Szekeres Viktor

Remek mozifilmek várnak ránk októberben

Jó kis hónapunk lesz, jön A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt, a Húzós éjszaka az El Royale-ban, valamint a Hullajó halloween is.

Hányszor voltál moziban szeptemberben?
  • Egyszer sem.
  • Egyszer.
  • 2-3-szor.
  • 4-5-ször.
  • 5-nél többször.
Októberben a magyar mozik új filmektől fognak roskadozni. Annak ellenére, hogy csak négy premierhét lesz a hónapban, az újdonságok rég nem látott mennyiségben érkeznek. A legvisszafogottabb talán a mostani csütörtökön indult mozis hét, hiszen egy új Marvel-film, a Venom(Venom), valamint a Csillag születik (A Star Is Born) sokadik, ezúttal Oscar-várományosként emlegetett feldolgozásán kívül csak három kisebb darab lesz látható, bár a Terence Hill főszereplésével készített Nevem: Thomas (My Name Is Thomas) az erős kampány és a színész népszerűsége miatt lehet, hogy nagyobb sikert fog aratni. Pedig az Izlandi amazon (Kona fer í stríð) is nagyon erős lett, kifejezetten kreatív (benne egy kórusvezető a szigeten működő alumíniumgyárat változatos eszközökkel szabotálja), és a két tinilányról szóló Kékről álmodom (Blue My Mind) is érdekesnek tűnik, fantasys beütése miatt, ugyanis egyikük olyan változásokat vesz észre a testén, melyek nem nagyon jellemzőek társaira.

Az első ember

11-től már beindul a nagyüzem. A legígéretesebb "nagy" filmnek a kínálatból a Húzós éjszaka az El Royale-ban (Bad Times at the El Royale) ígérkezik, ami hét idegenről szóló krimi, de még ennél fontosabb, hogy A ház az erdő mélyént is rendező Drew Goddard második filmje - a filmest Hollywood egyik legkreatívabb figurájának tartják, ennek is köszönhető, hogy sok filmes és tévésorozatos terve nem valósulhatott meg, hiszen a fősodortól túlságosan eltértek, így a stúdiók, illetve csatornák nem mertek kockáztatni vele, cserébe újabb és újabb projektekre kérik fel. AnnaSophia Robb egy elit bentlakásos iskolában fog rémüldözni a Sötét folyosók (Down a Dark Hall) című filmben, s végre ismét láthatunk egy Nick Hornby-adaptációt, a A Meztelen Julietben (Juliet, Naked) Ralph Fiennes, Rose Byrne és Ehan Hawke főszereplésével - ennek főhőse beleszeret egy egykor elismert, de ma már elfeledett énekes-dalszerzőbe.

Defekt

A Cukorfalat és a Carter nyomában rendezője egy bé-kategóriás thrillerrel és egy Instagramhíres tinisztárral, Bella Thorne-nal mutathatja meg, hogy mit tud, de nem valószínű, hogy a Látlak (I Still See You) című thriller nagyot robbantana nálunk. A Könnyű leckék című magyar dokumentumfilm egy szomáliai lány életét tárja elénk, aki a felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon. Az év legbizarrabb románcaként hirdetik a svéd Határesetet (Gräns), melyben egy különleges képességekkel rendelkező vámellenőr furcsa vonzalmat kezd érezni egy gyanúsan viselkedő utas iránt. A hét maradék két premierje Németországból érkezik: az Az a hülye szívben (Dieses bescheuerte Herz) egy gazdag fiatal férfi egy 15 éves, szívbeteg srácról kényszerül gondoskodni, míg A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) egy igaz történetet dolgoz fel egy kelet-német iskolai osztályról, amely kiállt az 56-os magyar forradalmárok mellett.

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Október 18-tól láthatjuk itthon Damien Chazelle első új filmjét a Whiplash után, és a holdraszállós NASA-küldetéssel Az első ember (First Man) a jelek szerint elég jól sikerült. Amellett, hogy ezen a héten bemutatkozik egy magyar film, a Nyitva (Nagypál Orsi egy harmincas pár kapcsolatáról mesél), egy izlandi, madárkás animációs film (Pelyhes: Kalandra fel! (Ploey: You Never Fly Alone)), valamint egy mopszlis angol romantikus komédia (Patrick - Ebbel szebb az élet (Patrick)), moziba kerül az év egyik legfurcsább című alkotása, A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt (The Exraordinary Journey of the Fakir), ami Romain Puértolas regénye alapján készült és egy belga, francia, olasz, indiai, kanadai koprodukcióban készült komikus dráma egy... fakírról, aki egy IKEA szekrényben ragadt. Legalábbis minden bizonnyal.

Határeset

A hónap utolsó mozis hetére hét premier maradt. A nagyobbakat pár szóval le lehet rendezni, hiszen a Libabőr 2: Hullajó halloween (Goosebumps 2: Haunted Halloween) a Libabőr folytatása (pepitában, de Jack Black nélkül), 22 mérföld (Mile 22) egy akcióthriller, és a sokadik Mark Wahlberg/Peter Berg kollaboráció, míg a Halloween (Halloween) a klasszikus horrorfilm folytatása, amiből kiderül, hogy komikusok miképp tudnak egy véresen komoly alkotást kipréselni magukból.

Sötét folyosók

A maradék négy bemutató a hétről elég széles spektrumot fed le, és minden bizonnyal megtekintésre érdemes lesz egy részük. A belleville-i zsaru (Le flic de Belleville) például egy francia zsarukomédia a hawaii-inges Omar Sy főszereplésével, akinek a karakterét Miamiba küldik. Az ugyancsak francia Legénybúcsú Bt. (Budapest) pedig nálunk játszódik és egy legénybúcsúkat szervező cégről, illetve annak munkájáról szóló komédia. A bűnös (Den skyldige) egy nem meglepő módon elég borongós dán thriller, ami egy emberrablási ügyben való nyomozásról szól, egész évben a fesztiválokat járta és nagyon jó a híre, míg Defektről (Downrange) sosem hittük volna, hogy látható lesz itthon. A japán darab az Éjféli etetés, valamint a Versus és az Azumi rendezőjétől érkezik és egy végletekig feszült thrillerről van szó, amiben pár fiatal autója kap defektet a semmi közepén, és idővel az álomutazásuk rémálomba fordul.

Meztelen Juliet

Melyik októberi hazai mozis premier érdekel legjobban?
  • Csillag születik
  • Venom
  • Húzós éjszaka az El Royale-ban
  • A Meztelen Juliet
  • Sötét folyosók
  • Az első ember
  • 22 mérföld
  • Halloween
  • Libabőr 2
  • Valamelyik a többi közül.
És ez a kemény hónap remek bemelegítést ad az év végi hajrá elé, hiszen a gyilkos mozis november után a decemberre most hirtelen nem is találunk megfelelő jelzőt. Bár, ha ilyen ütemben mozgatják ki a premiereket januárra, akkor nem lesz szükségük szuperlatívuszokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #7
    Hm a Defekt címre felkaptam a fejem, de ez nyilván nem az :S Ha jól emlékszem gyerekkorom egyik első, magyar(!) horrorja (És fent van a YT-on, már, ha szabad linkelni: https://www.youtube.com/watch?v=Q9aeJmCbGFM )
  • Zoliz #6
    Az látszik az SG-nek nem siserehad az olvasóközönsége mint a fem i na skool.org.hu
    Addig jó. Ennek ellenére a Venom is egy hulladék és márcsak 1-2 évente tudnak 1 igazán eredeti, értékes és népszerú filmet kiizzadni. Majd talán Cameron..

  • tom_pika #5
    Az intellektuális képmutatást ne itt keresd.
  • Acusio #4
    Mennyi lehet az SG-n átlagéletkor, ha a többség egy nyomorult képregény adaptációt nézne meg a legszívesebben?
  • MaxMontana #2
    A Venom a hírek szerint egy kalap sz.. lett, úgyhogy maradt a First Man. Többi nem érdekel.
  • Ironman2 #1
    Én inkább eliszom a jegy árát,minthogy moziba mennék