak. ...vagy a médiának? Az sem biztos, hogy ezeket valóban csillagászok mondták.

    Á mindegy. Hiába jön vagy megy az a fránya csillag, az adósságomat ugyanannyiból fizetem :O
  • SODRAAS #6
    Hat ezaz.

    "A kutatók korábban, a 2014 és 2016 között rögzített adatok alapján, összesen 7 millió csillag pontos sebességét és utazásuk irányát vázolták fel"
    Akkor kepzelem ez a 7 millio mennyire lehet pontos :D
  • VolJin #5
    A spektrumeltolódás nem árulja el rögtön, hogy most jön vagy megy?