Szekeres Viktor

Nem jött be a nézőknek a Predator - A Ragadozó

Nincs szerencséje a forgalmazónak az új Predátorral.

Amerikában a CinemaScore minden egyes mozikba kerülő film esetében exit pollokat szokott végezni, melyek keretében megkérdezik az első napon az adott alkotásra jegyet váltókat, hogy miképp osztályoznák a filmet az amerikai oktatásban használt A-től F-ig terjedő skálán. Később ezeket az eredményeket összesítik, így határozva meg a film átlagos érdemjegyét, valamint a felmérésekből az is kiderül, hogy korosztályra, nemre, illetve származásra lebontva, mi volt a nézők véleménye.

Mondanunk sem kell, hogy általában a nagyobb filmek A-s vagy B-s átlagosztályzattal végeznek a CinemaScore felmérésében, és bár a The Predator nem közönségfilm, inkább zsánerdarab, joggal lehetett számítani arra, hogy hasonlóképpen fog teljesíteni, hiszen az első napi nézők zöme főleg a rajongók köréből kerül ki. Éppen ezért nagy csalódás, hogy mindössze C+-os átlagosztályzatot kapott a film, ami 3-as fölé osztályzatnak felel meg, s ez bármennyire is közepes közeli eredmény, valójában kifejezetten gyengének, az alsó fertályba tartozónak felel meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Inkább aludtál volna...
  • kalapos01 #3
    Ó, de aranyos vagy. Szóval te abból indulsz ki, hogy ami "ZSÉÉÉÉÉÉ kategória", az nem fog bejönni a nézőknek? Óóó...., hát meg kell, hogy zabáljalak.
  • Paddy #2
    Már a fenti kép release után sejtettem, hogy gebasz lesz a film. Mondom, ok megvárjuk a trailert. Akkor már félig sejtettem, hogy a helyszíneket és a szereplőket látva ez bizony B film lesz. Kijött a második trailer és még inkább elszomorodtam, hogy Shane micsoda pudingot öntött elénk Predator címen. Tegnap este pedig megnéztük moziban és rájöttem, hogy a Duna TV sokkal jobb saját gyártású műsorokkal rendelkezik, mint Black "ragadozója". A forgatókönyv tele van logikai bukfencekkel, a sztori felvezetése posvány...
    Inkább nézze meg mindenki és hamar rájön, hogy Predatorból csak Arnie és Danny filmjei léteznek.
  • Sir Charles #1
    És ezen valaki csodálkozik?
    Az első trailer első 30 mp-után egy dolog jutott eszembe:
    ZSÉÉÉÉÉÉ kategória